15.Good bye

"Próbáltam egy angyalt szeretni, de sajnos a pokol túl messze van a mennytől."

Talán egy róka?Vagy egy farkas?

Nem rémisztett meg.Már nem féltem.Amit elveszíthettem,azt már úgyis elveszítettem.Az életem nem sokat ért már nekem.Ha abban a pillanatban vége lett volna a világnak,az sem számított volna.Az én boldog világom már befejeződött...egyetlen dologtól féltem csak: az új,idegen,rémisztő,szomorú és fájdalmas korszaktól,ami a mai nappal beköszöntött az életembe.

Pár perc múlva azonban megszólalt a telefonom.Egy pillanatig felcsillant a remény egy halvány sugara,hátha Ő az,de "csak" Anyu keresett,hogy hol vagyok ilyen sokáig.Ha nekem nem is jelentett semmit az életem,jó volt tudni,hogy van még azért valaki,akinek sokat jelentek.Nagy léptekkel elindultam hát hazafelé...

**********

Az úton találkoztam egy-két falubelivel,furcsa,hogy ilyenkor is kint voltak.Megpróbáltam feltűnés nélkül,"pókerarccal" köszönni nekik,de gondolom nem sikerült túl jól,mivel elég furán néztek rám.Hála a gyorsaságomnak,senki sem kérdezte meg,mi a baj.Nem hagytam időt nekik...Mire kinyitották a szájukat,már távol jártam.Végülis mit válaszolhattam volna?Á,semmi,csak épp elveszítettem a szívem.?!Milyen jó,hogy nem volt hosszú az út...

Anyu már várt.Apu dolgozni volt.

-Szakítottunk.-csak ennyit tudtam mondani,majd kitört belőlem a sírás.Anyu először nem szólt semmit,csak átölelt.Csak miután csillapodott a sírásom kérdezte meg,miért.És én elmeséltem neki mindent.

Éjjel nem bírtam elaludni...Ha behunytam a szemem,újból és újból lejátszódott a cukrászdai jelenet előttem.Potyogtak a könnyeim,nem tudtam szabadulni az emlékeimtől...Próbáltam másra gondolni,de csak két dolog járt a fejemben:Dávid és Edward.Vajon Dávid is gondol rám?Edward biztosan nem...miért is gondolna rám?De attól féltem,Dávid se gondol rám...az ő álmai biztos nyugodtak...Csak én vagyok ilyen átkozottul szerencsétlen,hogy nem bírok felejteni?!Ezzel szemben én borzasztóan felejthető vagyok.Okoztam én már valakinek álmatlan éjszakát?Nem.Akkor nekem miért vannak álmatlan éjszakáim mások miatt?
Félek...félek a jövőtől.Miért lett minden oly rémisztően más?Félek,nagyon félek.Magamtól.A fájdalomtól.Az álmoktól.Az éjszakától.A kérdésektől,amelyekre nem tudom a választ.A holnaptól.
Én azt hittem,hogy mi egymásnak vagyunk teremtve.Ő volt az őrangyalom.Az őrangyalnak a védence mellett van a helye.Ha az angyalom eltévedt,ki fog megvédeni?
Angyal,őrangyal,gyere vissza,kérlek!

Vasárnap:
A szünetből már csak egy nap maradt,és ezt most először,egyáltalán nem bántam.Legalább kizökkenek az önsajnálatból.Mindenesetre én ezt reméltem.
Próbáltam tanulni,készülni hétfőre,pakoltam,csak hogy ne kelljen gondolkodnom.Ha egy pillanatra is megálltam,csak Rá tudtam gondolni.Vajon Ő mit érez?Talán szeret engem és visszajön,ha rájön,hogy nem bírja nélkülem.De ha szeret,miért szakított velem? Nem is szeretett...Hazugság volt az egész.Azt hittem jól ismerem.Megváltoztatta az életem.Már semmi sem lesz olyan,mint előtte.
Tudom,hogy egyszer látom még.
Ha látnám megköszönném,hogy itt volt,hogy eljátszotta,hogy szeret,és elhitette velem,hogy én vagyok az "egyetlen".Megköszönném a szép napokat,és azt hogy visszajött végignézni,ahogy apró darabokra hullok szét és ahogyan a szívem apró darabjai egytől egyig az Ő nevét kiáltják...Mit érezne?Fájdalmat?Szánalmat?Bűnbánatot?

Hétfő:
Én igazán szerettem Őt.Ha valakit igazán szeretsz,el tudod engedni.Én is megtettem.Azt nem mondom,hogy nem fáj...Ellenkezőleg,iszonyatosan szenvedek.Az életem darabokra esett szét és nincs erőm összerakni.Most mi lesz így velem?Már nem akarom,hogy visszatérjen Dávid.Nem akarok állni a tekintetében.Nem tudnék mit mondani neki.Nem akarom újra látni Őt,mert nincs erőm hozzá.Nem bírom látni.Fájna,ha látnám.Nem akarom,hogy sírni lásson.Azt sem akarom tudni,hogy Ő hogy érez.Tudom,hogy fájna,bármit is mond.Csak megsebezne újra.
Mégis várom...

Kedd:
Gyűlölöm Őt!Elég volt látni!Remélem soha többé nem látom.Ő akart megvédeni?Ő volt az őrangyalom és Ő bántott a leginkább...Inkább ölt volna meg!Akkor már nem fájna.Ő nem angyal!Még Lucifer sem bántja ennyire az embert...
Anyu kiabál,mert nem érti,hogy miért ilyen fekete a hangulatom.Nem halt meg senki.Ez vicces.Azt mondja,Dávid csak egy pasi.Van még elég Rajta kívül is.Ez is vicces.Nekem Ő sokkal több volt,mint a többi pasi együtt.Az enyém volt.Tudom régen én is úgy gondoltam,hogy van elég pasi,néha még sok is.De olyan,mint Ő,csak egy van.Volt.Lesz?Nem hiszem.
Vagy talán mégis angyal?Elvégre szenvedett,mikor utoljára láttam.Vagy az is csak hazugság volt?Már nem tudom.Már semmit se tudok.Talán én vagyok az ördög,és nem érdemlem meg.Érzem,hogy elégek.Ezért van olyan messze tőlem.Mostmár átvitt értelemben is messze jár.Eltávolodtak a szíveink egymástól.Lett volna mód rá,hogy a karjai közt maradjak?Miért engedtem el?Gyűlölöm,hogy ennyire hiányzik!
Miért is nem egy vámpírral jöttem össze?Ha már úgyis pokolbéli szörnyeteg vagyok.Egy ördöglány és egy vámpír.Miért vonzzák az ellentétek egymást?Ja,hogy vámpírok nincsenek.Hát ez pech.Egy vámpír maximum megöl.Egy ember kitépi a szíved és hagyja,hogy tönkretett élettel/lélekkel,kínok közt szenvedd tovább a még hátralévő éveidet.És mégis a vámpír a szívtelen,a pokolravaló.Ki érti ezt?Az élet nem fair.A szerelem sem fair.Isten sem fair.
Szeretem.Ő már nem szeret engem,érzem.Ez sem fair.
Mikor lesz a szerelem igazságos velem?

Szerda:
Minden reggel úgy ébredek,hogy talán ma eljön,bocsánatot kér és kiderül,hogy meggondolta magát.Reménytelen.Msn-en sem volt szombat óta.Nem merem megnézni,hogy letörölt-e a listájáról.Belül remegek,úgy hiányzik.Annyira hiányzik,hogy az már elviselhetetlen.Valóban,mintha meghalt volna.Kíváncsi lennék én hány embernek hiányoznék,ha meghalnék...A szüleimnek bizonyára.A barátaimra már nem mernék megesküdni.Meghalni?A halál enyhítené a fájdalmamat...Elegem van a csalódásokból!A halál megszabadít a szenvedéstől.A halál könnyű,az élet nehéz.Mi értelme az életemnek?Csak szenvedek.Ő volt minden,amit valaha is akartam.Az egyetlen kívánságom és még ez sem teljesült,csak félig.Bárcsak egyáltalán ne sikerült volna!Nem tudnám,mit hagytam ki.Boldogok voltunk együtt,de elveszítettük.Nem veszíthettem volna el,ha nem lett volna az enyém.De az enyém volt,megtörtént és ezt nem tehetem semmivé.Nem tudom elfelejteni,túl jó az emlékezetem.Annak a pár napnak minden kis részletére emlékszem.Álmomban látom az arcát.A fénytől csillogó zöld szemeit,a mosolyát.Hiányzik az a mosoly...Látom a szenvedő arcát,a könnycseppet ugyanazokban a fénylő szemekben.Még mindig emlékszem az utolsó csókunkra,még mindig érzem az ízét a számban.Emlékszem az áttáncolt délutánra.A zongorázó kezére,az éneklő hangjára...
Ennyit a boldog végről.Végül minden véget ér.Csak a tündérmesékben élnek az emberek örök boldogságban a halálukig.Csak a filmeknek van több részük.Ez a film végleg véget ért,a folytatás a sikertől függetlenül elmarad.Igazából a halál után jön a boldogság.Akkor mire várok?Belül már úgyis meghaltam.Szív nélkül nincs élet.A szívemet Neki adtam és nem adta vissza.Nem tudok élni,ha az élet egyenlő a hiányával.Nem akarom,hogy hiányozzon egy mosoly.Nem akarom,hogy hiányozzon egy csók.Nem akarom,hogy hiányozzon bármi.Talán a következő életem szerencsésebb lesz!Meg akarok halni!Itt a lehetőség.Épp a buszmegálló felé tartok.Átmegyek az úton és elüttetem magam.De az nem biztos halál.Mi lesz,ha csak lebénulok?Még rosszabb lesz az életem,mint most.Ha egy autó elég gyorsan jönne,akkor biztosan meghalnék.De ki az,aki korán reggel, 7 órakor maximális sebességgel vezet?
És mintha épp a kívánságomat teljesítené egy Jótündér,látom,hogy távolabb elég gyorsan jön egy nyugati autó...Épp a kanyarban állok.Ha valóban olyan gyors,mint amennyire annak látszik,akkor későn veszi észre,hogy átmegyek és biztosan elüt.Csak időben kell lelépnem a járdáról.Hát ennyi volt az életem.Én csak szeretni akartam.Csak ennyi volt és nincs tovább.Körülbelül 5 másodperc és ideér.Emlékezz rám!1-2-3...

14.Ébredés

"You never know what you have until you lose it,and once you lose it,you can never get it back."

"Sosem tudod mid van,amíg el nem veszíted,és ha elveszíted,sohase kaphatod vissza."

Épp a nappali ablakán néztem be. Legalábbis elég nagy helyiség volt, én biztosan nappalinak használnám. De ez teljesen üres volt…

Megrémültem. Elköltöztek? Hiszen még csak most jöttek! A szemem riadtan próbált bizonyítékot keresni, hogy megcáfolhassa előző feltevésemet, miközben az agyam magyarázatot keresett… de nem talált. Miért mentek volna el?Miért ilyen hamar?Miért nem szóltak?Biztos,hogy nem tervezték előre,pedig egy költözés nem jöhet csak úgy spontán,azt az ember már hetekkel előtte is tudja… Mi történhetett?Megszólalt a mártír-énem:Miattam mentek volna el?Jaj buta,buta Evelin!Te csak egy kicsiny pont vagy,nem jelenthetsz olyan sokat,hogy miattad egy egész család eltűnjön…Különben se adtál rá okot,hogy elmenjenek.

Talán nem is mentek el… jelent meg a kételkedő-énem is. Ő sem akart kimaradni a "buliból."

Benéztem egy másik ablakon is, ami az ajtó mellett volt, de ott valami folyosó lehetett, láttam a lépcsőt, de semmi életjelet nem vettem észre. Se egy kép, se egy ott felejtett tárgy. Semmi, de semmi. Nem adtam fel. Magam sem tudtam, hogy miért, mit akartam bizonyítani, a kételkedő-én vagy a rémüldöző-én igazát, de megpróbáltam körbejárni a házat és más ablakokon is benézni. Közelharcot vívtam néhány fával, és a növények győztek. Túl közel voltak a házhoz, szinte benőtték, lehetetlen volt áthatolni rajtuk és bekukucskálni az ablakokon.

Szóval ennyi volt. Hátráltam egy lépést és könny szökött a szemembe… Eddig a pillanatig azt hittem, hogy a legszomorúbb akkor voltam, amikor Dávid azt mondta, nem akar velem járni… Meg voltam győződve róla, hogy ennél jobban nem fájhat semmi sem… Tévedtem. Sokkal jobban fáj,ha egyszerre két embert veszítek el. Lehetséges ez egyáltalán? Egy napon elveszíteni két olyan embert, aki számomra fontos? Lehet, hogy én vagyok a világon a legszerencsétlenebb? Valószínűleg így van… Különben hogyan is történhetett volna ilyesmi… Normális emberekkel nem történik ennyi szörnyűség egyszerre… Ki lesz a következő, akit elveszítek? Még van idő, nincs még vége ennek a napnak… Bár igazán nem bánnám, ha már vége lenne.

Ez a nap egy rémálom. Adná az ég, hogy tényleg csak egy álom lenne, amiből felébredhetnék, és elfelejthetném az egészet. Itt lenne még az angyalom és megnyugtatna, hogy csak egy rossz álom volt, ne félj! De attól félek, hogy a boldogság volt az álom és most fáj az ébredés. Hisz a meséknek sincs mindig boldog végük. Vagy igen?

Mindig nagy álmodozó voltam. A sors ajándéka volt, hogy pár napig megtapasztalhattam, milyen álomban élni. De jobb lesz, ha az álmaimtól sorra elköszönök. Mert ha egy álom beteljesül, annál jobb érzés nincs. De mint minden, egyszer ez is véget ér, és annál rosszabb érzés nincs. Amíg az álom nem teljesül be, addig nem tudom, mit veszítek, de ha teljesül, akkor már tudom. Az álom sorsa az ébredés, de álom nélkül nem fáj az ébredés sem.

„Mielőtt megismertelek Bella, az életem olyan volt, mint egy holdtalan éjszaka. Nagyon sötét, de azért akadtak csillagok, az értelem apró fénypontjai... Aztán egyszer csak te átszáguldottál az egemen, mint valami meteor, s hirtelen minden lángba borult, minden csupa szépség és ragyogás lett. Amikor elváltunk, amikor a meteor lehullt a láthatár mögé, minden elsötétült. Csakhogy a szememet már elvakította a fény: nem láttam többé a csillagokat. És így már nem volt értelme semminek." (Stephenie Meyer-Újhold-Edward)

Most nincs semmi, csak a keserű csönd. És én olyan üresnek érzem magam.

Edward az egyetlen, aki megértette volna a fájdalmam. És eltűnt… El sem köszönt, nem tudom miért. Edward Cullen saját maga jött el és kopogtatott be hozzám én pedig álmomban nem vettem észre. Nem hagytam nyitva az ablakomat, hogy bejöhessen, pedig csak belülről lehet kinyitni. Már hiába nyitom ki most, mikor felébredtem szép, hosszú álmomból. Csak a lábnyomait találom. Elment. Ha volna még egy esélyem, csak egyetlen egy, hogy helyrehozzam…

Ha még egyszer láthatnám azt a szomorú arcát, vagy azt a mosolyt, ami olyan különleges volt… Sose fejtem már meg, mi az oka a szomorúságának? Sose fogom megtudni, hogy miért hasonlítottak ennyire Mrs.Meyer fiktív szereplőire?! Elszalasztottam az alkalmat?! Ha Dávid helyett egy kicsit Edwarddal is foglalkoztam volna!…

Egy könnycsepp hullt a kezemre. A szél felerősödött, megrezzentek a fák. Dideregni kezdtem, olyan érzésem támadt, mintha ősz lenne, nem tavasz. Fáztam, de haza menni sem akartam még. Ott akartam maradni a háznál, az egyetlen dolognál, ami jelzi, hogy mindez megtörtént velem, nem képzeltem. Talán, ha elég erősen gondolok Rá, visszatér… talán nincs is olyan messze, mint hinném…

Talán…

Úgy éreztem, nem bírom tovább… Belül a szívem marta, égette egy furcsa érzés, amit még sosem éreztem. Valaki kiabált… Beletelt egy kis időbe, amíg rájöttem, hogy az én voltam.

-Istenem! Ha tényleg létezel, bizonyítsd be! Hozd vissza őt! Szükségem van rá!

Időközben besötétedett… Nem akartam haza menni. Kirohantam volna a világból is akár, csak ne kelljen oda visszamennem, ahol pár órája még olyan boldog voltam. Legszívesebben ott éjszakáztam volna az erdőben.

Ahogy ezen tűnődtem,valami megmozdult a bokorban.

13.Búcsúzz el!

Ne haragudjatok,hogy ennyit késett a fejezet,de elromlott a gépem.De most már minden rendben,úgyhogy megkésve bár,de itt a várva-várt búcsú.:

Rémes éjszakám volt.Forgolódtam és furcsa álmom volt.Dávid madárrá változott,méghozzá fecskévé.A Hairből énekelte az Ébredj napfényt és az álom végén elrepült.Utána rohantam,de már hiába.Túl lassú voltam és nem tudtam utolérni.Már késő volt.Zihálva ébredtem fel,az ipodom ébresztett-mily meglepő- az Ébredj napfénnyel.

Már rosszul indult ez a nap.Éreztem,hogy az éjszakám nagyban befolyásolni fogja a hangulatomat.

Megpróbáltam nem gondolni arra a bizonyos dologra,de nehezen ment.Legszívesebben megállítottam volna az időt.Egyszóval elviselhetetlenül szomorú voltam és azzal vigasztaltam magam,hogy a távolság nem számít.Áthidalható probléma.A kis lángokat ugyan eloltja,de a nagyokat fellobbantja.A mi szerelmünk pedig nagy láng volt.Legalábbis én ebben bíztam.Hamarosan újra látjuk egymást.Az iskola miatt úgyse tudnánk ennyi időt együtt tölteni.Jobb is így.Nyugtatgattam magam,de belül veszettül sajgott a szívem.Féltem,hogy elveszítem.Féltem,hogy sokkal nehezebb lesz,mint ahogy képzeltem.Bárcsak örökre itt maradhatna!

Miért nem lehetünk mi is olyan szerencsések,mint a többiek akik közel laknak egymáshoz?Nem is tudják,milyen jó nekik.Talán ők épp a távolságra vágynak...Az ember mindig azt kívánja,ami nem az övé.Meg kéne tanulni egyszer azt értékelni,ami van.De azt csak akkor értékeljük,ha már elveszítettük.

Sosem értettem,hogy mi alapján dől el,hogy ki milyen szerelmet kap.Van aki megkapja a tökéletest,az Igazit,már első alkalommal.Irigylem az ilyeneket.Ámbár a tökéletest szeretni egyszerű dolog.Sokkal nehezebb és tiszteletreméltóbb,ha valaki a tökéletlent,a hibásat képes szeretni,a hibáival együtt.

Minket valamilyen oknál fogva próba elé állított az ég,a sors,vagy ki tudja ki,és ezt az akadályt csak akkor tudjuk legyőzni,akkor tudunk átmenni a vizsgán,ha tiszta szívből szeretjük egymást.Ha a szerelmünk elég erősnek bizonyul.Én ebben reménykedtem.
A remény hal meg utoljára.Emlékeztettem magam.

**********

Miután mindezt átgondoltam,felöltöztem és a megbeszélt helyre,a cukrászdába siettem,hogy találkozzak Dáviddal.Úgy beszéltük meg,hogy utána elkísérem a vasútállomásra,mivel vonattal megy haza.Azt terveztem,hogy utána elmegyek Edwardhoz is,mert péntekre ígértem.Remélem végre otthon találom.Alice biztos szólt neki.

Hosszú volt az út a cukrászdáig,a falu másik végén állt.Valószínűleg nem lesznek sokan,az időjárás elég szeszélyesnek tűnt,esőre állt.

Mielőtt beléptem volna,megállapítottam,hogy elég előkelő hely egy búcsúra...Üvegfallal,mely az utcára néz,aranyozott díszítésekkel,gyönyörű süteménykompozíciókkal-bármely pesti cukrászdával felvehetné a versenyt.Az árával is-tettem hozzá gondolatban.Már csak egy sanzonénekes hiányzik és akár a párizsiakkal is versenybe szállhatna.Jó hatással volt Dávidra a tegnapi keringő,ha itt akar búcsúzkodni.

A kirakatszerű előtérnek köszönhetően már kintről megláttam Dávidot.Szomorú volt,a távolba meredt...Éreztem,hogy iszonyú erős önuralomra lesz szükségem,hogy ne sírjam el magam.Mikor meglátott engem,elszántság tükröződött a szemében.Bevillant egy kép az álmomból.A madárrá válás előtt ugyanilyen tekintettel nézett rám.Megráztam a fejem és odaléptem hozzá.

-Szia.
-Szia.Milyen volt az éjszakád?
-Borzalmas.Ne is beszéljünk róla.És a tiéd?
-Hát nem sokat aludtam.-mosolygott.
Ez a mosoly nagyon sokat sejtető volt.Mintha lenne valami titka,amit épp most árult el és várja,hogy észreveszem-e.De én nem vettem észre.Azt gondoltam,ez már rég nem titok.Nem akar elmenni.Ugyanaz bántja,mint engem.Épp ezért csak én tudom megvigasztalni.

-Szóval,mikor jössz legközelebb?-érdeklődtem könnyedén,miközben őrülten sürgette a szívemet a kíváncsiság.
-Nem tudom.-válaszolta hűvösen.
-Vagy azt szeretnéd,hogy én menjek?-kicsit engem is megrémisztett a lehetőség,de valahogy ki kellett elégítenem az olthatatlan vágyat,hogy újra lássam.Miért is ne?Csak tegyünk már pontot az ügy végére!Egy biztos időpont és megnyugszik a szívem.
-Nem.

Nem tudtam hova tenni ezt a rideg tartózkodást.Amíg ezen gondolkoztam,rendeltünk egy-egy kávét,az álmatlan éjszakánk ellensúlyozásaként.Süteményt egyikünk sem rendelt,pedig cukrászdában voltunk.Valahogy nem tudtam volna enni.Gondolom ő se.Csöndben vártunk a kávéra.Majd a kávé tükrében néztem az arcát.Próbáltam megfejteni a zöld szemében ülő érzelmeket,de csak elvesztem a mélységében.Egyedül a bánatot ismertem fel.Lassan kortyoltam az eszpresszót és még mindig ezen az új arcán gondolkoztam.Még csak meg sem csókolt,pedig ki tudja meddig nem látjuk egymást.Így akar megkímélni a fájdalomtól?Vagy magát akarja megkímélni tőle?Butaság.Ettől csak még jobban fog fájni.Később bánni fogja,hogy így búcsúzott el.

-Nézd,nehéz erről beszélnem...-szólalt meg,de azon nyomban beléfojtottam a szót.
-Tudom.-és megfogtam a kezét.Áthajoltam az asztal felett és megcsókoltam.Ha ő nem,majd én!Viszonozta a csókot,de a végén eltolt magától.
-Nem tudod.Nem arról van szó,amire te gondolsz.Nem azért szomorkodom...-nagyon gyorsan beszélt,nem bírtam követni.
-Hanem miért?
Mély levegőt vett és sóhajtott egyet.Komor arcát látva mindenki megrémült volna,de én csak kérdőn néztem rá.
-Bűntudatom van.
-Ezt nem értem.-mégis miért lenne bűntudata?Mit tett?Arról,hogy el kell mennie,nem ő tehet.Mint aki meg se hallotta,amit mondtam,folytatta.Tudtam,hogy ez azt jelenti:ne vágj közbe és megérted.
-Mert elcsábítottalak.
Ugyan már!Kedvem lett volna nevetni,de nem tettem.Folytatta és egy hang vészjóslón sikoltozott bennem.
-Evelin,én nem akarok veled járni,mert messze vagy.És te emiatt most boldogtalan leszel.Miattam.Érted már?

Meg se tudtam szólalni.A sikoly egyre hangosabbá vált bennem és kitörni készült.A könnyeimmel is meg kellett küzdenem.Arra már nem jutott energiám,hogy beszéljek is.Nem akartam megérteni,amit mond.Csak haza akartam menni.Nem válaszoltam,ezért tovább magyarázott.

-Lehet,hogy beléd szerettem és te is belém,nem tudom.
Nem tudja?!
-Én a távkapcsolatokban nem vagyok túl boldog.
Még szerencse,hogy ezt biztosan tudja.De ezt eddig miért nem mondta?Szólhatott volna előbb is.Figyelmeztethetett volna,hogy te hülye,ne szeress belém,mert ez nem lesz így jó!Miért mondta,hogy szeret,ha most meg nem tudja?Akkor miért nem mondta eddig is azt,hogy lehet,hogy szeretlek?Érdeklődve figyelte az arcomat.Szánalmat láttam a szemében.Nincs szükségem a sajnálatára!Meg kell szólalnom!
-Értem.-ennyi??Ennyire vagyok képes?
-Pedig nem lenne rossz.Sőt!Nem volt rossz.Bele is mennék,csak a távolság nem fekszik nekem.
Ne magyarázd tovább!Értem!Ne mentegetőzz,arra sincs szükség!Nem akartam emlékezni arra a néhány napra.De mégis eszembe jutott a randi,Szinimini,a zongora,a csókok...Nem volt rossz?Ennyi?
-Jól érezzük magunkat,amikor együtt vagyunk,utána meg alig várjuk,hogy megint találkozzunk.És belepusztulunk a másik hiányába.

Egy szemtelen könnycsepp túl akart járni az eszemen és egérutat akart nyerni a szememből,de az utolsó pillanatban megakadályoztam.Hálát adtam neki,hogy sikerült miatta nem figyelnem Dávid mondandójára,csak az utolsó mondatot hallottam:
-Hidd el,ez így nem működött volna.
Te jó ég!Múlt idő!Hát ennyi volt?Már késő?Most arról próbál meggyőzni,hogy szakítsunk,vagy ő már döntött és szakított is velem?Valami azt súgta,hogy ne hagyjam magam.Dühösen néztem vele farkasszemet.
-Nem hiszem el,mert több barátnőmnek van távkapcsolata és jól működik.-Láttam,hogy ez nem győzi meg,ezért új oldalról közelítettem.-Nem mondtam még,hogy te mindig mindenben a rosszat látod?
-Nem mondtad.De én ezt tudom.Általában mindenben előbb a rosszat látom.-elmosolyodott.Mintha megkönnyebbült volna,hogy szembeszálltam vele.
-Nem ártana végre más szemszögből is megnézned a dolgokat.Én is csak mostanában jöttem rá,hogy mennyivel jobb,ha a jót nézem.-hála neked.Egészítettem ki magamban.
-Csak hogyha a rosszra nem készülsz fel,akkor valami baj lesz és az már nem jó.

Mintha csak régi önmagamat hallanám.Ennyire megváltoztatott volna a szerelem?Pedig ezt nem akartam.Láttam a barátnőimen,hogy mekkora változáson mentek át amikor szerelmesek lettek.Megfogadtam,hogy én sose fogok megváltozni,vagy inkább nem kell a szerelem.Az eszembe se jutott,hogy előnyömre is változhatok.

-De ha mindig csak a rosszat tátod,akkor sose vagy boldog.Amúgy is,a rosszra úgyse tudsz teljesen felkészülni.Az mindig rossz marad.
-Hát én tuti,hogy nem leszek még egy ideig tökéletesen boldog.És én már minden rosszra felkészültem.Mindent olyan lazán veszek,hogy mindenkit idegesítek vele.-mosolygott,átszellemülten,mint aki tényleg nem bánja mi vár rá.Ahogy lesz,úgy lesz.Irigyeltem,de ugyanakkor furcsálltam is.Ez nem az a Dávid,akit megismertem.Rémisztő volt,sápadt,hideg és idegen.Tudtam,hogy lehetetlen meggyőzni.Elmegy és soha többé nem jön vissza.Most látom őt utoljára.Egy könnycsepp gördült végig az arcomon.Feladtam.El kell,hogy engedjem,ha menni akar.Egyetlen könnycsepp volt,aztán már nem kerülgetett a sírás.Elég erősnek éreztem magam ahhoz,hogy felálljak és örökre búcsút vegyek tőle.
-Hát akkor...köszönöm a szép napokat.-mondtam.
-Jó volt veled.-válaszolta egy vállrántással,de nem nézett a szemembe.Vártam,hogy mond-e még valamit.Lassan felemelte a fejét és a szemembe nézett.Most vettem csak észre,hogy könnybe lábadt a szeme.Kihunyt a régi fény a pillantásából és sötét árnyék borította a zöld szempárt.Nem bírtam tovább nézni.Összeszorult a szívem és alig kaptam levegőt.Csak egy pillanat és nem tudom otthagyni.
-Szia Angyal.-búcsúztam tőle halkan.
-Szia Tündér.-suttogta.
Nem néztem vissza.Ahhoz már nem volt elég erőm.Az utolsó kép az arcáról még így is a szemeim előtt lebegett...

**********

Nem mentem haza.Nem akartam elmesélni anyunak,mi történt.Pedig most nagyon figyelte minden rezdülésemet.Tisztában volt vele,hogy nehéz időszakom lesz.De azt ő sem tudhatta,hogy ennyire.
Bolyongtam Hévízgyörk utcáin.Végül-magam sem tudom hogyan,inkább a lábam vitt,mint az agyam-az erdőben kötöttem ki.Végig sem gondoltam,hogy ezek után mit mondhatnék Edwardnak.Félreértené.Azt hinné,azért megyek hozzá,mert ha Dávid nincs,ő is megfelel.De mégsem tudtam megállítani a lábam,megfordulni és hazamenni.Az erdő csöndes volt,most mégsem féltem.Megnyugtatott a csönd és a sötétség.Végre magam vagyok.Csak én és a Bánat.

Ott állt a ház.Most nem volt olyan gyönyörű és hívogató,mint legutóbb.Talán csak első látásra hatásos.Jelen pillanatban inkább hátborzongató volt.Talán már nem kellene megbíznom az érzéseimben...összekuszálódtak teljesen.Közelebb mentem és csöngettem.Csöngettem?Ez fura.A múltkor csöngetnem se kellett.Lehet,hogy Alice nem szólt?Elfelejtette?Nincsenek itthon?
Bekukucskáltam az egyik ablakon.Nem!Ez lehetetlen!Ijedten hőköltem hátra...

12.Szállj fel!

Szállj fel!
Megígértem Dávidnak,hogy reggel amint felébredek,egyből felhívom.Így is tettem.
Már meg sem lepődtem,amikor szokásos kérdésemre a következő választ adta:Ne mondj hülyeséget!Az életben nem fogsz zavarni!
Sajnos aznap már megígérte Alice-nek,hogy elmegy hozzájuk.Így megint kevesebb idő állt a rendelkezésünkre.Úgy döntöttünk,hogy el kellene menni valahová.Csak azt nem tudtuk,hogy hová.Hévízgyörkön csak hétvégén vannak programok.Aztán tanácstalanságunkban interneten keresgéltem,gondoltam Gödöllőn csak van valami.Találtam is egyet,de éreztem,hogy ez nem éppen az,amire ő vágyik.A Hair musicalt este Gödöllőn játszották,az egyetemen.Az egyik kedvencem,bár melyik musical nem a kedvencem?Dávid természetesen nem ismerte,ezért nem is rajongott az ötletért.Ráadásul este hétkor kezdődött,aminek azért nem örült,mert így csak este találkozunk.Majdnem elnevettem magam,amikor ezt kinyögte.Kis butus!Én egy szóval sem mondtam,hogy nem jöhet előbb!Mikor megkérdeztem,hogy mit szeretne csinálni délután,a lehető legrosszabb választ adta.Legalábbis az ő szemszögéből...Neki mindegy,csak velem legyen.Jobban járt volna,ha mást mond.Így szabad utat adott az én fantáziámnak.Evelin vérszemet kapott!Egy percig sem tétováztam,tudtam mit fogunk csinálni.De ezt neki nem árultam el.Még szép,hogy nem!Még a végén megfutamodott volna!Legalább meglepetés lesz.
A férfiak szeretik a titokzatosságot.Hiába tagadják!A leggyönyörűbb női csapda a titokzatosság.Beleőrülnek,ha nem értenek valamit.
Megijedt és bizonytalanná vált a titoktól,de hallottam a hangján a kíváncsiságot is.

Tudtam,hogy mitől fél.Emlékeztem minden szóra,amit mondott.
Hát én énekelni nem fogok közönség előtt,az hótziher.Nincs az az isten,hogy én kiálljak közönség elé.Ígérd meg,hogy nem fogsz kinevetni.Nem vagyok jó táncpartner.Mindjárt elpirulok.

Eddig is tudtam,hogy a fiúk a kínos helyzetektől félnek a leginkább.Nem akartam neki semmi rosszat.De engem is érdekelt.Mellesleg,még hasznává is válhat.Egy új élmény.

**********

Ebéd után átrendeztem egy kicsit a nappalit,hogy minél tágasabb legyen.A kanapét,a fotelt,mindent a falhoz toltam.Kint szokás szerint eleredt az eső,ezért enyhe félhomály volt.Felállítottam a nagy "táncos" tükrömet,ami tökéletesen olyan,mint a tánctermekben van.

-Egy tánctanárnak ilyen is dukál.-mondta anyu,amikor a születésnapomra megkaptam a tükröt.

Felvettem a kényelmes balettcipőmet.Nem tudom ki találta ki,hogy magassarkúban a legkönnyebb táncolni,de biztos,hogy nem táncolt még magassarkúban.Vagy csak abban táncolt és nem volt mihez viszonyítania.Nekem még tornacipőben is könnyebb!Persze akadnak kivételek,néhány táncnál kimondottan jól jön a magas sarok.Ad némi tartást.Én mindenesetre a rózsaszín balettcipőmre esküszöm!Annál kényelmesebb nincs.
Átvettem a türkizkék,lezser félvállas pólómat is.Szintén nagyon kényelmes viselet.Aztán várakoztam.

Pontosan háromkor megérkezett Dávid is és kíváncsian várta,hogy milyen tervvel rukkolok elő.

-Megtaníthatlak táncolni?Tudod,hogy megígértem.-tudtam,hogy nemet mondhat és akkor lőttek az ötletemnek.Mégis bíztam benne,hogy igent mond.Pár percig gondolkozott,én pedig próbáltam egy B tervre koncentrálni,ha netalántán nemet mondana.

-Hát persze!Bár szerintem arra egy élet sem lenne elég.Szörnyen falábú vagyok.

-Ne viccelj!-tudtam,hogy így gondolja,csak azt nem,hogy miért.Talán sosem látott még táncversenyt?Vagy a saját lábait?Táncolt már egyáltalán valaha?-Nagyon jó lábaid vannak!Szép hosszúak.-Szeretem a nyakigláb pasikat.-Előnyös a tánchoz.-Na meg Evelin szívéhez.

-Tényleg így gondolod?-kérdezte és látszott,hogy sikerült felkeltenem az érdeklődését.

-Igen.

-Köszönöm.Eddig azt hittem,csak a rúgásokhoz előnyös.

Túl vizuális típus vagyok.Elképzeltem,ahogy rúgott azokkal az izmos,hosszú lábaival.Elmosolyodtam.-Akkor tévhitben éltél.

-Tényleg tetszik a lábam?-hitetlenkedett még mindig.Ennyire meglepő lenne?Hát nem vette még észre,hogy mindene tetszik úgy,ahogy van?

-Igen.Hányszor mondjam el?Írásba adjam?

-Nem ártana.Tudod,ilyet ritkán hallok.

-Elhiszem.Tovább tudunk lépni a lábadtól?

-Aha.-nevetett.-Amúgy nekem meg a te lábad tetszik.-szemével lassan végignézte a lábam.Annyira szemérmetlenül,hogy már úgy éreztem,mintha a lángoló zöld szemével megérintene és simogatna.Rögtön lúdbőrös lettem.

-Tényleg?Örülök.-miért kell nekem mindig zavarba jönnöm,ha rólam van szó?-Milyen tánccal szeretnéd kezdeni?

-Nem tudom.

-Mit szólnál a keringőhöz?

-Benne lennék.De ugye nem akarsz frakkot aggatni rám?

Felnevettem.Tényleg ettől félt?Körülnézett a szobában,mintha egy eldugott frakkot keresne.Mint egy édes kisfiú,aki fél a mumustól.

-Nem.

-Akkor megnyugodtam.Egyébként nagyjából tudok keringőzni.

-Elméletben vagy gyakorlatban?

-Inkább gyakorlatban.

-És szeretnél elméletet is hallani?

-Persze!Mondj el mindent!

-Hát jó.-azonban mielőtt belekezdtem volna,közbevágott.

-Ugye a keringő az egy-két-há',egy-két-há' ?

-Igen.Azt úgy hívják,hogy háromnegyedes ritmus,de mindegy.-nem akartam túlbonyolítani,bőven elég,ha gyakorlatban megérti.

-Szerintem is.Na akkor halljuk az elméletet.Ígérem nem szólok közbe.

Nagy levegőt vettem és belekezdtem a monológomba.Borzasztóan hadartam,úgyhogy szegény Dávidnak nagyon koncentrálnia kellett,ha meg akarta érteni.
Igazából magam sem tudtam,hogy mi a különbség az angol és a bécsi keringő között,úgyhogy egy egyszerű keringőt tanítottam neki.
Az első dal amire táncoltunk a Complainte de la Butte volt a Moulin Rouge című filmből.Amikor megfogtam a kezét és a vállára tettem a másik kezem ő automatikusan megfogta a derekamat.
Mire a Keresztapa-keringőhöz értünk,már egészen sokat fejlődött.Felismerte a zenét,nagyon tetszett neki.
A következő dalnál pedig végre elérte a tökéletest.Mindenre sikerült odafigyelnie.Kihúzta magát,felemelte a karját,minden egynél lépett,szép hosszú lépésekkel.(Erre kellett a hosszú láb.Na meg az esztétikához.)Ő vezetett engem.Mindig a szoba egyik sarka felé fordult,45°-nál sose nagyobbat.Úgy ahogy én utasítottam.
Bátrabb volt,lendületesen siklott és néha meg is forgatott.Büszke voltam rá.
Lassú felfogásomnak köszönhetően csak most,a dal közepén vettem észre,hogy mire táncolunk.Angyalok keringője.Rámosolyogtam Dávidra,mert eszembe jutott,hogy épp egy angyallal keringőzöm.De félreértette.

-Mi az?Nagyon béna vagyok?
-Dehogyis!Épp ellenkezőleg!Hihetetlenül gyorsan tanulsz!
-Akkor min mosolyogtál?
-Angyalok keringője a címe ennek a számnak.

Nem kellett tovább magyaráznom,egyből megértette,mire gondoltam és már ő is mosolygott,felszabadultan,boldogan.
Ráérzett a táncra.Minden újabb próbálkozásnál jobban táncolt.A tartása is javult,magabiztosabbá vált.Azt gondoltam,megtaláltam az ő táncát.Ha az enyém a tangó,akkor az övé a keringő.Furcsa mód mostmár el tudtam volna képzelni frakkban is akár,csokornyakkendővel.Elég előkelővé vált hozzá.Nyegle fiúból igazi úriember lett.És mindez néhány óra alatt.Valóban tündér lennék?Én inkább királynőnek éreztem magam.Kevesen tudják,de a második nevem Regina,ami latinul királynőt jelent.De még sosem éreztem úgy,hogy illik rám ez a név.Sohasem éreztem Reginának magam.Kivéve most.Ebben a pillanatban,amikor a táncok királynőjét táncoltam egy angyallal,életemben először királynő voltam.

**********

Az idő mindig gyorsan repült Dáviddal,most sem történt másképp.El kellett mennie,hogy átöltözzön.

Már este hét előtt megérkeztünk az előadásra.Az egyetem aulája tele volt székekkel.Mi jobb oldalra ültünk,egész közel a színpadhoz,ami viszonylag kicsi volt.Hét után pár perccel el is kezdték...Nagyon tetszett,szinte teljesen hűek maradtak a filmhez.Elég érzékenyen érint,ha rossz Bergert választanak,de ezúttal meg voltam elégedve a szereposztással.Treat Williams játszotta a filmben és őt elég nehéz megközelíteni mind hangban,mind játékban,a külsőről nem is beszélve.Most egyikkel sem volt gond.Még a jelmezek is hasonlítottak a filmbeliekre.

Az első néhány jelenetnél figyeltem Dávid arcát.Nem nagyon kötötte le.Mintha azon gondolkozna,hogy ezen mit lehet szeretni.Ez egy kicsit zavart,de reménykedtem,hogy majd megváltozik a véleménye a végére.

Az Édes méz című dalnál már elkezdett mosolyogni.Sose értettem,hogy hogy tudták ilyen szépen megfogalmazni azt a bizonyos témát ebben a dalban.Két versszakban.Nem kell cenzúrázni,pedig mindenki tudja,miről van szó.Ha más nem,a tánc egyértelműen elárulta.

A Donna című dalnál Berger lejött a színpadról,körülbelül innentől kezdve nem tudtam Dávidot figyelni,mert teljesen lenyűgözött a színdarab.

-Igazi füves cigit szívnak?-kérdezte Dávid.Meglepődtem és kellett néhány másodperc,mire felfogtam a kérdést.Mintha álmomból keltett volna fel.

-Nem hiszem.-suttogtam,majd a kedvenc dalom első hangját meghallva újra belemerültem a darabba.

A lábam magától kezdett el járni és le sem állt a végéig.Ha jól láttam-ami nem biztos,hisz nem igazán voltam beszámítható,a Hair volt a drogom-Dávidnak a Nem kell a stex kezdetű dal tetszett a legjobban.Ez a leglázadóbb jelenet az egész musicalben.Mindent,amit csak lehet,tagadnak.

A Haj koreográfájára voltam a legkíváncsibb,mert már táncoltunk a szakkörrel rá.Mindig megállapítottam,hogy a miénk mennyivel jobban sikerült,megint megtettem.

A tavi jelenetnél mindketten meglepődtünk,ugyanis a szereplők levetkőztek anyaszült meztelenre és egyáltalán nem takargatták magukat.Mire felocsúdtunk,már fel is öltöztek.

Azt hittem csak a végén kell küzdenem a sírással,de a Van-e még út feléd? olyan hatásosra sikerült,hogy lúdbőröztem és könnybe lábadt a szemem.Soha,senki nem énekelte még ilyen tökéletesen ezt a dalt.A legnehezebb musical-sláger.

A Jó reggelt napfény-re már ülve táncoltunk.Ilyen gyors és szélsőséges hangulatváltozásaim talán még sosem voltak.

Jól sejtettem,hogy a végén ejteni fogok néhány könnycseppet.

Nagyon sokáig tapsoltunk,jó pár dalt meg is ismételtek és közösen énekelték a közönséggel.Élveztem az előadást.Ez egy igazán kiváló feldolgozás volt.Imádtam!Dávid is!Tudtam,hogy tetszeni fog neki!
Hazafelé a buszon minden részletet kibeszéltünk.Hévízgyörkön pedig már énekeltünk,a györkiek nagy örömére,akik már aludtak volna,ha hagyjuk.Dávid a Nevem Berger-t énekelte,én voltam a vokál.Mikor a házunk elé értünk,déja-vum volt.Eszembe jutott az első szájra puszink és elmosolyodtam.Mintha most lett volna...Azóta mennyi minden történt...Már csak a holnap maradt.Egyetlen nap.A búcsú napja.Fájni fog,nagyon jól tudtam.Ki tudja,mikor látjuk megint egymást.Ránéztem és hirtelen borzasztóan megijedtem.Az ő arcán sokkal mélyebb fájdalmat láttam.Ráadásul nagyon sápadt volt...Ne!Nem bírom látni,ahogy szenved.Ne rontsuk el ezt a szép napot!Majd holnap...

-Hát akkor...szia Dávid.-megcsókoltam.Olyan merev volt.Mintha szoborrá vált volna.-Jó éjt.
-Már mész is?Ennyivel elintézed a búcsút?
-Nem szeretek búcsúzkodni.
-Tőled én se.-összehúzta a szemöldökét és leszegte a fejét.Na jó,valamit tennem kell!Megérintettem az arcát.Hideg volt.Elkezdtem énekelni,búcsúképp a Vallomások című dalt a Hairből.A következő szöveggel:

Úgy, ahogy én úgy jöttél - vágyak szárnyán eltévedtél -
A mesékből érkezünk, -miért is ébredünk fel? - megcsal a hitünk...
Álmodj tovább Nagy Gyerek , és hidd csak el, hogy eltűntek a rossz emberek,
A világ csak jó lehet: - És nincsenek, csak játék fegyverek...

Úgy félek, hogy többé nem látlak már.
Csak álmomban élsz tovább;
Fényét lesem majd egy csillagnak,
Míg téged ébreszt az áldott Nap.

Arcod hű tükör, tisztán látom magam,
Ez az első könny - nem is hittem, hogy van...
Érezd, és lásd: van titkunk már!

Úgy vigyáznék rád, mint gyermekemre - úgy, ahogy senkire talán, -
Szép ez a perc, ez a dal véd: Ne félj!
Istenem, Tiéd a világ,
Vigyázd a jó fiú álmát!
Jó éjt!

11.Szerelmes vagyok

Végre kimondta,hogy szeret!El sem hiszem,hogy kiejtette azt a szót...Szeretlek!Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből..Állandóan ezt ismételgette az agyam,mint amikor véletlenül megnyomtam a CD-lejátszón egy gombot és ugyanazt a dalt ismételte addig,amíg újra meg nem nyomtam azt a gombot..Csak ahhoz először meg kellene találnom azt a kapcsolót az agyamon is,hogy le tudjam állítani..De talán nem is akartam leállítani.

És én még attól féltem,hogy összeveszünk.Hogy elveszítem.Annyira távolinak tűnt az a vita...Mintha egy másik dimenzióban történt volna...Edwardot sem kell többé titkolnom előtte.Már csak a távolság állhat közénk..De attól nem félek..Azt már könnyűszerrel legyőzzük.Ha igazán szeretjük egymást.

Kitűnően aludtam,Sziniminivel.Ez a bűbájos maci mindig sokat jelentett nekem.A Németországban élő nagynénimtől kaptam,akivel ritkán találkozom.Ezentúl Dávidra is emlékeztet.Milyen érdekes!Mindketten messze laknak...
Életemben először Dávidról álmodtam.

**********

Úgy döntöttem tanulok egy kicsit,mivel jövő héten már suli.Délelőtt megírtam a matek házit és németeztem egy keveset.Magyarból verset tanultam és átismételtem a reformkort történelemből.Ebéd után még biológia szorgalmit is írtam az egészséges táplálkozásról.Eddigi életem során még sosem fordult elő,hogy ilyen lelkes és szorgalmas lettem volna a tanulásban.
Anyukám is meglepődött,hogy milyen jó kislány lettem.

-Dávid nagyon jó hatással van rád.-állapította meg.
-Észrevettem.-Pedig igazából nem is Dávid volt ilyen jó hatással rám,hanem a szerelem.Mindig is feldobódtam tőle,még ha csak plátói szerelemről volt is szó.Ez éltetett...mióta is?Hűha,már nem is tudom.
Elég korán kezdtem a szerelmet.Ha jól emlékszem,olyan négy év körüli lehettem,amikor először csókolóztam.De ahhoz képest a mostani első csókom Dáviddal...Tán össze sem tudom hasonlítani...Olyan,mintha egy művészcsókot hasonlítanék egy igazi,forró és érzelmes csókhoz.
Nem is emlékszem a fiú nevére.Talán Viktor volt?
A Balatonnál nyaraltunk és egy faház mögött történt...De hogy milyen volt,azt már elfelejtettem.Hogy honnan tudtam,hogy mi az a csók?Fogalmam sincs.Szerintem nem is tudtam.Csak ösztönösen tettük...És én még most sem bántam meg.Pedig szégyellnem kellett volna,mert apu látta.De ő se szólt ránk.Mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna,hogy a négy éves lánya csókolózik egy kisfiúval...
Csak egy dolgot sajnálok.Nem emlékszem magára a csókra.Mégiscsak az volt az első csókom!Csakis én lehetek ilyen szerencsétlen,hogy nem is emlékszem rá!Jó,tudom,hogy akkor,ott nem sokat éreztem.Csupán annyit,hogy ő fiú,én lány,jó vele játszani és tudtam,hogy ő is szívesen játszik velem.Ma inkább nevezném kialakulóban levő barátságnak,mint szerelemnek.Mindössze annyi a hiba,hogy a barátok nem csókolóznak.
Azóta sem hallottam felőle...Pedig kíváncsi lennék,milyen pasi lett belőle.

Az első szerelem elsős vagy másodikos koromban talált rám,viszonzatlanul.Elég hűséges voltam a fiúhoz,hosszú évekig csak ő érdekelt.Aztán valahogy kinyílt a szemem és észrevettem másokat is.Nem emlékszem olyan pillanatokra,amikor nem éreztem senki iránt szerelmet.Szerelem nélkül üres lettem volna.Pedig szerelem nélkül sokkal könnyebb az élet.Nincsenek csalódások.De nincs boldogság sem.Márpedig én sose voltam még ilyen boldog!A viszonzott szerelem sokkal felszabadultabbá tett.Dávid és köztem ott volt az a szikra,amit eddig kerestem.Vajon meddig tart?Vajon meddig az enyém?

**********

Hú,de elkalandoztam!Mi lesz így Wesselényivel és a reformaival?Biztos ő is volt szerelmes,de a töritanárt az én szerelmi életem nem hiszem,hogy érdekelné.

Mivel a tanulásnak így nem sok értelme volt-a gondolataim úgyis folyton elkalandoztak-úgy döntöttem,elmegyek Edwardhoz.De esett az eső.Ezért egy darabig várnom kellett.Dávid a Horgásztóhoz ment horgászni apuval és Marcival,tehát itt a legjobb alkalom,hogy tisztázzunk mindent.
Apu tegnap este kérdezte meg Dávidot,hogy elmenne-e velük,és ő természetesen örömmel igent mondott.De ilyen időben?Férfiak!Apu horgász-szenvedélyét ismerve,szabad voltam naplementéig.Igaz,a fél délutánom elment az eső miatt.Nem számít,nem szándékozom sok időt tölteni Cullenéknál.

**********

Sosem voltam még az erdőben.Még a széléig sem jutottam el soha.Most jártam itt először.Nem láttam a házat.Bemerészkedtem az erdőbe.Nagyon sötét volt és ijesztő...Olyan csönd volt,hogy még a lépéseim zaját is kétszer hangosabbnak hallottam.Pár lépés után megtaláltam amit kerestem.Megtorpantam.Nagyon hasonlított a filmbeli Cullen-házra.Nekem a filmben is tetszett a ház,de élőben látni...az egészen más volt.Egyszerűen varázslatos.És rémisztő.Most vagy én bolondultam meg és elégtem a Twilight-lázban,vagy ők égnek olyan intenzív Twilight-lázban,hogy mindent,ami létezik utánoznak belőle.

Csöngetnem se kellett,máris ajtót nyitott egy apró,vékony,tündérarcú lány.A haja ugyanolyan volt,mint az enyém.Azonnal tudtam,hogy ő csak Alice lehet.

-Szia.-csicseregte.
-Szia.Evelin vagyok.
-Én Alice.Edwardhoz jöttél?
-Igen.Ezt meg honnan...-tudtad?akartam kérdezni,de nem hagyta,hogy befejezzem a mondatot.
-Sokat mesélt már rólad.Te vagy Dávid barátnője,igaz?
-Ő...igen.Épp erről szeretnék beszélni vele.
-Sajnálom,de Edward nincs itthon.-úgy láttam,tényleg sajnálja.
-Ó..És mikor jön vissza?
-Nem tudom.Azért bejössz?Vagy inkább szeretnél üzenni neki valamit?
Nagyon segítőkész.Szimpatikus.
-Nem.Köszönöm.Akkor majd visszajövök máskor.
-Rendben,ahogy gondolod.-mosolygott.-Tetszik a hajad.
Elnevettem magam.Egyszerűen cuki.Erre nincs jobb szó.Azt hiszem jól kijönnénk.
-Nekem is a tiéd.
-Mikor jössz?
-Pénteken itthon lesztek?
-Persze.
-Akkor péntek délután.
-Jó.Majd mondom Edwardnak.
-Köszi.

Alice bezzeg méltó a nevére.Nagyon kedves és barátságos.
Annyira nem keseredtem el,hogy nem sikerült Edwarddal beszélnem.Legalább Alice-szel megismerkedtem.Azon gondolkoztam,hogy vajon neki is van egy Jaspere vagy nincs...És hány testvérük van még?Még egy utolsó pillantást vetettem a házra,mielőtt eltűnt a fák között.

**********

Este hazaértek a fiúk.Anyuval főztünk nekik makarónit.Nagyon megörültek neki.
Dávid sohasem evett sokat,úgyhogy meg sem lepődtem,hogy ő végzett először az evéssel.
Bementünk a szobámba.
-Na milyen volt?-kérdeztem.
-Nagyon tetszett.Jó dolog a horgászat.Fogtunk egy csomó halat.
Na akkor legalább sikerélménye volt.
-Szerintem unalmas.
-Nehogy azt hidd!A fogadott öcséddel semmi sem lehet unalmas.-nevetett.
-Az biztos!Az agyadra ment,mi?-Képzelem,milyen idegesítő lehetett.A srác mindig ezerrel pörög és lehetetlen leállítani.Ráadásul semmi kétség,jól kibeszélhettek engem.Marcit biztos majd megölte a kíváncsiság,hogy mi is történt köztem és Dávid között..Részletesen!Na ha Dávid hazamegy,az első dolgom lesz,hogy egy kicsit elbeszélgessek az öcskössel.
-Á,nem.Nagyon jó fej.Néha idegesített,de olyankor leszereltem.
-Helyes.Akkor jól érezted magad.
-Igen.Habár hiányoztál,Tündér.
-Te is,Angyal.
-És a te napod milyen volt?
-Uncsi.Tanultam,aztán elmentem Edwardékhoz,de nem volt otthon.
-Akkor nem volt szerencséd.
-Nem.Viszont Alice nyitott ajtót.Nagyon tüneményes volt.
-Igen.Ő tényleg az.Biztos jól kijönnétek.
-Szerintem is.
Nahát!Ennyire egyformán gondolkodunk?Én is pont erre gondoltam,amikor Alice-szel beszélgettünk.
Elmeséltem neki,hogy pénteken próbálkozom újra,és nem értette,hogy miért nem holnap.Miután elmagyaráztam,hogy nem akarok minden nap menni,nehogy azt higgye,hogy csak ez jár a fejemben és nincs jobb dolgom,csak ennyit mondott:
-Elfelejtettem,hogy komplikált női aggyal rendelkezel.
Felhúztam az orrom és megcsókoltam.
-Azt hittem,hogy meg se csókolsz.Ha tudtam volna,hogy ez kell hozzá!
-Nem.Igazából csak szólnod kellett volna,hogy erre vársz.De akár te is megcsókolhattál volna,csókkirály,nem?
-Végülis..Van benne valami.Viszont lassan mennem kell.Marci apukája felajánlotta,hogy hazavisz a szállóba.
Szomorú arccal néztem rá.
-De ne szomorkodj!Holnap még itt leszek.Sőt!Holnapután is!
Igen..de utána?De erre nem gondolhatok!Még nem!
-Igaz.És tudod milyen nap van ma?
-Szerda?
-Igen.Vagyis Doktor House.
-És nem nézhetjük együtt.
Na tessék.Most meg ő látja pesszimistán a dolgokat.Én ezt úgy látom,hogy máris kisebb távolságból nézzük,mint eddig.Legközelebb már együtt nézzük.
-DÁVID!AKKOR JÖSSZ?-hallottuk Marci hangját.
-IGEN!Hiányozni fogsz,Tündérke!
-Ugyan már!Holnap találkozunk!Este meg House pótolja a hiányomat.
-Nem hinném.
-Édes vagy.
-Dehogy.Csak őszinte.-nevetett.
-Reggel hívj fel,ahogy felébredsz!
-Igenis!
Adott egy búcsúcsókot én pedig utána kiáltottam:Szeretlek!

10.Alkonyat

Kicsit késtem,hat után pár perccel érkeztem a tóhoz.Edwardot sehol se láttam.Körbesétáltam a tavat,végigpásztáztam az egész területet a szememmel,de hiába.Edward nem volt sehol.Kicsit megnyugodtam,legalább lesz időm átgondolni,hogy mit mondjak neki.Útközben ugyanis eldöntöttem,hogy azok után,ami Dávid és köztem történt nem választhatom Edwardot.

Vártam,hátha csak késik.Bár ez sehogy se tetszett nekem.Edward Cullen-hez nem illik a késés.Aztán hirtelen eszembe jutott,hogy ez az Edward Cullen nem az az Edward Cullen.Valóban nehéz lehet ezzel a névvel élni.Olyan emberek,akik alig ismerik,azt hiszik,hogy nagyon is jól ismerik.Túl sokat várnak el tőle,elvégre a névrokona a tökéletes férfi!Mindig csalódást okoz másoknak,mert ő nem lehet tökéletes..Nincs tökéletes ember...Ő sem az.Még a névrokona sem.Tökéletesnek tökéletes,csak nem ember.Be kell ismernem végre,hogy bármennyire is szép lett volna,nem az általam oly jól ismert Edward Cullennel lesz találkám pillanatokon belül.

Róla szinte semmit sem tudok.Ő viszont annál többet tud rólam.Eddig eszembe se jutott,hogy milyen sebezhetővé tettem magam.Az összes gyenge pontomat ismeri,hála nekem.Hogy érte el,hogy ilyen könnyen kinyíltam?Mindig odafigyeltem,szinte tudat alatt is,hogy ne áruljak el túl sokat magamról,csak amennyi szükséges.Erre most minden titkomat rábíztam egy idegenre,akit alig ismerek,aki meg sem érdemelte,hiszen ő semmit sem adott cserébe.

A Nap lemenőben volt.Tényleg gyönyörű a tó,csak Edward hiányzott.

Csalódott voltam.Teltek a percek és egyre biztosabbá vált az,amire nem akartam gondolni.Edward nem késik.El se jött.Felültetett.Bebizonyította,hogy nem méltó a nevére.Ő tényleg nem az az Edward.Egyáltalán nem.Még csak nem is hasonlítanak!Külsőleg talán igen,de belülről...ég és föld!Ezt az Edwardot már nem is akartam megismerni.

Dideregtem,fújt a szél és egyre sötétebb lett.Úgy éreztem,hogy most azonnal el kell futnom,jó messze a tótól.Nem bírtam elviselni a szépségét.Olyan csodaszép volt én pedig olyan szomorú.Rohantam,de még egyszer visszanéztem.Már eltűnt a Nap...a tó sem volt olyan szép...Elmúlt a pillanat.Messze szállt a szépség,mint a szél...

Hazafelé úton eleredtek a könnyeim,és szolidaritásból az eső is esni kezdett.Ettől csak még jobban sírtam.Hazáig futottam és csak abban bíztam,hogy senkinek sem kell majd elmesélnem,mi történt.

Mielőtt beléptem volna a házba,letöröltem a könnyeimet és felvettem a pókerarcomat.Anyuék semmit se kérdeztek.Hálát adtam az égnek,hogy este van,tehát vége ennek a napnak.Lefeküdtem és gondolkoztam.Tényleg olyan borzasztó volt ez a nap?Nem.Dávid énekelt nekem és olyan édes volt!Szeret engem,érzem.Akkor meg miért vagyok szomorú?Tényleg olyan nagy katasztrófa,hogy Edward átvert?Nem.Így a legjobb.Megkönnyítette a dolgom.Nem kell választanom kettejük közül.Legalább senkit sem bántok meg.Így jó.Miért nem vagyok hát boldog?Mert másképp történt meg,mint ahogy elképzeltem.Nem értem miért nem jött el...MIÉRT?

Így sírtam álomba magam...

Álmomban gyönyörű helyen jártam...Egy kis vendéglőben,ami egy tó mellett állt...A tó gyönyörűen ki volt világítva.Ott várt rám egy fiú..Csak messziről láttam,de Edward kiköpött mása volt.Mármint a könyvbeli Edwardé...(Bár az igazi Edward is kiköpött mása a könyvbelinek,külsőre.)Aztán közelebb mentem hozzá...és már egyáltalán nem hasonlított Edwardra...teljesen idegen volt.Sose láttam még ezt az arcot.De a felismerés,hogy nem ő az,annyira meghökkentett,hogy felébredtem.

**********

Másnap reggel első dolgom volt,hogy felhívjam Dávidot.Egyszerűen szükségem volt rá.A hangjára.

-Szió Angyal!
-Szia Tündér.
-Zavarlak?
-Te?Engem?Soha!
Normál esetben elnevettem volna magam,de most valahogy nem tudtam nevetni.Legalábbis szívből biztos nem.A mesterkélt nevetést pedig Dávid nem érdemelte volna.Ő túl jó volt hozzám.Egyelőre.
-Valami baj van?-kérdezte.Ennyire jól ismer?
-Á...Semmi.Csak elegem van egy pár emberből.
-Gondoltam.Úgy érzem,egy kicsit belőlem is.
Ezt nyilván viccnek szánta,de én nem értettem a tréfát.
-Hogy mondhatsz ilyet?
-Miért?Nincs eleged?
-Nincs!
-Akkor jó.Szeretnéd,hogy elmenjek hozzád?
-Igen.
-Oké.De előtte mondanom kell valamit.
-Mit?
-Csokiillatú AXE-ot vettem.És tusfürdőt is!-nevetett.-Szóval,jobb ha lélekben felkészülsz.
-Jajj!Az tök jó!Imádom a csokit minden formában.
-Akkor engem is kóstolgathatsz majd.
-Basszus de jó illatod lehet most!
-Nem tudod mit veszítesz.-nevetgélt.
-Az biztos.
-Most fürödtem.-mondta.
-Ó.
-Na jó,nem kínozlak.A vizes hajammal...-nevetett.
-Na most hagyd abba.-mondtam,de már én is nevettem.
-Rendben.Megyek és akkor meggyőződhetsz a jó illatomról.
-Alig várom.
-És felvidítalak.
-Az jó lesz.
-Csak még nem tudom,hogyan.
-Húha.Most csalódtam benned.Azt hittem,kreatívabb vagy.-cukkoltam.
-Tudtam,hogy meg akarsz tőlem szabadulni.-nevetett.
-Honnan tudtad?
-Nőből vagy.
-Kössz.-mondtam sértett hangon.
-Miért,nem abból vagy?
-De.
-Akkor?
-Attól még,hogy nő vagyok,nem biztos,hogy teljesen olyan vagyok,mint a többi nő.Az meg végképp nem biztos,hogy ezért meg akarok szabadulni tőled.Utálom,ha általánosítanak.Mindenféle előítéletet gyűlölök!Én teljesen egyedi és megismételhetetlen vagyok.
-Mondtam már,hogy egyre jobban tetszel?
-Igen,úgy rémlik,mintha már mondtad volna.
-Na jó,Tündérke,akkor máris indulok hozzád.
-Oké.
-Szia!És ne szomorkodj addig se!
-Szia!Hát megpróbálom,de nem olyan könnyű.
-Próbálkozz!
-Rendben.Siess!
-Jó.Szia!

**********

Nem kellett sokat várnom Dávidra.Tényleg siethetett hozzám,mert alighogy letettem a telefont,és elvégeztem reggeli teendőimet,amiket Bella után szabadon emberi perceknek nevezek,már meg is szólalt a csengő.

-Majd én beengedem!-kiabáltam anyunak,aki épp főzött.
-Hát szia.-köszönt Dávid.
-Szia Angyal!Gyors voltál.-beengedtem és beinvitáltam a szobámba.Anyu meg se lepődött,csak annyit kérdezett:
-Dávid,maradsz ebédre?
-Igen,ha nem baj.
-Dehogy baj.-válaszolta anyum és tudtam,hogy komolyan gondolja.Nagyon szimpatikus volt neki Dávid.
-Köszönöm.
Olyan imádnivaló volt,ahogy küszködött az udvariassággal,hogy nem bírtam tovább hallgatni.
-Gyere már!-mondtam és szó szerint behúztam a szobámba.
-Na mesélj Tündér,mi történt?Mi bántja kicsi szíved?
-Hát ez egy hosszú történet...
-Van időm.
Nagyot nyeltem.El kell mondanom az igazat.Tudnia kell,hogy Edwarddal randink lett volna tegnap.Hogy lehettem ilyen hülye?Most fogom elveszíteni Dávidot,érzem.De mi mást is tehetnék?Nincs más választásom.Itt a színvallás ideje.
-Szóval az úgy volt,hogy aznap,amikor randira hívtál,Edward is hívott.Ő is randit kért tőlem,és úgy beszéltük meg,hogy tegnap este találkozunk a tónál.
-Szóval ezért kellett tegnap a tóhoz menned.
-Igen.Ne haragudj,tudom,hogy ez csúnya dolog volt tőlem.De akkor még nem tudhattam,hogy veled ilyen komollyá válik ez az egész.
-Tényleg csúnya dolog volt.
-Nagyon kérlek,ne haragudj!
-Ezt mintha már mondtad volna.
Nagyon megijedtem.A torkomban dobogott a szívem.

-És mondd csak,vele meddig jutottatok el?Mit tett,hogy tőlem várod a vigaszt?
Teljesen ledöbbentem ettől a hangnemtől.Olyan ellenséges volt...Könnybe lábadt a szemem,de nem akartam,hogy sírni lásson.
-Semeddig!-a hangomon már érezhető volt az elfojtott sírás.
-Ó,értem.Hát borzasztóan sajnálom.Nem is értem,miért nem történt semmi...
Na kész.Nem bírtam tovább.
-Nem értesz te semmit sem!-kiszakadt belőlem a sírás.
Bűnbánó arcot vágott.
-Akkor magyarázd el!
-Már tegnap,amikor a tóhoz indultam,tudtam,hogy Edwarddal nem lesz semmi köztünk,mert...
-Mert?-sürgetett.
Na igen.Újabb öngól...Ki tudom még magyarázni magam?Mondjam,hogy szeretem?Már megint?Tegnap se örült neki...
-Mert te sokkal fontosabb vagy nekem.
Végre ellágyult a tekintete.
-Akkor nem értem...Mi a baj?
-Az,hogy Edward becsapott.Nem jött el.Vártam,de nem jött.Végülis sokat nem veszítettünk,de ez akkor is neveletlenség volt tőle.
-El se ment?Tényleg,te erre nem is gondoltál?Hogy mi van,ha el se mész?
-Nem.Tudod,én vele ellentétben nem akartam bunkó lenni.
-Értem.-gondolkodott.
-Nem tudod miért nem jött el?
-Épp ezen gondolkozom...Beszéltem vele...azt hiszem tegnap...Igen,tegnap.Azért késtem tegnap a próbádról...
Szájtátva bámultam.
-És mit mondott?
-Semmi különöset.Beszélgettünk..
-Miről?-kérdeztem türelmetlenül.
-Mindenféléről.-zavarban volt.-rólad is.
-Rólam?
-Aha.Mondtam,hogy összejöttünk...
-DÁVID!Miért nem ezzel kezdted?Akkor ezért nem jött el!
Dávid még mindig zavarban volt.
-Valószínűleg.Akkor minden rendben van,nem?Már tudod,hogy miért nem ment el,megnyugodhatsz.
-Nem.Beszélnem kell vele.
-Miért?-kérdezte értetlenül.
-Mert úgy helyes,ha tisztázom vele ezt a helyzetet.Képzeld magad a helyébe!Nagyon rossz lehet most neki.
-Te menthetetlenül tündéri vagy!-válaszolta elégedetten.

Csak ekkor jutott el az agyamig,hogy mit is mondott.Összejöttünk...Hát ezért volt zavarban!Ez a fiúknál kb. annyit tesz,mintha azt mondta volna,hogy szeret,illetve szeretjük egymást.Azt hiszem,ezt hívják lassú felfogásnak.

-Szóval...összejöttünk?

Megint elpirult.

-Úgy tűnik...Vagy te másképp neveznéd azt,ami köztünk van?
-Nem.Ez így megfelel.-mosolyogtam és megcsókoltam.
-Ne haragudj,hogy olyan undokul viselkedtem veled.Azt mondtam,hogy nem foglak bántani,de a lelkedet mégis bántottam.Miattam sírtál.Ezt sose fogom megbocsájtani magamnak.
-Drágám,én nem miattad sírtam.Csak attól féltem,hogy elveszítelek.De nem számít.Félreértés volt az egész.Felejtsük el!
Dávid nem mondott semmit,csak megcsókolt.Nem is kellett semmit se mondania,ez minden szónál többet ért.

**********

-Szóval mikor akarsz Edwarddal beszélni?
-Hát nem most.-mondtam,cinkosan mosolyogva.
-Felhívod?
-Nem.Személyesen beszélek vele.Hol is lakik?
-Az erdő szélén.Az utolsó ház az övék,tulajdonképpen félig már az erdőben.
-Te voltál már náluk?
-Igen.Szívesen elkísérnélek,de az nem lenne túl szép tőlünk,ha együtt mennénk.
-Igazad van.Már megint.-tettem hozzá.
Mosolygott és megint megcsókolt.

**********

-Ma is lesz próba?
-Nem.Ma nem.
-Az együttessel sem próbáltok?
-Nem.
-Hogyhogy?
-Nem tudom.Nem hívtak.A fellépés óta nem is hallottam róluk.Múltkor írtam msn-en nekik,de senki sem válaszolt,kivéve Lillát,de ő sem tudott semmit.
-Nem válaszoltak?
-Nem.Mondjuk ez nem meglepő.Előtte se nagyon érdekeltem őket.De azt hittem a koncert,meg az együttes miatt változik a helyzet.Tévedtem.
-Tudod mit mondok erre?Ne foglalkozz velük!Minek problémázol miattuk?
-Hát...én eddig kíváncsi voltam rájuk.De most már fulladjanak meg.-nevettem.
-Rossz hatással vagyok rád.
-Szerintem meg jó hatással.
-Reméltem,hogy ezt mondod.Már kezdtem félni,hogy megint igazam van.

**********

Ebéd után megtalálta a macimat az ágyamban és elkezdett játszani vele.

-Szia.Téged hogy hívnak?-kérdezte a macitól.
-Szinimini-nek hívják.-mondtam
-Örülök,hogy megismertelek,kedves Szinimini.Én Dávid vagyok.Evelin biztos mesélt már rólam.Tényleg!Te biztos minden féltett titkát tudhatod!Hűha!Nem kis kapcsolatra tettem szert!Nem érdektelen nekem,ha összebarátkozom veled.

Arra lettem figyelmes,hogy jobban szórakozom,mintha vígjátékot néznék.

-Szóval régóta ismered Evelint?
-Igen.-válaszolta pár oktávval feljebb,a macit szinkronizálva.
-Hány fiúba volt eddig szerelmes?
-Sokba.
-És rólam miket mesélt?Szeret,vagy a háta közepére se kíván,csak nem meri megmondani?
Odalopakodtam mögé,átöleltem és megcsókoltam a nyakát.Összerezzent.
-Zavarok?-kérdeztem.
-Te nem tudsz zavarni.Neked csak örülni tudok.

A karjába vont,arcával közelített felém,de mielőtt ajkunk összeért volna a maci felé fordult és megszólalt.

-Engedelmeddel,Szinimini...

És elfordította a macit,hogy ne lássa,amikor ajkunk végre összeforrt.

**********

Körbenézett a szobámban.Tekintete megakadt a zongorámon.

-Tudsz zongorázni?-kérdezte.
-Nem túl jól.-válaszoltam abban reménykedve,hogy ennyiben hagyja a dolgot.
-Játsz valamit!-kérlelt.

Hogy lehettem ilyen naiv?Hát persze,hogy nem hagyta annyiban...

-Ne...Tényleg nem tudok jól zongorázni...
-Nem baj.Nálam csak jobban zongorázhatsz.Én a Boci-boci-n kívül semmit sem tudok.

Olyan szépen nézett rám,hogy nem tudtam ellenállni neki.

-Hát jó.De mit játszak?
-Az mindegy.Ami a legjobban megy.Amit te szeretnél.Mit játszottál utoljára?

Felnevettem.

-Bella altatóját.Ja és a River flows in you-t.

Égnek emelte a tekintetét.

-Hát jó!Akkor legyen ez a kettő.-adta meg magát.

Elkezdtem játszani,izgultam,egyszer-kétszer el is rontottam,de a River flows-t már teljes átéléssel zongoráztam.Tényleg elég béna voltam,de ő le volt nyűgözve.

-Te tényleg tudsz valamit!-mondta az utolsó hang után és megtapsolt.
-Persze.Bénázni.Azt nagyon!Abból csillagos ötös lehetnék!
-Ugyan már!Akarod látni,hogy én hogy zongorázom?

Meg sem várta a válaszom,elkezdte játszani a Boci-bocit,akadozva és csaknem ütögetve a billentyűket.De nem ezen nevettem,hanem azon,ahogy ez a 17 éves,188 cm magas égimeszelő azon az alacsony kis széken ül,a térde alig fér el a zongora alatt,ráhajol a billentyűkre...Ez már magában is vicces volt,hát még amikor elkezdte püfölni szegény zongorát,ami az én lágy kezeimhez volt szokva...

-Mit vétett a zongorám?-kuncogtam.
-Miért?
-Mert püfölöd.Tudod ez nem dob.Ezzel gyengéden kell bánni.Nincs hozzászokva a durvasághoz.
-Ja.Bocsi.Mondtam,hogy ügyetlen vagyok.

A keze még mindig a billentyűkön feküdt.Odaléptem hozzá,megfogtam a kezét,nyomtam egy csókot a tenyerére,majd összefontam a kezünket.

-Gyere,sétáljunk egyet kint,mielőtt megint esni fog!-mondtam.
-Oké.-válaszolta és le se vette rólam a szemét.

Amint kiléptünk,szomorúság suhant át az arcán.A kutyáim hangját még sokáig hallottuk,miután elhagytuk a házat.

-Egyszerűen nem értem mi bajuk van a kutyáimnak veled.
Fura arcot vágott,mintha valóban a magyarázaton törné a fejét.
-Biztos féltékenyek.-válaszolta kurtán,álmosollyal.
-Mi a baj?-kérdeztem.
-Semmi,csak...Valahogy semmi sem úgy jön össze,ahogy kéne.Meg az Isten megint kekeckedik velem,mert egy csinos lányt messzire rakott tőlem.És hamarosan haza kell mennem.Pedig imádom azt a lányt.Ő meg imád táncolni.És mindig igazat ad nekem.
-Édes vagy...De gondolj arra,hogy lehetnék messzebb is.
-Erre inkább nem gondolnék,ha nem haragszol meg.
-Csak próbállak rávezetni a pozitív gondolkodásra.
-Engem nehéz arra rávezetni.Túlságosan is pesszimista vagyok.
-Eddig én is az voltam.De meguntam.
-Azt meg lehet unni?
-Persze.Én legalábbis meg tudtam unni.
-Lehet,hogy hasonlítunk ebben.Majd később meglátjuk.
-Így van.Mikor mész haza?
-Három nap múlva.

Hirtelen én is szomorú lettem.Hogy fogom kibírni nélküle?De tisztában voltam azzal,hogy nem szabad észrevennie rajtam,látnia kell a reményt az arcomon.Ha ő nem az,legalább én legyek nyugodt.Látva békés arcomat ő is megnyugodott egy kicsit.

-Majd elviselem valahogy.-mondta.
-Én is ezt kívánom magamnak.Na meg neked is,természetesen.Nagyon hiányozni fogok?
-Hát egy kicsit.-nevetett,de a szeme még mindig bánatos volt.
-Csak kicsit?
-Egy kicsit jobban.
Adott egy puszit a számra.
-Na még egy kicsit.
Még egy puszi landolt a számon.
-Na még...
-Szóval nagyon.-szólaltam meg két puszi közt.-Tudtam én.
-Dehogy tudtad.-nevetett.
-De igen.
-Akkor tudd.
-Tudom is.-grimaszoltam,ő pedig végre adott a sok puszi után egy igazi,szenvedélyes csókot is a számra.

Ekkor vettem észre,hogy már megint alkonyat van.Hogy is mondta Edward a könyvben?

"A legkönnyebb időszak.De a legszomorúbb is,bizonyos tekintetben...egy újabb nap vége,az éjszaka visszatérte."

Hát igen.Egy újabb nap vége.Már csak három nap...Elképesztően gyorsan telik az idő,mikor Dáviddal vagyok.Csak remélni tudom,hogy akkor is ilyen gyorsan telik majd,ha nem lesz mellettem.De jobb,ha erre nem gondolok még.Elég lesz,ha akkor szenvedek a távolságtól.Most még itt van mellettem.Most ki kell élveznem minden percét a boldogságnak.Mert most végre boldog voltam!Ennek tudatában néztem Dávid szemébe.Ő is valami ilyesmin gondolkodhatott,mert boldogság ült az arcán.Egymásra mosolyogtunk,végigsimítottam kezemmel az arcán és megcsókoltam,hevesen,szenvedélyteljesen,hosszú percekig el sem akartam engedni,de levegőre volt szükségem.Most kellene vámpírnak lenni és levegő nélkül órákig csókolni!Szorítva magához ölelt, arcomat a mellkasába fúrtam,ő pedig belehajolt a hajamba.
-Szeretlek.-suttogta.

Angyal...

Holnap érkezik az új fejezet,de hogy addig is könnyebben bírjátok a várakozást ilyen borzasztó forksi időjárás mellett,hoztam nektek egy dalt,illetve egy videót...
A címe Angyal,és aki olvasta a kilencedik fejezetet,az tudja,hogy kiről van szó...
Figyeljetek a szövegre,sokat elárul arról,hogy mit jelent Evelinnek ez az angyal.
Kívánom minden olvasómnak,hogy vigyázzon rájuk is egy ilyen angyal!
Íme a videó:
http://www.youtube.com/watch?v=AVE0YpaNL8s

9.Próba

Másnap délután lázasan készülődtem a próbára.Általában nem szoktam sokat készülődni,csak felkapom a szakkörös zsákom és megyek.De ma még sminkeltem is,igaz csak szempillaspirállal és szájfénnyel.

Délután négykor kezdődött a próba,de Dávid még nem volt ott.Mindenesetre én elkezdtem tanítani az új táncot.Megkértem Matyit,az egyik nagyobbacska fiút,hogy álljon be mellém és legyen a párom ennél a táncnál.

Olyan tíz-tizenöt perc késéssel Dávid is megérkezett,besompolygott a terembe és leült a padra,ami elég alacsony volt,így egy kicsit viccesen hatott az a magas,nyakigláb srác rajta.

Zavarban voltam,próbáltam a táncra koncentrálni és nem rá,de egyszer-kétszer még így is elrontottam a táncot.Még jó,hogy a gyerekek nem akadtak fenn az ilyeneken és gond nélkül folytatták.Mondtam már,hogy szeretem őket?Hálát adtam Istennek,hogy a pad a terem bal oldalán volt és nem velem szemben,ezért alig kellett Dávid szemébe néznem.

Marci csak a próba végére ért oda,és nagyjából egy szót váltottunk,az is a köszönés volt.Olyan más lett.Régen vele is annyira jóban voltam,mint Dáviddal.Na jó,szerelemről azért szó sem volt!Négy évvel fiatalabb nálam!Épp ezért lett a fogadott öcsém és nem a barátom...Talán ha nem lett volna fiatalabb...Na de ezt inkább hagyjuk.Fiatalabb,ezen kár rágódni.

Mikor végeztünk Dávid megtapsolt.Boldog voltam.

-Hát akkor vége.Mehettek!-mondtam.

A gyerekek gyorsan összepakolták a holmijukat és elmentek.Kettesben maradtunk Dáviddal.

-Eljöttél.-mondtam.
-El.Megígértem.-mosolygott,majd hozzátette égő szemekkel: Nem menekülhetsz előlem.
-Nem is akarok.-feleltem.
-Ilyen könnyen megadod magad?-kérdezte és én nem tudtam eldönteni,hogy örül neki vagy nem.
-Egy ilyen pasinak?Persze.
Nevetett.
-Kezdem elhinni,hogy jó pasi vagyok.
-Miért,ezt eddig nem tudtad?
-Nem.
-Aham..-tátogó kézmozdulattal jeleztem,hogy nem hiszek neki.
-Ne tátogj!Tényleg nem tudtam.
-Persze...Nem is mondták még neked,igaz?
-Dehogynem.
-Na látod.Akkor hogy-hogy nem tudtad?
-Háát...Nem nagyon tudtam elhinni.
-Persze-persze.
-Hát most mi a fenét mondjak,ha úgysem hiszed el?Nem hiszel nekem,bármit is mondok.
-Nem biztos.Próbálkozz!-rákacsintottam.
-Próbálkozni a kutyák szoktak.
-Nem igaz!
-Ez csak poén volt.Vagyis az akart lenni.Na megpróbálom.-mosolygott.Jó jel!-Kutya lettem.-vágott egy grimaszt.Elnevettem magam,olyan édes arcot vágott!
-Nem röhög,együttérez.
-Simizzelek is meg?-mosolyogtam.
-Meg egy puszi is jól esne.-nevetett.
-Hová kéred?
-Mindenhová.-nevetgélt.-Egy nem is elég.
-Akkor mennyi legyen?
-Kettő...
Megkapta a kettőt az arcára.
-Három.Nem is!Négy.Sőt!Öt.
-Na jó.Öt.-kapott még három puszit a szájára is.
-Elég lesz?
-Tőled?Soha.-mondta.
-Akkor én jó csaj vagyok?
-Persze.Ez nem kérdés.Szerintem te maga a tökély vagy.
Hitetlenül vontam fel a szemöldököm.
-Komolyan.
-Köszi.
-Csak őszinte vagyok.Bár ebből voltak már problémáim.Egyszer meg is fogadtam,hogy soha többé nem leszek őszinte.Azt mondom,amit hallani szeretnének.De veled ezt nem tudom megtenni.Kíváncsi lennék,hogy miért.
-Szerintem azzal nincs semmi baj,ha őszinte vagy.
-Én is így gondolom.De egyesek szerint ha őszinte vagyok,bunkó vagyok.
-Ez nem igaz!Ne higgy nekik.Neked van igazad.Az igazság fáj,de attól még jobb,mint a hazugság.
-Köszi,hogy igazat adsz nekem.
-Én is csak őszinte voltam.Az más kérdés,hogy ugyanaz a véleményünk.
-Egyre jobban tetszel.-mosolygott.-Mondtam már?
-Nem...ezt még nem.-mosolyogtam én is.-De amúgy ez kölcsönös.
Boldogan mosolygott.
-Hazakísérsz?-kérdeztem.
-Persze.-válaszolta.

Elindultunk hazafelé.

-Az a srác,aki késett,az a fogadott öcséd,nem?
-De.
-Miért késett?
-Fogalmam sincs.
-Úgy tűnt már nem vagytok valami jóban.
-Hát nem is vagyunk jóban.
-Miért vesztél vele össze?
-Mert teljesen megváltozott.Nem tudom mi lett vele.Olyan bunkó lett...mint a legtöbb srác.Pedig ő nem volt soha sem ilyen...
-Mint a legtöbb srác?
-Aham.Ne is kérdezd!Nem fejtem ki bővebben.
-Oké.Remélem én nem tartozom közéjük.
-És mi van,ha igen?-nyújtottam ki a nyelvem pajkosan.
-Meg tudom érteni.Szörnyű alak vagyok.Egy akkora nagy tuskó,hogy csak na!De akkora,hogy...húúú...
Nevettem.
-Te tiszta hülye vagy!
-Köszönöm szépen.-mondta sértődötten.
-De jó értelemben.Mármint én szeretem a hülyéket.
-Gondolod ettől jobban érzem magam?Lehülyéztél.Ezen nem változtat,ha magyarázkodsz.
-Ne haragudj.Akkor felejtsd el amit az előbb mondtam és vedd úgy,mintha azt mondtam volna,hogy nem látod tisztán magad.-most már tényleg nevettem.Nem bírtam tovább...
-És még ki is nevetsz!
-Igen,mert nem veszed észre a lényeget a szavaimban!
-Dehogynem!Hülyének neveztél.
-Na látod épp ez az!Nem ez a lényeg.
-Akkor mi?
-Nem tudnál túllépni a "hülye" szón?
-Nem.
-És még te mondtad nekem,hogy tehetségesen ki tudom szűrni a lényegtelen információkat.
-Elmondanád,hogy mi a lényeg?Vagy teljesen össze akarsz zavarni?
-Azt hiszem inkább az utóbbi.
-Össze akarsz zavarni?
-Igen.Ez a célom.-játékosan kacsintottam egyet.
-Akkor jó.Ez már sikerült.Amúgy nem számít.Haragszom rád!
-Ne haragudj.
Pár percig csönd volt és én mosolyogva vártam,hogy megszólaljon.
-Azt gondolod,szóba állok veled ezek után?Szerinted természetes,hogy lehülyézel?
-Nem.De ha értenéd,hogy mit mondok,akkor nem lenne bajod vele.
Értem én.Egy hülyének tartasz.Ezen nem lehet mit nem érteni.
Égnek emeltem a szemem.
-Mondom,hogy nem érted.
-Akkor magyarázd el.
Nehezemre esett volna elmagyarázni,pirulás nélkül nem ment volna és nem akartam megadni neki ezt az örömöt.Inkább próbáltam más oldalról megközelíteni ezt a dolgot.
-Amúgy nem szokásod besértődni.
-Nem hát.-mosolygott.-De azért elmagyarázhatnád.
Na ne!NE!Ha ezt most elkezdem...Miért is kellett ebbe belemennem?
-A lényeg az,hogy engem nem zavar,hogy hülye vagy.Ezt én nem negatív értelemben mondtam,hanem pozitívként.Én így szeretlek.-és itt elakadt a szavam.A szívem őrült ütembe kezdett és éreztem,hogy vérvörös az arcom.A fenébe is!Ezt nem kellett volna elmondanod Evelin!
-Ö...Mint barátot?
-Ezen még nem gondolkoztam.-na most mégis mit szeretne hallani?Bárcsak gondolatolvasó lennék!Edward...Ó!Edward!Sietnem kell!Ma van a randink!
-De nem gondoltad komolyan?Mármint úgy...
-Nem.-vágtam a szavába félve,hogy most mindent elrontottam.
-Akkor jó.-mosolygott.Megkönnyebbült?!
-Megijedtél?
-Egy kicsit.-nevetett.
-Gondoltam.-megpróbáltam mosolyt erőltetni az arcomra,de nem sikerült túl jól,ezért elkezdtem beszélni.-Már félek ilyet mondani,mert sokan félreértik.Magyarázd már meg,hogy miért félnek a pasik ettől a szótól?
Nevetett.De ez nem volt felszabadult öröm.Ezt zavarában csinálta.
-Hát én csak azért,mert nem akarom,hogy szerelmes legyél belém.
Ez szíven ütött.A remény,ami eddig élt bennem, kacagva elszaladt.
-Még nem.-suttogta.
Kicsit megkönnyebbültem,bár már egy szavát sem értettem.
-Azt hiszem sietnünk kellene.Este még ki kell mennem a tóhoz.
-A tóhoz?
-Igen.Amúgy hol is tartottunk a lehülyézés előtt?-kérdeztem,hogy eltereljem a témát.Nem akartam hazudni neki,de azt sem mondhattam,hogy mással is randizom.
-Hogy én is a bunkó pasik közé tartozom-e.
-Nem.Te nem.
-Nem gondolod,hogy az öcskös kamaszodik?
-De,valószínűleg.
-Buknak rá a lányok,mi?
-Aha.Ennyire látszik?
-Igen.Nem csodálom,hogy bunkó lett.Rájött,hogy menő a lányok körében.Ezt teszitek ti velünk.
-Jajj,ti szegénykék!
-Így van.Amúgy hogy hívják azt a fiút,akivel táncoltál?
-Matyi.Miért?Féltékeny voltál?-mosolyogtam rá a legkihívóbb mosolyommal.
-Inkább nem fűznék hozzá véleményt.
-Ne is.Nem láttam még fiút úgy pirulni,mint őt.Ja!Mégis!Attilát,a hangtechnikust!Amikor énekeltettem.
-Mit énekelt?-nevetett.
-Musicalt.Beindul a pofonofon.Anyum és egy csomó ember előtt.Azt mondta,akkor pirult el életében először.Nem egy pirulós fajta,úgyhogy elhiszem.
-Hát én énekelni nem fogok közönség előtt,az hótziher.-nevetett.
Mosolyogtam.
-Nem is kell.Ő bevállalta.Bizonyítani akart nekem...és sikerült is.Amúgy nagyon jó hangja van a rohadéknak.-nevettem.Ő is nevetett.
-A szemét állat.De az enyém jobb.-mosolygott önelégülten.
-Hát arra kíváncsi lennék.-nevettem.-De neked elhiszem.
-A suliban is szokták díjazni,ha énekelek.
-Tényleg?Akkor elhiszem,hogy jó hangod van.
-Hát...Na jó.Abbahagyom,mert még a végén ráveszel,hogy énekeljek és meg fogsz utálni.
-Olyan jó a hangod?
-Hát őőő...nem mondhatnám.-nevetett.-De apám szerint jó hangom van.Akart is hívni énekelni.De nincs az az isten,hogy én kiálljak közönség elé.
-Most akkor jó a hangod,vagy rossz?
-Is-is.
-Amúgy annyira nem nagy dolog kiállni a közönség elé.-bizonygattam neki,noha jól tudtam,hogy nekem is milyen nehéz.A lámpaláz sohasem csillapodik.És én szörnyen lámpalázas vagyok.
-Nekem nem fekszik a dolog.Túl sokszor elrontom a szöveget.De a mulatósokat végig éneklem.Azokkal nincs baj.
-Na akkor jól éreznéd magad itt Hévízgyörkön.
-Sok a mulatós ember?
-Ajjaj!Rengeteg.
Nevetett.
-Hát akkor itt fogok élni.Csinálok egy együttest,és te leszel a táncos lány.A csemetéiddel együtt.
Most már én is nevettem.De teljesen komoly arcot vágott.Elbizonytalanodtam.
-Attól tartok,erről már lekéstél.Van egy klassz együttes,a miénken kívül,akiknek hatalmas sikerük van a környéken.
-Sose azt nézd!Addigra az ő csillaguk leáldozik majd!És akkor jövünk mi!
-Gondolod addigra a hangod is jó lesz?-cukkoltam.
-Már most is jó!
-Hogyne!Hiszem,ha hallom!-ellenkeztem vele.
-Tényleg szeretnéd hallani?
-Természetesen.
Elpirult,de ezt tapintatosan nem árultam el neki.
-Hát jó.De ígérd meg,hogy nem fogsz kinevetni!
-Megígérem.-mondtam olyan komolyan és határozottan,amennyire csak tőlem telt.

Pár percig csönd volt.Azon gondolkodtam,vajon mire gondolhat most.Nagyon nehéz helyzetbe hoztam.A fene egye meg azt a kíváncsi természetemet!Talán még se kellett volna ilyet kérnem tőle.Túl nagy kérés...Mégis hány pasi tenné ezt meg nekem?Marcit leszámítva.Majdnem elnevettem magam.Eszembe jutott,amikor Marci a szüreti bálos dalokat énekelte az utcán.Az öreg néniknek,akik kint ültek és beszélgettek. A következőt:

Kiültek a vénasszonyok a padra, a padra.
Isten tudja, miről folyik a pletyka, a pletyka.
Nem kérem én a jó Istent csak arra, csak arra,
Valamennyit ragassza le a padra, a padra.

Nem volt részeg!Ő józanul is ilyen.De hát így szeretem.

Ebben a pillanatban Dávid belekezdett az éneklésbe és összerezzentem,olyan hirtelen szólalt meg.A második szó után rájöttem,hogy mit énekel és boldogságomban könnybe lábadt a szemem.Innentől kezdve már az sem izgatott volna,ha fájdalmasan hamis,repedt fazék hangja van.De gyönyörű volt a hangja.Marcival ellentétben szolidan és bársonyosan,szinte simogatóan énekelt.Marci hozzá képest harsány és hangos volt.De Dávidot most kedvem lett volna órákig csókolni!

Ugyanis az Eszelős szerelmet énekelte a Hungáriától.Egyszer elárultam neki,hogy azzal lehetne levenni a lábamról,ha azt valaki elénekelné nekem.Igaz,szerenádként képzeltem el,de így is tetszett.Sőt!

Próbáltam biztatóan ránézni,de már alig láttam a könnyektől,amik a szememben várták az engedélyem,hogy végigfolyva az arcomon tükrözzék meghatottságomat.Erősen küzdöttem velük,de egy-két könnycsepp erősebbnek bizonyult nálam és győztesen elindult az arcomon át vezető felfedezőútra,én pedig úgy éreztem,kinyílok,mint a virág,ha víz éri.Kész.Már teljesen megadtam magam neki.

Mikor vége lett a dalnak Dávid kérdőn nézett rám.Én szótlanul viszonoztam pillantását,majd szertelenül csókolgattam az arcát.Először meglepődött,megijedt a reakciómtól,aztán átölelt és letörölte a könnyeimet.Két kezébe fogta az arcomat és szép lassan,óvatosan,mint ha porcelánt fogna közelítette a saját arcához az enyémet.A szívem a torkomban dobogott és rajta is félelem és izgalom tükröződött.Lehunyt szemekkel vártam,hogy végre ajkamhoz érjen ajka.Csak egy pillanatig kellett várnom,mégis hosszú perceknek tűnt.Az ajkam sóvárgott az övére és amikor végre találkoztak a mennyországban éreztem magam.Most értettem csak meg azt a dalt...

Szomjas vándor hűvös kút vizét lassan,hosszan kortyolná.Úgy,mint én az első csók ízét,hogy el ne múljon még nagyon soká!

Csak egy pillanatig tartott,mégis életem legszebb pillanata volt.Mintha csak álmodnék.Egyszerűen túl szép,hogy igaz legyen.Annyiszor elképzeltem már,de ez más!Fel sem fogható!Varázslatos!

Egymásra mosolyogtunk és ez többet mondott minden szónál.Itt és most valami megváltozott köztünk.

-Köszönöm a dalt.Te egy angyal vagy.-szólaltam meg fojtott hangon.
-Angyal vagyok?-csodálkozott.
-Igen.Az én angyalom.Gyönyörűen énekelsz,Angyal.
-Angyal.
-Ahha.
-Ez tetszik.Őrangyal.
-Igen.Örülök,ha tetszik.Csak a tiéd.Mármint a név.
-Köszönöm.-hálálkodott és hálából adott egy puszit.
-Szívesen.

Észre sem vettem,hogy időközben hazaértünk.

-Bejössz?-kérdeztem,de csak udvariasságból,hisz sietnem kellett,hogy el ne késsek a randiról.Átkoztam az időt,hogy ilyen gyorsan telik és hogy nem tudott megállni abban a pillanatban,amikor a mennyországba léptem.Na meg magamat,amiért beleegyeztem ebbe a randiba Edwarddal.
-Nem.Talán majd máskor.
-Hát jó.Szia Angyal!
-Jóéjt Evelinke.-mosolygott rám.
-Jajj,csak ezt ne!Nem szeretem,ha Evelinkének hívnak.
Kacagott.
-Ezt nem kellett volna mondanod.Túl szemét vagyok.
Mosolyogtam.
-Na szió.
Viszonozta a mosolyom.
-Szia Evelin.
-Na így már jobb.
-Értettem Evelinke.-vigyorgott.
Durcás arcott vágtam.
-Evelin,Evelin,Evelin,Evelin,Evelin,Evelin,Evelin,Evelin,Evelin....
-Helyes.Gyakorold csak!
-EVELIN,EVELIN,EVELIN,EVELIN,EVELIN,EVELIN,EVELIN...
-Na én megyek Angyalfiú.
-Köszi a nevet.Szia Evelinke!-vihogott.
-Meg sem érdemled!-már én is elnevettem magam.
-Esküszöm gyakorlom!
-Oké.
-Vigyázz magadra Tündér!
-Jujj de jó!Szeretem,ha tündérnek hívnak!
-Akkor ezentúl így foglak hívni.Az én kis tündérkém leszel,jó?
-Pazar.-adtam két nagy cuppanós puszit a szájára.
-Szia Angyal!
-Szia Tündér!

Bementem és turbógyorsasággal készülődtem az Edwardos randimra,miközben azon gondolkodtam,hogy milyen kétszínű és utálatos nőszemély vagyok és hogy mégis milyen ironikus ez a helyzet.Hová vezet vajon ez a kettős érzés?Egyszer döntenem kell.De nem akarok senkit sem megbántani.Pedig valakit kénytelen leszek.De kit?

8.Mozi

Fel-alá járkáltam a szobámban,állandóan az órát néztem...Utálok várakozni!
Elkezdtem olvasni az Alkonyatot,hogy egy kicsit megnyugodjak.

Már megint csörgött a telefonom.Hitetlenül csóváltam a fejem,miközben azon nevettem,hogy vajon ki lesz a következő.De csak Dávid volt.

-Szia!Itt állok előttetek.
-Szia!Máris beengedlek!

Letettem a telefont,de mielőtt beengedtem volna,először az órára néztem.Már ennyi az idő?Észre se vettem...az Alkonyat teljesen lekötött.Odarohantam az ablakhoz,és láttam,hogy kint áll a kapu előtt.Lisa,a kutyám borzasztó hangosan ugatott.Nem is szokott ugatni!Ez furcsa.Kifelé menet meg kellett küzdenem a westiemmel is,Jennyvel.Ő mindig,mindenkit megugat,szóval már meg sem lepődtem a reakcióján.Beengedtem Dávidot.Nem ijedt meg a kutyámtól,de nem is próbált megbarátkozni vele.Mintha teljesen hidegen hagyta volna őt a kutyák műsora.

A szüleim meglepően normálisak voltak.Húsz perc "kihallgatás" után elindultunk.Az utcán elég kevesen voltak kint,mert megint rossz idő volt.Nem esett az eső,csak szürke és felhős volt az ég.
Azért az a néhány ember,aki látott minket,elég feltűnően meglepődött és bámult.Mosolyogtam,mert eszembe jutott,hogy már megint okot adtam arra,hogy pletykáljanak rólam.Sebaj,már úgyis rég voltam a középpontban.

-Min mosolyogsz?-kérdezte Dávid.
-Tudod,holnaptól nem fognak unatkozni a györkiek.Új pletyka születik.Azt fogják találgatni,hogy ki vagy te és mi közöd van hozzám.
-Ó.Hát legalább szórakoztatjuk őket.-mosolyodott el ő is.
-Így van.-helyeseltem.
-Gyakran pletykálnak rólad?-kérdezte.
-Hát már elég rég voltam téma.De nagyon tudnak kavarni.
-És akkor miért voltál téma?
-Hát először a hangtechnikus ismerősöm miatt.
-Ja.Ő az a srác,aki...
-Igen.Ő az.
-Pedig normálisnak néz ki.
-Én is megjártam vele...hisz tudod.Nála szemetebb pasit még nem ismertem.
-Akkor a látszat csal.
-Igen.De mindegy.Már elfelejtettem és valószínűleg ő is engem.
-Szerintem téged nem olyan egyszerű elfelejteni.
-Hát szerintem ő vagy elfelejtett,vagy szívből utál...de ha az utóbbi,akkor nincs gond,mert kölcsönös.
-Miért?
-Szerinted?Soha senkiben nem csalódtam még annyira,mint benne.
-Majd jól megverem.
-Na azt hiszem ő az egyetlen,akit nyugodtan megverhetnél.Már ráférne.-kacsintottam egyet és ő elkezdett nevetni.
-Nagyon haragudhatsz rá.Akkor nem lehet jó fej.Tévedtem.
-Én is.De ő ilyen.Skalpokat gyűjt.
-Szerintem az épeszű ember veled hosszú távra tervez.
-Köszi.-mosolyodtam el.
-Én legalábbis hosszú távra terveznék,mert nem tudom mikor találnék még egy ilyen lányt.
-Édes vagy.
-Te meg csinos.
-Köszi.-mosolyogtam.Már megint.
-Kimondhatatlanul csinos.-rejtélyes mosoly ült az arcán és én végre boldog voltam.
-Na de mit pletykáltak rólatok?
-Hát volt olyan kedves,és mindenkinek elújságolta,hogy belé vagyok esve.
-Tényleg belezúgtál?
-Nem.Már tudom,hogy nem.De akkor azt hittem,igen.Azóta tapasztaltam egyet és mást.
-Értem.
-És pletykáltak mást is?

Abban a pillanatban,amikor ezt kérdezte,megláttam Damian-t.Róla csak annyit,hogy tisztára olyan karakter,mint Mike.Vele majdnem összejöttem,de két évvel fiatalabb nálam.

-Szia.-köszöntem neki,tudván,hogy ha én nem teszem meg,ő nem biztos,hogy megteszi Dávid láttán.Elég döbbent arcot vágott.
-Szia....sztok.-válaszolta és sandán nézett Dávidra.
-Szia.-mondta Dávid,viszonozva a pillantását.

Damian továbbment,nem állt meg,pedig tudtam,hogy lett volna kérdése.Legalábbis reméltem,hogy érdeklem még annyira,hogy kíváncsi legyen Dávid kilétére.

-Ez ki volt?-kérdezte Dávid.
-Damian.
-Az meg milyen név?
-Ne is mondd!Szegény szenved is tőle rendesen!
-Majd ha lesz időm sajnálom.De amúgy mit kell tudni róla?
-A majdnem-exem.-válaszoltam.-Majdnem jártam vele.
-Igen?És miért csak majdnem?
-Mert nem illettünk össze.
-Értem.Az előfordul.
-Igen.
-És ennyire jó viszonyban vagytok?-kérdezte enyhén gúnyosan.
-Hát igen.Maximum köszönünk.
-Miért?
-Szerintem haragudhat rám valamiért.Pedig miután kosarat adtam neki,nem haragudott,akkor még beszélgettünk.Lehet,hogy azt hitte van még esélye,de rájött,hogy már nincs és azóta utál.
-Ez hülyeség.Téged nem lehet utálni.
-Köszi.De úgy tűnik mégis lehet...csak az a baj,hogy nem tudom miért..
-Szerintem csak nem tudja,hogy mit mondjon neked.
-Lehet.
-Biztos.Nekem mindig igazam van.
Kinevettem.
-Na mostmár látod,hogy milyen egoista vagyok?
-Nem baj.Szeretem az egoistákat.-kinyújtottam rá a nyelvem.
-Én meg szeretem azokat,akik elviselik az egoistákat.Vagyis engem.De majd elkerülsz,ha sokat beszélünk.
-Nem hiszem.-válaszoltam mosolyogva,de az ő komoly arcát látván lefagyott az arcomról a mosoly.

Miközben a buszra vártunk,Dávid folyamatosan engem bámult.Mikor kérdőn néztem rá,azt mondta:
-Nem tudom miért,de egyszerűen nem tudom levenni a szemem az arcodról.
-Ezt most komolyan mondod?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Komolyan.
-Édes vagy.-mondtam a lehető legelbűvölőbb mosolyom kíséretében.
-Te meg gyönyörű.-válaszolta.
Mosolygásomba a szemeim is bekapcsolódtak.Sugárzó arccal néztem fel rá.Eddig fel se tűnt,hogy milyen magas.
-Nagyon tetszel.-mondta.

A szívem egyre hevesebben vert,a pillangókat is éreztem a hasamban.Nem tudtam semmi frappánsat válaszolni.Csak mosolyogtam és adtam egy puszit az arcára.

Amíg megvette a jegyeket,én megvettem a popcornt és a kólát.

-Nézd,mit szereztem neked!-szólt,miközben segíteni próbált és elvette az egyik kólát.Egy Alkonyat posztert tartott a kezében.
-Hihetetlen vagy!Köszönöm!
-Nincs mit.Neked mit ne tennék meg?-válaszolta elégedetten az örömömet látva.
-Drága vagy.-mondtam.
-Meg cuki,édes,jóképű,kedves,stb.-nevetett.
-Hát igen,de ez most sok lett volna egyben.-mondtam,és nyelvet nyújtottam rá,már megint.
-Van még időnk,hogy elmondd külön-külön részletesen.

Beültünk a terembe és elkezdődött a film.Dávid a film nagy része alatt engem nézett,hogy én hogyan reagálok egy-egy jelenetre.Ez eleinte egy kicsit frusztráló volt,de aztán hozzászoktam.Mikor vége lett a filmnek, beültünk egy pizzériába.Amíg vártuk,hogy kihozzák a pizzát,a filmről beszélgettünk.

-Na hogy tetszett?-kérdeztem.
-Szerintem nem egy nagy film.-válaszolta és nevetett.
-Hát nem....a könyv sokkal jobb.-mondtam,miközben azon mosolyogtam,hogy biztos arra számított,hogy ellenkezik a véleményünk.
-Hát többször nem nagyon fogom megnézni.De miért pont Alkonyat a címe?
-Hát erre már többféle magyarázat született.Szerintem az írónő megnézte,hogy a könyvben melyik szó fordul elő a legtöbbször,és azok közül melyik hangzik a legjobban.Nem hiszem,hogy sokat gondolkozott rajta.
-Hát szerintem a címe is elég gáz.-mondta már megint nevetve.-Frappánsabbat is kitalálhattak volna.
-Frappáns az,hidd el.-elővettem a legmeggyőzőbb mosolyom.
-Neked elhiszem.
-Na és volt olyan jelenet,ami azért tetszett?
-Volt.
-És melyik?
-A végén a harc.Azt nagyon profin megcsinálták.
-Ó.Gondolhattam volna.-válaszoltam.-Klasszul megcsinálták szerintem is.Tényleg,karatézol még?
-Igen.
-Hűha.Kezdek félni.
-Ne félj.Egy igazi szépséget nem szoktam bántani.-ezt úgy mondta,mintha saját magát is meg akarná győzni erről.
-Helyes.
-És neked melyik jelenet tetszett a legjobban?
-Amikor Edward megmenti Bellát Port Angelesben.
-Miért épp az?
-Mert szeretem az autóját.Ezüst Volvo.-ismét kinyújtottam a nyelvem.Úgy látszik új szokás van készülőben.-És szeretem a gyorsaságot.
-Én is szeretem a sebességet.
-Ja és van még egy kedvencem!
-Csak nem a baseball?
-De!Honnan tudtad?
-Csak rád kellett nézni.Látszott,hogy tetszik.Tényleg jó kis jelenet volt,nekem is tetszett.
-Hát igen.
-Amúgy felfedeztem valamit.
-Mit?
-Hogy olyan a frizurád,mint Alice-é.Direkt?
-Igen.
-Neked jobban áll.
-Köszi,bár ezzel nem értek egyet.

Időközben meghozták a pizzánkat.

-Amúgy tetszem?-kérdezte.
-Aha.-éreztem,hogy fülig pirulok.
-Nagyon?
-Igen.
-Ennek örülök.

Mosolyogtam.

-És én neked?
-Nálad szebb lányt még nem nagyon láttam.
-Oh,köszike.
-Elpirultál.
-Igen?Pedig nem szoktam.
-Akkor elkezded részletezni a jó tulajdonságaimat?

Hoppá.Hát erre nem számítottam.Azt hittem,majd szépen elfelejti.

-Háát...Szerintem nagyon édes és aranyos srác vagy,akivel öröm beszélgetni,mert kíváncsi vagy rám,meghallgatsz és mindig szépeket mondasz.Veled mindenről lehet beszélgetni.Na meg helyes is vagy.
-Mindjárt elpirulok-válaszolta.-De én is ugyanezt mondanám rólad körülbelül.Csak hozzátenném még azt is,hogy egy álomszép lány vagy.
-Köszönöm.
-Tudod,hogy én egészen tegnapig nem láttalak mosolyogni?A képeiden nem szívből mosolyogsz.
-Hát igen.
-Pedig egy ilyen csinos lánynak a mosolya is csak szép lehet.A tiéd pedig káprázatosan gyönyörű!Álmomban se hittem volna,hogy ilyen szép mosoly is létezik.

Már megint elpirultam.Direkt csinálja?

-Mit nézel meg először egy fiúban?
-A szemét.
-És milyen szem tetszik?
-Zöld vagy aranybarna.-válaszoltam nevetve.
-Az enyém zöld.
-Látom.Szép.
-A tiéd barna,ugye?
-Igen.
-Ha jól látom,akkor nagyon szépek.
-Igen,ezt már többen mondták.
-Meg tudom érteni.

Hogy elkerüljem a további zavarba ejtő kérdéseit,kezembe vettem az irányítást.

-Köszönöm,hogy megnézted a koncertet tegnap.
-Mit vártál?Szerinted magadra hagylak ilyen fontos eseménynél?Élvezted,mi?
-Én mindig élvezem,ha énekelek vagy táncolok.
-Hát nagyon jól csinálod.A szakkörösök is ügyesek voltak.Te már tudsz valamit.De gondolom fárasztó lehet ilyen kis kölyköket tanítani.
-Hát nem a legkisebbekkel van a gond,hanem a nagyobbakkal.Azok már szemtelenek.
-Üsd őket.-nevetett.
-Azt nem szabad.
-Hát csak egy kis tockost.Az még belefér...Hátmost kíváncsi lettem.Hogy hogy tanítod nekik.Egyszer megnézném.
-Gyere el.Holnap.Úgyis szükségem lenne egy nagyfiúra,mert nincs párom a táncban.
-Én túl nagy vagyok.-nevetett és én is vele nevettem.
-De tényleg.Nem vagyok jó táncpartner.
-Á,én azzá tennélek.
-Hát attól függ.Ha van elég türelmed..
-Van.-vágtam rá.
-Táncra jársz még?-kérdezte.
-Nem.
-Miért hagytad abba?
-Mert nem tetszett a tanár.
-És nem próbáltad máshol?
-Nem...most lett volna egy jó,csak lekéstem a jelentkezési határidőt.
-Szegény.Máskor megpróbálod megint?
-Igen.

Elindultunk a buszmegállóba.
A buszon mindketten a gondolatainkba merültünk.A buszmegállóból hazakísért.

-Köszönöm a randit.Igazán jól éreztem magam.
-Nagyon szívesen.Ha a közeledben lettem volna,akkor már rég elvittelek volna valahová.Legalábbis megpróbáltam volna.
-Hát kár,hogy nem voltál a közelemben.De jó,hogy most végre a közelemben vagy.
-Én is így érzem.-hirtelen nagyon komor arcot vágott.
-Mi a baj?-kérdeztem.
-Sok minden.Túl sok minden.
-Tudok segíteni?
-Nem.
-Biztos?
-Biztos.
-Pedig nagyon szeretnék.Azért ha mégis tudok segíteni,akkor szólj!
-Rendben.

Aggódó arccal néztem rá.

-Túl kedves vagy.Meg sem érdemlem.-mondta.
-Dehogynem.Én mindenkivel kedves vagyok.Csak azzal nem,aki tényleg nem érdemli meg,hogy az legyek vele.
-Akkor én nagyon jó fiú vagyok.
-Így van.Egyébként nem értem.Ma boldognak tűntél.
-Hát igen.Hidd el,hogy neked nem nehéz engem jókedvre deríteni.
-Tényleg?Hogyhogy?
-Nem tudom.Csak mindig vigyorgok,mikor beszélünk.
-Ilyen erős kisugárzásom van?Ezt jó tudni.
-Nem is akármilyen...
-Oh.-már megint elpirultam a pillantásától.
-Ez az.Pirulj csak.
-Miért jó az neked?
-Mert tudom,hogy jólesik amit mondok.És az jó.
-Értem.
-De megnyugtatlak,hogy komolyan mondtam ezeket.
-Még szép.
-Mint te?
-Hát nem tudom.Ezt te döntsd el.
-Én már eldöntöttem.Még annál is szebb.Gyönyörű vagy.

Felém hajolt,a szívem ki akart ugrani a helyéről.Azt hittem megcsókol,de ehelyett adott két puszit a számra,azt is olyan óvatosan,mintha attól félne,hogy elrebbenek,mint a madár,ha hirtelen túl közel mennek hozzá.

-Most elküldelek aludni,mert érzem az aurádon,hogy alig élsz.-mondta,mikor én a puszitól még félig kába voltam.
-Akkor most rosszul érzed.-vágtam vissza.-Most kezdek csak élni.
-Akkor öregszem.
-Minden nap öregszel.
-De ennyire?
-Nem tudom.
-Mindenesetre tényleg jobb,ha elmész aludni.Holnap is nap lesz.És holnap várnak a tanítványaid.
-Akkor eljössz holnap?
-Persze.Ki nem hagynám.Nagyon érdekel,hogy hogy tanítasz.
-Helyes.Akkor szia.
-Szia szépség.

A sok-sok új érzelemtől teli szívem szét akart robbanni bennem.Úgy éreztem,ez a sok élmény nem fér el benne.Szédültem,mint egy drogos és ájultan estem az ágyamba.