2010. július 4., vasárnap

16.A sors keze

"Fontos, hogy hagyjuk, hogy a sors beavatkozzon az életünkbe, és eldönthesse, mi a legjobb mindannyiunk számára."

Leléptem a járdáról...Láttam az emberek rémült arcát.A sikolyukat nem hallottam,csak a szájukon láttam,hogy sikítanak.Nem hallottam mást,csak a szívem dobogását és az autó éktelen fékcsikorgását.Vártam az ütést,az utolsó óriási fájdalmat,az utolsó szívdobbanásomat,a fájdalom és az élet megszűnését.De ehelyett az autó épp csak hozzám ért,pont időben le tudott fékezni.A lendülete így is meglökött és elestem,de nem esett semmi bajom,csak egy kicsit szédültem.Hallottam az emberek méltatlankodását,hogy milyen figyelmetlen voltam,szidták a sofőrt,hogy miért vezetett ilyen gyorsan.Az autó vezetője fölém hajolt.
-Jól vagy?-kérdezte egy ismerős hang.
Kinyitottam a szemem és tekintetem Edward Cullen aggódó aranybarna szemeivel találkozott.A megrökönyödéstől meg se tudtam szólalni.Edward persze ezt félreértette,megijedt,hogy valami komolyabb bajom van és egyből felkapott és óvatosan beültetett a kocsijába.Az emberek mintha szoborrá váltak volna még mindig ott álltak.Edward beindította a kocsit,majd ugyanazzal a sebességgel,amivel jött,elszáguldottunk a baleset helyszínéről.Végre megszólaltam.:
-Jól vagyok.
Edward meglepődött.
-Megijesztettél.
-Ne haragudj.
Különös arccal nézett rám.Megint megpróbált olvasni a szememből.Látszott,hogy erőlködik,de nem megy.
-Miért léptél le a járdáról?Meg akarsz halni?-dühös volt.
-Mi közöd hozzá?-vágtam vissza.-Hová viszel?
-Ha válaszolsz a kérdésemre,én is válaszolok a tiédre.
Átkoztam az eget,hogy pont Edward Cullen autóját küldték életem legvakmerőbb pillanatában.
Nem akartam válaszolni a kérdésére.Egész úton nem szóltunk egymáshoz.Úgy gondoltam,úgyis kiderül,hogy hova visz.Jól gondoltam.
A házukba vitt.Zavarodottságomban csak most jutott el az agyamig,hogy Edward mégis itt van,mégsem ment el.De eszemben sem volt megkérdezni,hogy ez hogy lehetséges.
Kinyitotta a Volvo ajtaját és ki akart emelni,de szóltam,hogy megy magamtól is.Kis híján kiszédültem a kocsiból,Edward megfogott és elkezdett nevetni.
-Ne nevess!-mondtam komolyan,de titokban én is viccesnek találtam a helyzetet.
Elindult előre,kinyitotta az ajtót.Összeszedtem magam és bementem a házba.

*****

A ház belül is gyönyörű volt.Most voltak bútorok benne,tele volt szebbnél szebb növényekkel,egyszóval volt élet benne.Mintha az erdő beköltözött volna a házba,a fehér falakon borostyán és vadszõlõ futott végig.Csodálatos volt!Szó szerint le voltam nyűgözve.
-Miért hoztál ide?-kérdeztem.
Nem válaszolt,csak titokzatosan mosolygott.
-Carlisle!-kiabált.
Carlisle?Csak nem?Na ne...ez már több,mint hihetetlen...Nagyon beüthettem a fejem az eséskor...
A lépcső tetején megjelent egy magas,szőke,jóképű férfi.Úgy festett,mintha egyenesen a mozivászonról lépett volna le.Nem kérdés,csak õ lehet Carlisle.
-Mi történt?-kérdezte.
-Elütöttem Evelint.-mondta Edward egy kis iróniával a hangjában.
-Az én hibám volt.-szólaltam meg.
Carlisle mosolygott.
-Gyere fel,megvizsgállak.
-Carlisle orvos.-súgta a fülembe Edward,hogy bátorítson.
Már nem volt szükségem Edward segítségére.Biztosan lépkedtem felfelé,miközben furcsa képeket fedeztem fel a falon.De nem kérdeztem semmit,csak gyűjtöttem az információkat.Azokat az információkat,amik azt jelezték,hogy vagy teljes mértékben meghibbantam,vagy álmodok,vagy tényleg AZ A CULLEN CSALÁD él Hévízgyörkön,akikről az Alkonyat szól.Vagyis nagy valószinûséggel VÁMPÍROK.Miközben ez a gondolatmenet átfutott az agyamon,felértem a lépcső tetejére és bementem Carlisle dolgozószobájába.És nem féltem.Egy cseppet sem.

*****
-Szóval te vagy Evelin.-szólalt meg Carlisle.
-Igen.
-Edward sokat mesélt rólad.-elismerően nézett rám.
-Igazán?-kérdeztem meglepetten.
-Igen.Csupa jót.-mintha csak tudta volna,mi a következő kérdésem.Úgy látszik ez Cullenéknál családi vonás.-Na meg is volnánk.Tökéletesen egészséges vagy.-mosolygott.-De azért legközelebb ne ugrálj az autók elé.Nem mindenki olyan figyelmes,mint a fiam.
-Ööö...tudom.Köszönöm.
-Nincs mit.Menj,Edward már biztos izgatottan vár.
Na ebben én is biztos voltam.Nagyon aggódhatott értem.
Amint kiléptem az ajtón és megpillantottam Edward mosolygós arcát,tudtam,hogy most jött el az a pillanat,hogy minden kérdésemre választ kapjak.Csakhogy Edward megszólalt,és amit mondott,egyből elvette a kedvem mindentől.
-Beviszlek az iskolába.Még éppen időben beérünk.
-Főleg,ha te vezetsz.-jegyeztem meg.Ezen õ elmosolyodott és kacsintott egyet.

*****

Az a tervem,hogy amíg odaérünk az iskolába,legalább egy kérdésemre  válaszolhat,kudarcot vallott.Nem készültem fel rá,hogy olyan gyorsan odaérünk,hogy a kérdést se tudom megfogalmazni annyi idő alatt.Csalódottan szálltam ki a kocsiból.Már épp mindent feladtam volna,mikor Edward utánam kiáltott.
-Evelin!Mikor végzel?
Gyors fejszámolás után válaszoltam:-Kettőkor.
-Rendben van.Akkor érted jövök.-hogy mi?Értem jön?
-Jó.-válaszoltam,de még mindig nem fogtam fel.Ugyanakkor átfutott az agyamon,hogy akkor talán mégis van esély,hogy fény derül a Cullen-titokra...Ettől egyből jobb kedvem lett és vidáman sétáltam be a gimibe.

*****

Edward pontban kettőkor állt meg az iskola előtt.Láttam,mert előbb engedtek el minket az utolsó óráról,irodalomról.Kiszállt és kinyitotta előttem az ajtót.
-Hölgyem...
Rámosolyogtam.
-Ugye tisztában vagy azzal,hogy meg kell magyaráznod a mai tettedet?-kérdezte,alighogy beültem.
-Tudhattam volna,hogy ez a hátsó szándékod vezérelt amikor felajánlottad,hogy eljössz értem.-válaszoltam.-Viszont nekem is vannak kérdéseim.
Edward nem lepődött meg.Mintha már várta volna ezt a mondatot.
-Melyikünk kezdi?-kérdezte.
-Biztos,hogy bevállalod?-kérdeztem pimaszul.
Mélyen a szemembe nézett.Pár pillanatig nem válaszolt,majd hirtelen azt mondta:
-Biztos.
-Akkor én kezdem,mert hölgyeké az elsőbbség.-kacsintottam rá.
-Jó akkor te kezded a válaszadást.-mondta.-Nem azt kérdeztem,hogy a kérdést ki kezdi,hanem,hogy ki válaszol először.
Behúzott a csőbe.
-Nem szép dolog átverni egy HÖLGYET.-válaszoltam sértetten.-De jó.Legyen.Legalább túl leszek rajta.De ígérd meg,hogy akármit mondok,te is őszintén válaszolsz utána a kérdéseimre.
-Megígérem.
Hittem neki.Bíztam benne.Nem tudom miért,de olyan volt,mintha mindig is ismertem volna.Mintha rá vártam volna.
-Meg akartam halni.-vágtam bele a közepébe.Nem akartam kertelni.Ki tudja mennyi időnk van?Kell az idő az õ válaszaira is.
Hirtelen fékezett.Félreállt.Megrökönyödve nézett rám.
-Miért?-kérdezte.
-Gondolom tudsz róla,hogy Dávid elment.-válaszoltam.
-És miatta?
-Nem csak miatta.Azt hittem ti is elköltöztetek.Elmentem hozzátok,de nem voltatok otthon és bútorok se voltak a házban.Meg egyébként is egy nagy rakás szar az életem.De erről már meséltem.
-Eljöttél hozzánk?Mikor?
-Szombaton.Mikor Dáviddal szakítottunk.Nem akartam hazamenni.
-Szerencséd,hogy én vezettem azt az autót,ami elütött.Ha nem én lettem volna...abba jobb bele se gondolni,hogy mi lett volna...
-A sors közbeszólt.-mondtam.
-Így van.Mert még nincs itt az ideje,hogy meghalj.
-Tudom.Ne beszéljünk erről...
-Jó.Te jössz.
Minden erőmet és bátorságomat összeszedve feltettem azt a kérdést amit egész nap érleltem magamban.
-Vámpír vagy?

2009. december 9., szerda

15.Good bye

"Próbáltam egy angyalt szeretni, de sajnos a pokol túl messze van a mennytől."



Talán egy róka?Vagy egy farkas?

Nem rémisztett meg.Már nem féltem.Amit elveszíthettem,azt már úgyis elveszítettem.Az életem nem sokat ért már nekem.Ha abban a pillanatban vége lett volna a világnak,az sem számított volna.Az én boldog világom már befejeződött...egyetlen dologtól féltem csak: az új,idegen,rémisztő,szomorú és fájdalmas korszaktól,ami a mai nappal beköszöntött az életembe.

Pár perc múlva azonban megszólalt a telefonom.Egy pillanatig felcsillant a remény egy halvány sugara,hátha Ő az,de "csak" Anyu keresett,hogy hol vagyok ilyen sokáig.Ha nekem nem is jelentett semmit az életem,jó volt tudni,hogy van még azért valaki,akinek sokat jelentek.Nagy léptekkel elindultam hát hazafelé...

**********

Az úton találkoztam egy-két falubelivel,furcsa,hogy ilyenkor is kint voltak.Megpróbáltam feltűnés nélkül,"pókerarccal" köszönni nekik,de gondolom nem sikerült túl jól,mivel elég furán néztek rám.Hála a gyorsaságomnak,senki sem kérdezte meg,mi a baj.Nem hagytam időt nekik...Mire kinyitották a szájukat,már távol jártam.Végülis mit válaszolhattam volna?Á,semmi,csak épp elveszítettem a szívem.?!Milyen jó,hogy nem volt hosszú az út...

Anyu már várt.Apu dolgozni volt.

-Szakítottunk.-csak ennyit tudtam mondani,majd kitört belőlem a sírás.Anyu először nem szólt semmit,csak átölelt.Csak miután csillapodott a sírásom kérdezte meg,miért.És én elmeséltem neki mindent.

Éjjel nem bírtam elaludni...Ha behunytam a szemem,újból és újból lejátszódott a cukrászdai jelenet előttem.Potyogtak a könnyeim,nem tudtam szabadulni az emlékeimtől...Próbáltam másra gondolni,de csak két dolog járt a fejemben:Dávid és Edward.Vajon Dávid is gondol rám?Edward biztosan nem...miért is gondolna rám?De attól féltem,Dávid se gondol rám...az ő álmai biztos nyugodtak...Csak én vagyok ilyen átkozottul szerencsétlen,hogy nem bírok felejteni?!Ezzel szemben én borzasztóan felejthető vagyok.Okoztam én már valakinek álmatlan éjszakát?Nem.Akkor nekem miért vannak álmatlan éjszakáim mások miatt?
Félek...félek a jövőtől.Miért lett minden oly rémisztően más?Félek,nagyon félek.Magamtól.A fájdalomtól.Az álmoktól.Az éjszakától.A kérdésektől,amelyekre nem tudom a választ.A holnaptól.
Én azt hittem,hogy mi egymásnak vagyunk teremtve.Ő volt az őrangyalom.Az őrangyalnak a védence mellett van a helye.Ha az angyalom eltévedt,ki fog megvédeni?
Angyal,őrangyal,gyere vissza,kérlek!

Vasárnap:
A szünetből már csak egy nap maradt,és ezt most először,egyáltalán nem bántam.Legalább kizökkenek az önsajnálatból.Mindenesetre én ezt reméltem.
Próbáltam tanulni,készülni hétfőre,pakoltam,csak hogy ne kelljen gondolkodnom.Ha egy pillanatra is megálltam,csak Rá tudtam gondolni.Vajon Ő mit érez?Talán szeret engem és visszajön,ha rájön,hogy nem bírja nélkülem.De ha szeret,miért szakított velem? Nem is szeretett...Hazugság volt az egész.Azt hittem jól ismerem.Megváltoztatta az életem.Már semmi sem lesz olyan,mint előtte.
Tudom,hogy egyszer látom még.
Ha látnám megköszönném,hogy itt volt,hogy eljátszotta,hogy szeret,és elhitette velem,hogy én vagyok az "egyetlen".Megköszönném a szép napokat,és azt hogy visszajött végignézni,ahogy apró darabokra hullok szét és ahogyan a szívem apró darabjai egytől egyig az Ő nevét kiáltják...Mit érezne?Fájdalmat?Szánalmat?Bűnbánatot?

Hétfő:
Én igazán szerettem Őt.Ha valakit igazán szeretsz,el tudod engedni.Én is megtettem.Azt nem mondom,hogy nem fáj...Ellenkezőleg,iszonyatosan szenvedek.Az életem darabokra esett szét és nincs erőm összerakni.Most mi lesz így velem?Már nem akarom,hogy visszatérjen Dávid.Nem akarok állni a tekintetében.Nem tudnék mit mondani neki.Nem akarom újra látni Őt,mert nincs erőm hozzá.Nem bírom látni.Fájna,ha látnám.Nem akarom,hogy sírni lásson.Azt sem akarom tudni,hogy Ő hogy érez.Tudom,hogy fájna,bármit is mond.Csak megsebezne újra.
Mégis várom...

Kedd:
Gyűlölöm Őt!Elég volt látni!Remélem soha többé nem látom.Ő akart megvédeni?Ő volt az őrangyalom és Ő bántott a leginkább...Inkább ölt volna meg!Akkor már nem fájna.Ő nem angyal!Még Lucifer sem bántja ennyire az embert...
Anyu kiabál,mert nem érti,hogy miért ilyen fekete a hangulatom.Nem halt meg senki.Ez vicces.Azt mondja,Dávid csak egy pasi.Van még elég Rajta kívül is.Ez is vicces.Nekem Ő sokkal több volt,mint a többi pasi együtt.Az enyém volt.Tudom régen én is úgy gondoltam,hogy van elég pasi,néha még sok is.De olyan,mint Ő,csak egy van.Volt.Lesz?Nem hiszem.
Vagy talán mégis angyal?Elvégre szenvedett,mikor utoljára láttam.Vagy az is csak hazugság volt?Már nem tudom.Már semmit se tudok.Talán én vagyok az ördög,és nem érdemlem meg.Érzem,hogy elégek.Ezért van olyan messze tőlem.Mostmár átvitt értelemben is messze jár.Eltávolodtak a szíveink egymástól.Lett volna mód rá,hogy a karjai közt maradjak?Miért engedtem el?Gyűlölöm,hogy ennyire hiányzik!
Miért is nem egy vámpírral jöttem össze?Ha már úgyis pokolbéli szörnyeteg vagyok.Egy ördöglány és egy vámpír.Miért vonzzák az ellentétek egymást?Ja,hogy vámpírok nincsenek.Hát ez pech.Egy vámpír maximum megöl.Egy ember kitépi a szíved és hagyja,hogy tönkretett élettel/lélekkel,kínok közt szenvedd tovább a még hátralévő éveidet.És mégis a vámpír a szívtelen,a pokolravaló.Ki érti ezt?Az élet nem fair.A szerelem sem fair.Isten sem fair.
Szeretem.Ő már nem szeret engem,érzem.Ez sem fair.
Mikor lesz a szerelem igazságos velem?

Szerda:
Minden reggel úgy ébredek,hogy talán ma eljön,bocsánatot kér és kiderül,hogy meggondolta magát.Reménytelen.Msn-en sem volt szombat óta.Nem merem megnézni,hogy letörölt-e a listájáról.Belül remegek,úgy hiányzik.Annyira hiányzik,hogy az már elviselhetetlen.Valóban,mintha meghalt volna.Kíváncsi lennék én hány embernek hiányoznék,ha meghalnék...A szüleimnek bizonyára.A barátaimra már nem mernék megesküdni.Meghalni?A halál enyhítené a fájdalmamat...Elegem van a csalódásokból!A halál megszabadít a szenvedéstől.A halál könnyű,az élet nehéz.Mi értelme az életemnek?Csak szenvedek.Ő volt minden,amit valaha is akartam.Az egyetlen kívánságom és még ez sem teljesült,csak félig.Bárcsak egyáltalán ne sikerült volna!Nem tudnám,mit hagytam ki.Boldogok voltunk együtt,de elveszítettük.Nem veszíthettem volna el,ha nem lett volna az enyém.De az enyém volt,megtörtént és ezt nem tehetem semmivé.Nem tudom elfelejteni,túl jó az emlékezetem.Annak a pár napnak minden kis részletére emlékszem.Álmomban látom az arcát.A fénytől csillogó zöld szemeit,a mosolyát.Hiányzik az a mosoly...Látom a szenvedő arcát,a könnycseppet ugyanazokban a fénylő szemekben.Még mindig emlékszem az utolsó csókunkra,még mindig érzem az ízét a számban.Emlékszem az áttáncolt délutánra.A zongorázó kezére,az éneklő hangjára...
Ennyit a boldog végről.Végül minden véget ér.Csak a tündérmesékben élnek az emberek örök boldogságban a halálukig.Csak a filmeknek van több részük.Ez a film végleg véget ért,a folytatás a sikertől függetlenül elmarad.Igazából a halál után jön a boldogság.Akkor mire várok?Belül már úgyis meghaltam.Szív nélkül nincs élet.A szívemet Neki adtam és nem adta vissza.Nem tudok élni,ha az élet egyenlő a hiányával.Nem akarom,hogy hiányozzon egy mosoly.Nem akarom,hogy hiányozzon egy csók.Nem akarom,hogy hiányozzon bármi.Talán a következő életem szerencsésebb lesz!Meg akarok halni!Itt a lehetőség.Épp a buszmegálló felé tartok.Átmegyek az úton és elüttetem magam.De az nem biztos halál.Mi lesz,ha csak lebénulok?Még rosszabb lesz az életem,mint most.Ha egy autó elég gyorsan jönne,akkor biztosan meghalnék.De ki az,aki korán reggel, 7 órakor maximális sebességgel vezet?
És mintha épp a kívánságomat teljesítené egy Jótündér,látom,hogy távolabb elég gyorsan jön egy nyugati autó...Épp a kanyarban állok.Ha valóban olyan gyors,mint amennyire annak látszik,akkor későn veszi észre,hogy átmegyek és biztosan elüt.Csak időben kell lelépnem a járdáról.Hát ennyi volt az életem.Én csak szeretni akartam.Csak ennyi volt és nincs tovább.Körülbelül 5 másodperc és ideér.Emlékezz rám!1-2-3...