Rémes éjszakám volt.Forgolódtam és furcsa álmom volt.Dávid madárrá változott,méghozzá fecskévé.A Hairből énekelte az Ébredj napfényt és az álom végén elrepült.Utána rohantam,de már hiába.Túl lassú voltam és nem tudtam utolérni.Már késő volt.Zihálva ébredtem fel,az ipodom ébresztett-mily meglepő- az Ébredj napfénnyel.
Már rosszul indult ez a nap.Éreztem,hogy az éjszakám nagyban befolyásolni fogja a hangulatomat.
Megpróbáltam nem gondolni arra a bizonyos dologra,de nehezen ment.Legszívesebben megállítottam volna az időt.Egyszóval elviselhetetlenül szomorú voltam és azzal vigasztaltam magam,hogy a távolság nem számít.Áthidalható probléma.A kis lángokat ugyan eloltja,de a nagyokat fellobbantja.A mi szerelmünk pedig nagy láng volt.Legalábbis én ebben bíztam.Hamarosan újra látjuk egymást.Az iskola miatt úgyse tudnánk ennyi időt együtt tölteni.Jobb is így.Nyugtatgattam magam,de belül veszettül sajgott a szívem.Féltem,hogy elveszítem.Féltem,hogy sokkal nehezebb lesz,mint ahogy képzeltem.Bárcsak örökre itt maradhatna!
Miért nem lehetünk mi is olyan szerencsések,mint a többiek akik közel laknak egymáshoz?Nem is tudják,milyen jó nekik.Talán ők épp a távolságra vágynak...Az ember mindig azt kívánja,ami nem az övé.Meg kéne tanulni egyszer azt értékelni,ami van.De azt csak akkor értékeljük,ha már elveszítettük.
Sosem értettem,hogy mi alapján dől el,hogy ki milyen szerelmet kap.Van aki megkapja a tökéletest,az Igazit,már első alkalommal.Irigylem az ilyeneket.Ámbár a tökéletest szeretni egyszerű dolog.Sokkal nehezebb és tiszteletreméltóbb,ha valaki a tökéletlent,a hibásat képes szeretni,a hibáival együtt.
Minket valamilyen oknál fogva próba elé állított az ég,a sors,vagy ki tudja ki,és ezt az akadályt csak akkor tudjuk legyőzni,akkor tudunk átmenni a vizsgán,ha tiszta szívből szeretjük egymást.Ha a szerelmünk elég erősnek bizonyul.Én ebben reménykedtem.
A remény hal meg utoljára.Emlékeztettem magam.
**********
Miután mindezt átgondoltam,felöltöztem és a megbeszélt helyre,a cukrászdába siettem,hogy találkozzak Dáviddal.Úgy beszéltük meg,hogy utána elkísérem a vasútállomásra,mivel vonattal megy haza.Azt terveztem,hogy utána elmegyek Edwardhoz is,mert péntekre ígértem.Remélem végre otthon találom.Alice biztos szólt neki.
Hosszú volt az út a cukrászdáig,a falu másik végén állt.Valószínűleg nem lesznek sokan,az időjárás elég szeszélyesnek tűnt,esőre állt.
Mielőtt beléptem volna,megállapítottam,hogy elég előkelő hely egy búcsúra...Üvegfallal,mely az utcára néz,aranyozott díszítésekkel,gyönyörű süteménykompozíciókkal-bármely pesti cukrászdával felvehetné a versenyt.Az árával is-tettem hozzá gondolatban.Már csak egy sanzonénekes hiányzik és akár a párizsiakkal is versenybe szállhatna.Jó hatással volt Dávidra a tegnapi keringő,ha itt akar búcsúzkodni.
A kirakatszerű előtérnek köszönhetően már kintről megláttam Dávidot.Szomorú volt,a távolba meredt...Éreztem,hogy iszonyú erős önuralomra lesz szükségem,hogy ne sírjam el magam.Mikor meglátott engem,elszántság tükröződött a szemében.Bevillant egy kép az álmomból.A madárrá válás előtt ugyanilyen tekintettel nézett rám.Megráztam a fejem és odaléptem hozzá.
-Szia.
-Szia.Milyen volt az éjszakád?
-Borzalmas.Ne is beszéljünk róla.És a tiéd?
-Hát nem sokat aludtam.-mosolygott.
Ez a mosoly nagyon sokat sejtető volt.Mintha lenne valami titka,amit épp most árult el és várja,hogy észreveszem-e.De én nem vettem észre.Azt gondoltam,ez már rég nem titok.Nem akar elmenni.Ugyanaz bántja,mint engem.Épp ezért csak én tudom megvigasztalni.
-Szóval,mikor jössz legközelebb?-érdeklődtem könnyedén,miközben őrülten sürgette a szívemet a kíváncsiság.
-Nem tudom.-válaszolta hűvösen.
-Vagy azt szeretnéd,hogy én menjek?-kicsit engem is megrémisztett a lehetőség,de valahogy ki kellett elégítenem az olthatatlan vágyat,hogy újra lássam.Miért is ne?Csak tegyünk már pontot az ügy végére!Egy biztos időpont és megnyugszik a szívem.
-Nem.
Nem tudtam hova tenni ezt a rideg tartózkodást.Amíg ezen gondolkoztam,rendeltünk egy-egy kávét,az álmatlan éjszakánk ellensúlyozásaként.Süteményt egyikünk sem rendelt,pedig cukrászdában voltunk.Valahogy nem tudtam volna enni.Gondolom ő se.Csöndben vártunk a kávéra.Majd a kávé tükrében néztem az arcát.Próbáltam megfejteni a zöld szemében ülő érzelmeket,de csak elvesztem a mélységében.Egyedül a bánatot ismertem fel.Lassan kortyoltam az eszpresszót és még mindig ezen az új arcán gondolkoztam.Még csak meg sem csókolt,pedig ki tudja meddig nem látjuk egymást.Így akar megkímélni a fájdalomtól?Vagy magát akarja megkímélni tőle?Butaság.Ettől csak még jobban fog fájni.Később bánni fogja,hogy így búcsúzott el.
-Nézd,nehéz erről beszélnem...-szólalt meg,de azon nyomban beléfojtottam a szót.
-Tudom.-és megfogtam a kezét.Áthajoltam az asztal felett és megcsókoltam.Ha ő nem,majd én!Viszonozta a csókot,de a végén eltolt magától.
-Nem tudod.Nem arról van szó,amire te gondolsz.Nem azért szomorkodom...-nagyon gyorsan beszélt,nem bírtam követni.
-Hanem miért?
Mély levegőt vett és sóhajtott egyet.Komor arcát látva mindenki megrémült volna,de én csak kérdőn néztem rá.
-Bűntudatom van.
-Ezt nem értem.-mégis miért lenne bűntudata?Mit tett?Arról,hogy el kell mennie,nem ő tehet.Mint aki meg se hallotta,amit mondtam,folytatta.Tudtam,hogy ez azt jelenti:ne vágj közbe és megérted.
-Mert elcsábítottalak.
Ugyan már!Kedvem lett volna nevetni,de nem tettem.Folytatta és egy hang vészjóslón sikoltozott bennem.
-Evelin,én nem akarok veled járni,mert messze vagy.És te emiatt most boldogtalan leszel.Miattam.Érted már?
Meg se tudtam szólalni.A sikoly egyre hangosabbá vált bennem és kitörni készült.A könnyeimmel is meg kellett küzdenem.Arra már nem jutott energiám,hogy beszéljek is.Nem akartam megérteni,amit mond.Csak haza akartam menni.Nem válaszoltam,ezért tovább magyarázott.
-Lehet,hogy beléd szerettem és te is belém,nem tudom.
Nem tudja?!
-Én a távkapcsolatokban nem vagyok túl boldog.
Még szerencse,hogy ezt biztosan tudja.De ezt eddig miért nem mondta?Szólhatott volna előbb is.Figyelmeztethetett volna,hogy te hülye,ne szeress belém,mert ez nem lesz így jó!Miért mondta,hogy szeret,ha most meg nem tudja?Akkor miért nem mondta eddig is azt,hogy lehet,hogy szeretlek?Érdeklődve figyelte az arcomat.Szánalmat láttam a szemében.Nincs szükségem a sajnálatára!Meg kell szólalnom!
-Értem.-ennyi??Ennyire vagyok képes?
-Pedig nem lenne rossz.Sőt!Nem volt rossz.Bele is mennék,csak a távolság nem fekszik nekem.
Ne magyarázd tovább!Értem!Ne mentegetőzz,arra sincs szükség!Nem akartam emlékezni arra a néhány napra.De mégis eszembe jutott a randi,Szinimini,a zongora,a csókok...Nem volt rossz?Ennyi?
-Jól érezzük magunkat,amikor együtt vagyunk,utána meg alig várjuk,hogy megint találkozzunk.És belepusztulunk a másik hiányába.
Egy szemtelen könnycsepp túl akart járni az eszemen és egérutat akart nyerni a szememből,de az utolsó pillanatban megakadályoztam.Hálát adtam neki,hogy sikerült miatta nem figyelnem Dávid mondandójára,csak az utolsó mondatot hallottam:
-Hidd el,ez így nem működött volna.
Te jó ég!Múlt idő!Hát ennyi volt?Már késő?Most arról próbál meggyőzni,hogy szakítsunk,vagy ő már döntött és szakított is velem?Valami azt súgta,hogy ne hagyjam magam.Dühösen néztem vele farkasszemet.
-Nem hiszem el,mert több barátnőmnek van távkapcsolata és jól működik.-Láttam,hogy ez nem győzi meg,ezért új oldalról közelítettem.-Nem mondtam még,hogy te mindig mindenben a rosszat látod?
-Nem mondtad.De én ezt tudom.Általában mindenben előbb a rosszat látom.-elmosolyodott.Mintha megkönnyebbült volna,hogy szembeszálltam vele.
-Nem ártana végre más szemszögből is megnézned a dolgokat.Én is csak mostanában jöttem rá,hogy mennyivel jobb,ha a jót nézem.-hála neked.Egészítettem ki magamban.
-Csak hogyha a rosszra nem készülsz fel,akkor valami baj lesz és az már nem jó.
Mintha csak régi önmagamat hallanám.Ennyire megváltoztatott volna a szerelem?Pedig ezt nem akartam.Láttam a barátnőimen,hogy mekkora változáson mentek át amikor szerelmesek lettek.Megfogadtam,hogy én sose fogok megváltozni,vagy inkább nem kell a szerelem.Az eszembe se jutott,hogy előnyömre is változhatok.
-De ha mindig csak a rosszat tátod,akkor sose vagy boldog.Amúgy is,a rosszra úgyse tudsz teljesen felkészülni.Az mindig rossz marad.
-Hát én tuti,hogy nem leszek még egy ideig tökéletesen boldog.És én már minden rosszra felkészültem.Mindent olyan lazán veszek,hogy mindenkit idegesítek vele.-mosolygott,átszellemülten,mint aki tényleg nem bánja mi vár rá.Ahogy lesz,úgy lesz.Irigyeltem,de ugyanakkor furcsálltam is.Ez nem az a Dávid,akit megismertem.Rémisztő volt,sápadt,hideg és idegen.Tudtam,hogy lehetetlen meggyőzni.Elmegy és soha többé nem jön vissza.Most látom őt utoljára.Egy könnycsepp gördült végig az arcomon.Feladtam.El kell,hogy engedjem,ha menni akar.Egyetlen könnycsepp volt,aztán már nem kerülgetett a sírás.Elég erősnek éreztem magam ahhoz,hogy felálljak és örökre búcsút vegyek tőle.
-Hát akkor...köszönöm a szép napokat.-mondtam.
-Jó volt veled.-válaszolta egy vállrántással,de nem nézett a szemembe.Vártam,hogy mond-e még valamit.Lassan felemelte a fejét és a szemembe nézett.Most vettem csak észre,hogy könnybe lábadt a szeme.Kihunyt a régi fény a pillantásából és sötét árnyék borította a zöld szempárt.Nem bírtam tovább nézni.Összeszorult a szívem és alig kaptam levegőt.Csak egy pillanat és nem tudom otthagyni.
-Szia Angyal.-búcsúztam tőle halkan.
-Szia Tündér.-suttogta.
Nem néztem vissza.Ahhoz már nem volt elég erőm.Az utolsó kép az arcáról még így is a szemeim előtt lebegett...
Bolyongtam Hévízgyörk utcáin.Végül-magam sem tudom hogyan,inkább a lábam vitt,mint az agyam-az erdőben kötöttem ki.Végig sem gondoltam,hogy ezek után mit mondhatnék Edwardnak.Félreértené.Azt hinné,azért megyek hozzá,mert ha Dávid nincs,ő is megfelel.De mégsem tudtam megállítani a lábam,megfordulni és hazamenni.Az erdő csöndes volt,most mégsem féltem.Megnyugtatott a csönd és a sötétség.Végre magam vagyok.Csak én és a Bánat.
Ott állt a ház.Most nem volt olyan gyönyörű és hívogató,mint legutóbb.Talán csak első látásra hatásos.Jelen pillanatban inkább hátborzongató volt.Talán már nem kellene megbíznom az érzéseimben...összekuszálódtak teljesen.Közelebb mentem és csöngettem.Csöngettem?Ez fura.A múltkor csöngetnem se kellett.Lehet,hogy Alice nem szólt?Elfelejtette?Nincsenek itthon?
Bekukucskáltam az egyik ablakon.Nem!Ez lehetetlen!Ijedten hőköltem hátra...
Hosszú volt az út a cukrászdáig,a falu másik végén állt.Valószínűleg nem lesznek sokan,az időjárás elég szeszélyesnek tűnt,esőre állt.
Mielőtt beléptem volna,megállapítottam,hogy elég előkelő hely egy búcsúra...Üvegfallal,mely az utcára néz,aranyozott díszítésekkel,gyönyörű süteménykompozíciókkal-bármely pesti cukrászdával felvehetné a versenyt.Az árával is-tettem hozzá gondolatban.Már csak egy sanzonénekes hiányzik és akár a párizsiakkal is versenybe szállhatna.Jó hatással volt Dávidra a tegnapi keringő,ha itt akar búcsúzkodni.
A kirakatszerű előtérnek köszönhetően már kintről megláttam Dávidot.Szomorú volt,a távolba meredt...Éreztem,hogy iszonyú erős önuralomra lesz szükségem,hogy ne sírjam el magam.Mikor meglátott engem,elszántság tükröződött a szemében.Bevillant egy kép az álmomból.A madárrá válás előtt ugyanilyen tekintettel nézett rám.Megráztam a fejem és odaléptem hozzá.
-Szia.
-Szia.Milyen volt az éjszakád?
-Borzalmas.Ne is beszéljünk róla.És a tiéd?
-Hát nem sokat aludtam.-mosolygott.
Ez a mosoly nagyon sokat sejtető volt.Mintha lenne valami titka,amit épp most árult el és várja,hogy észreveszem-e.De én nem vettem észre.Azt gondoltam,ez már rég nem titok.Nem akar elmenni.Ugyanaz bántja,mint engem.Épp ezért csak én tudom megvigasztalni.
-Szóval,mikor jössz legközelebb?-érdeklődtem könnyedén,miközben őrülten sürgette a szívemet a kíváncsiság.
-Nem tudom.-válaszolta hűvösen.
-Vagy azt szeretnéd,hogy én menjek?-kicsit engem is megrémisztett a lehetőség,de valahogy ki kellett elégítenem az olthatatlan vágyat,hogy újra lássam.Miért is ne?Csak tegyünk már pontot az ügy végére!Egy biztos időpont és megnyugszik a szívem.
-Nem.
Nem tudtam hova tenni ezt a rideg tartózkodást.Amíg ezen gondolkoztam,rendeltünk egy-egy kávét,az álmatlan éjszakánk ellensúlyozásaként.Süteményt egyikünk sem rendelt,pedig cukrászdában voltunk.Valahogy nem tudtam volna enni.Gondolom ő se.Csöndben vártunk a kávéra.Majd a kávé tükrében néztem az arcát.Próbáltam megfejteni a zöld szemében ülő érzelmeket,de csak elvesztem a mélységében.Egyedül a bánatot ismertem fel.Lassan kortyoltam az eszpresszót és még mindig ezen az új arcán gondolkoztam.Még csak meg sem csókolt,pedig ki tudja meddig nem látjuk egymást.Így akar megkímélni a fájdalomtól?Vagy magát akarja megkímélni tőle?Butaság.Ettől csak még jobban fog fájni.Később bánni fogja,hogy így búcsúzott el.
-Nézd,nehéz erről beszélnem...-szólalt meg,de azon nyomban beléfojtottam a szót.
-Tudom.-és megfogtam a kezét.Áthajoltam az asztal felett és megcsókoltam.Ha ő nem,majd én!Viszonozta a csókot,de a végén eltolt magától.
-Nem tudod.Nem arról van szó,amire te gondolsz.Nem azért szomorkodom...-nagyon gyorsan beszélt,nem bírtam követni.
-Hanem miért?
Mély levegőt vett és sóhajtott egyet.Komor arcát látva mindenki megrémült volna,de én csak kérdőn néztem rá.
-Bűntudatom van.
-Ezt nem értem.-mégis miért lenne bűntudata?Mit tett?Arról,hogy el kell mennie,nem ő tehet.Mint aki meg se hallotta,amit mondtam,folytatta.Tudtam,hogy ez azt jelenti:ne vágj közbe és megérted.
-Mert elcsábítottalak.
Ugyan már!Kedvem lett volna nevetni,de nem tettem.Folytatta és egy hang vészjóslón sikoltozott bennem.
-Evelin,én nem akarok veled járni,mert messze vagy.És te emiatt most boldogtalan leszel.Miattam.Érted már?
Meg se tudtam szólalni.A sikoly egyre hangosabbá vált bennem és kitörni készült.A könnyeimmel is meg kellett küzdenem.Arra már nem jutott energiám,hogy beszéljek is.Nem akartam megérteni,amit mond.Csak haza akartam menni.Nem válaszoltam,ezért tovább magyarázott.
-Lehet,hogy beléd szerettem és te is belém,nem tudom.
Nem tudja?!
-Én a távkapcsolatokban nem vagyok túl boldog.
Még szerencse,hogy ezt biztosan tudja.De ezt eddig miért nem mondta?Szólhatott volna előbb is.Figyelmeztethetett volna,hogy te hülye,ne szeress belém,mert ez nem lesz így jó!Miért mondta,hogy szeret,ha most meg nem tudja?Akkor miért nem mondta eddig is azt,hogy lehet,hogy szeretlek?Érdeklődve figyelte az arcomat.Szánalmat láttam a szemében.Nincs szükségem a sajnálatára!Meg kell szólalnom!
-Értem.-ennyi??Ennyire vagyok képes?
-Pedig nem lenne rossz.Sőt!Nem volt rossz.Bele is mennék,csak a távolság nem fekszik nekem.
Ne magyarázd tovább!Értem!Ne mentegetőzz,arra sincs szükség!Nem akartam emlékezni arra a néhány napra.De mégis eszembe jutott a randi,Szinimini,a zongora,a csókok...Nem volt rossz?Ennyi?
-Jól érezzük magunkat,amikor együtt vagyunk,utána meg alig várjuk,hogy megint találkozzunk.És belepusztulunk a másik hiányába.
Egy szemtelen könnycsepp túl akart járni az eszemen és egérutat akart nyerni a szememből,de az utolsó pillanatban megakadályoztam.Hálát adtam neki,hogy sikerült miatta nem figyelnem Dávid mondandójára,csak az utolsó mondatot hallottam:
-Hidd el,ez így nem működött volna.
Te jó ég!Múlt idő!Hát ennyi volt?Már késő?Most arról próbál meggyőzni,hogy szakítsunk,vagy ő már döntött és szakított is velem?Valami azt súgta,hogy ne hagyjam magam.Dühösen néztem vele farkasszemet.
-Nem hiszem el,mert több barátnőmnek van távkapcsolata és jól működik.-Láttam,hogy ez nem győzi meg,ezért új oldalról közelítettem.-Nem mondtam még,hogy te mindig mindenben a rosszat látod?
-Nem mondtad.De én ezt tudom.Általában mindenben előbb a rosszat látom.-elmosolyodott.Mintha megkönnyebbült volna,hogy szembeszálltam vele.
-Nem ártana végre más szemszögből is megnézned a dolgokat.Én is csak mostanában jöttem rá,hogy mennyivel jobb,ha a jót nézem.-hála neked.Egészítettem ki magamban.
-Csak hogyha a rosszra nem készülsz fel,akkor valami baj lesz és az már nem jó.
Mintha csak régi önmagamat hallanám.Ennyire megváltoztatott volna a szerelem?Pedig ezt nem akartam.Láttam a barátnőimen,hogy mekkora változáson mentek át amikor szerelmesek lettek.Megfogadtam,hogy én sose fogok megváltozni,vagy inkább nem kell a szerelem.Az eszembe se jutott,hogy előnyömre is változhatok.
-De ha mindig csak a rosszat tátod,akkor sose vagy boldog.Amúgy is,a rosszra úgyse tudsz teljesen felkészülni.Az mindig rossz marad.
-Hát én tuti,hogy nem leszek még egy ideig tökéletesen boldog.És én már minden rosszra felkészültem.Mindent olyan lazán veszek,hogy mindenkit idegesítek vele.-mosolygott,átszellemülten,mint aki tényleg nem bánja mi vár rá.Ahogy lesz,úgy lesz.Irigyeltem,de ugyanakkor furcsálltam is.Ez nem az a Dávid,akit megismertem.Rémisztő volt,sápadt,hideg és idegen.Tudtam,hogy lehetetlen meggyőzni.Elmegy és soha többé nem jön vissza.Most látom őt utoljára.Egy könnycsepp gördült végig az arcomon.Feladtam.El kell,hogy engedjem,ha menni akar.Egyetlen könnycsepp volt,aztán már nem kerülgetett a sírás.Elég erősnek éreztem magam ahhoz,hogy felálljak és örökre búcsút vegyek tőle.
-Hát akkor...köszönöm a szép napokat.-mondtam.
-Jó volt veled.-válaszolta egy vállrántással,de nem nézett a szemembe.Vártam,hogy mond-e még valamit.Lassan felemelte a fejét és a szemembe nézett.Most vettem csak észre,hogy könnybe lábadt a szeme.Kihunyt a régi fény a pillantásából és sötét árnyék borította a zöld szempárt.Nem bírtam tovább nézni.Összeszorult a szívem és alig kaptam levegőt.Csak egy pillanat és nem tudom otthagyni.
-Szia Angyal.-búcsúztam tőle halkan.
-Szia Tündér.-suttogta.
Nem néztem vissza.Ahhoz már nem volt elég erőm.Az utolsó kép az arcáról még így is a szemeim előtt lebegett...
**********
Nem mentem haza.Nem akartam elmesélni anyunak,mi történt.Pedig most nagyon figyelte minden rezdülésemet.Tisztában volt vele,hogy nehéz időszakom lesz.De azt ő sem tudhatta,hogy ennyire.Bolyongtam Hévízgyörk utcáin.Végül-magam sem tudom hogyan,inkább a lábam vitt,mint az agyam-az erdőben kötöttem ki.Végig sem gondoltam,hogy ezek után mit mondhatnék Edwardnak.Félreértené.Azt hinné,azért megyek hozzá,mert ha Dávid nincs,ő is megfelel.De mégsem tudtam megállítani a lábam,megfordulni és hazamenni.Az erdő csöndes volt,most mégsem féltem.Megnyugtatott a csönd és a sötétség.Végre magam vagyok.Csak én és a Bánat.
Ott állt a ház.Most nem volt olyan gyönyörű és hívogató,mint legutóbb.Talán csak első látásra hatásos.Jelen pillanatban inkább hátborzongató volt.Talán már nem kellene megbíznom az érzéseimben...összekuszálódtak teljesen.Közelebb mentem és csöngettem.Csöngettem?Ez fura.A múltkor csöngetnem se kellett.Lehet,hogy Alice nem szólt?Elfelejtette?Nincsenek itthon?
Bekukucskáltam az egyik ablakon.Nem!Ez lehetetlen!Ijedten hőköltem hátra...
