11.Szerelmes vagyok

Végre kimondta,hogy szeret!El sem hiszem,hogy kiejtette azt a szót...Szeretlek!Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből..Állandóan ezt ismételgette az agyam,mint amikor véletlenül megnyomtam a CD-lejátszón egy gombot és ugyanazt a dalt ismételte addig,amíg újra meg nem nyomtam azt a gombot..Csak ahhoz először meg kellene találnom azt a kapcsolót az agyamon is,hogy le tudjam állítani..De talán nem is akartam leállítani.

És én még attól féltem,hogy összeveszünk.Hogy elveszítem.Annyira távolinak tűnt az a vita...Mintha egy másik dimenzióban történt volna...Edwardot sem kell többé titkolnom előtte.Már csak a távolság állhat közénk..De attól nem félek..Azt már könnyűszerrel legyőzzük.Ha igazán szeretjük egymást.

Kitűnően aludtam,Sziniminivel.Ez a bűbájos maci mindig sokat jelentett nekem.A Németországban élő nagynénimtől kaptam,akivel ritkán találkozom.Ezentúl Dávidra is emlékeztet.Milyen érdekes!Mindketten messze laknak...
Életemben először Dávidról álmodtam.

**********

Úgy döntöttem tanulok egy kicsit,mivel jövő héten már suli.Délelőtt megírtam a matek házit és németeztem egy keveset.Magyarból verset tanultam és átismételtem a reformkort történelemből.Ebéd után még biológia szorgalmit is írtam az egészséges táplálkozásról.Eddigi életem során még sosem fordult elő,hogy ilyen lelkes és szorgalmas lettem volna a tanulásban.
Anyukám is meglepődött,hogy milyen jó kislány lettem.

-Dávid nagyon jó hatással van rád.-állapította meg.
-Észrevettem.-Pedig igazából nem is Dávid volt ilyen jó hatással rám,hanem a szerelem.Mindig is feldobódtam tőle,még ha csak plátói szerelemről volt is szó.Ez éltetett...mióta is?Hűha,már nem is tudom.
Elég korán kezdtem a szerelmet.Ha jól emlékszem,olyan négy év körüli lehettem,amikor először csókolóztam.De ahhoz képest a mostani első csókom Dáviddal...Tán össze sem tudom hasonlítani...Olyan,mintha egy művészcsókot hasonlítanék egy igazi,forró és érzelmes csókhoz.
Nem is emlékszem a fiú nevére.Talán Viktor volt?
A Balatonnál nyaraltunk és egy faház mögött történt...De hogy milyen volt,azt már elfelejtettem.Hogy honnan tudtam,hogy mi az a csók?Fogalmam sincs.Szerintem nem is tudtam.Csak ösztönösen tettük...És én még most sem bántam meg.Pedig szégyellnem kellett volna,mert apu látta.De ő se szólt ránk.Mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna,hogy a négy éves lánya csókolózik egy kisfiúval...
Csak egy dolgot sajnálok.Nem emlékszem magára a csókra.Mégiscsak az volt az első csókom!Csakis én lehetek ilyen szerencsétlen,hogy nem is emlékszem rá!Jó,tudom,hogy akkor,ott nem sokat éreztem.Csupán annyit,hogy ő fiú,én lány,jó vele játszani és tudtam,hogy ő is szívesen játszik velem.Ma inkább nevezném kialakulóban levő barátságnak,mint szerelemnek.Mindössze annyi a hiba,hogy a barátok nem csókolóznak.
Azóta sem hallottam felőle...Pedig kíváncsi lennék,milyen pasi lett belőle.

Az első szerelem elsős vagy másodikos koromban talált rám,viszonzatlanul.Elég hűséges voltam a fiúhoz,hosszú évekig csak ő érdekelt.Aztán valahogy kinyílt a szemem és észrevettem másokat is.Nem emlékszem olyan pillanatokra,amikor nem éreztem senki iránt szerelmet.Szerelem nélkül üres lettem volna.Pedig szerelem nélkül sokkal könnyebb az élet.Nincsenek csalódások.De nincs boldogság sem.Márpedig én sose voltam még ilyen boldog!A viszonzott szerelem sokkal felszabadultabbá tett.Dávid és köztem ott volt az a szikra,amit eddig kerestem.Vajon meddig tart?Vajon meddig az enyém?

**********

Hú,de elkalandoztam!Mi lesz így Wesselényivel és a reformaival?Biztos ő is volt szerelmes,de a töritanárt az én szerelmi életem nem hiszem,hogy érdekelné.

Mivel a tanulásnak így nem sok értelme volt-a gondolataim úgyis folyton elkalandoztak-úgy döntöttem,elmegyek Edwardhoz.De esett az eső.Ezért egy darabig várnom kellett.Dávid a Horgásztóhoz ment horgászni apuval és Marcival,tehát itt a legjobb alkalom,hogy tisztázzunk mindent.
Apu tegnap este kérdezte meg Dávidot,hogy elmenne-e velük,és ő természetesen örömmel igent mondott.De ilyen időben?Férfiak!Apu horgász-szenvedélyét ismerve,szabad voltam naplementéig.Igaz,a fél délutánom elment az eső miatt.Nem számít,nem szándékozom sok időt tölteni Cullenéknál.

**********

Sosem voltam még az erdőben.Még a széléig sem jutottam el soha.Most jártam itt először.Nem láttam a házat.Bemerészkedtem az erdőbe.Nagyon sötét volt és ijesztő...Olyan csönd volt,hogy még a lépéseim zaját is kétszer hangosabbnak hallottam.Pár lépés után megtaláltam amit kerestem.Megtorpantam.Nagyon hasonlított a filmbeli Cullen-házra.Nekem a filmben is tetszett a ház,de élőben látni...az egészen más volt.Egyszerűen varázslatos.És rémisztő.Most vagy én bolondultam meg és elégtem a Twilight-lázban,vagy ők égnek olyan intenzív Twilight-lázban,hogy mindent,ami létezik utánoznak belőle.

Csöngetnem se kellett,máris ajtót nyitott egy apró,vékony,tündérarcú lány.A haja ugyanolyan volt,mint az enyém.Azonnal tudtam,hogy ő csak Alice lehet.

-Szia.-csicseregte.
-Szia.Evelin vagyok.
-Én Alice.Edwardhoz jöttél?
-Igen.Ezt meg honnan...-tudtad?akartam kérdezni,de nem hagyta,hogy befejezzem a mondatot.
-Sokat mesélt már rólad.Te vagy Dávid barátnője,igaz?
-Ő...igen.Épp erről szeretnék beszélni vele.
-Sajnálom,de Edward nincs itthon.-úgy láttam,tényleg sajnálja.
-Ó..És mikor jön vissza?
-Nem tudom.Azért bejössz?Vagy inkább szeretnél üzenni neki valamit?
Nagyon segítőkész.Szimpatikus.
-Nem.Köszönöm.Akkor majd visszajövök máskor.
-Rendben,ahogy gondolod.-mosolygott.-Tetszik a hajad.
Elnevettem magam.Egyszerűen cuki.Erre nincs jobb szó.Azt hiszem jól kijönnénk.
-Nekem is a tiéd.
-Mikor jössz?
-Pénteken itthon lesztek?
-Persze.
-Akkor péntek délután.
-Jó.Majd mondom Edwardnak.
-Köszi.

Alice bezzeg méltó a nevére.Nagyon kedves és barátságos.
Annyira nem keseredtem el,hogy nem sikerült Edwarddal beszélnem.Legalább Alice-szel megismerkedtem.Azon gondolkoztam,hogy vajon neki is van egy Jaspere vagy nincs...És hány testvérük van még?Még egy utolsó pillantást vetettem a házra,mielőtt eltűnt a fák között.

**********

Este hazaértek a fiúk.Anyuval főztünk nekik makarónit.Nagyon megörültek neki.
Dávid sohasem evett sokat,úgyhogy meg sem lepődtem,hogy ő végzett először az evéssel.
Bementünk a szobámba.
-Na milyen volt?-kérdeztem.
-Nagyon tetszett.Jó dolog a horgászat.Fogtunk egy csomó halat.
Na akkor legalább sikerélménye volt.
-Szerintem unalmas.
-Nehogy azt hidd!A fogadott öcséddel semmi sem lehet unalmas.-nevetett.
-Az biztos!Az agyadra ment,mi?-Képzelem,milyen idegesítő lehetett.A srác mindig ezerrel pörög és lehetetlen leállítani.Ráadásul semmi kétség,jól kibeszélhettek engem.Marcit biztos majd megölte a kíváncsiság,hogy mi is történt köztem és Dávid között..Részletesen!Na ha Dávid hazamegy,az első dolgom lesz,hogy egy kicsit elbeszélgessek az öcskössel.
-Á,nem.Nagyon jó fej.Néha idegesített,de olyankor leszereltem.
-Helyes.Akkor jól érezted magad.
-Igen.Habár hiányoztál,Tündér.
-Te is,Angyal.
-És a te napod milyen volt?
-Uncsi.Tanultam,aztán elmentem Edwardékhoz,de nem volt otthon.
-Akkor nem volt szerencséd.
-Nem.Viszont Alice nyitott ajtót.Nagyon tüneményes volt.
-Igen.Ő tényleg az.Biztos jól kijönnétek.
-Szerintem is.
Nahát!Ennyire egyformán gondolkodunk?Én is pont erre gondoltam,amikor Alice-szel beszélgettünk.
Elmeséltem neki,hogy pénteken próbálkozom újra,és nem értette,hogy miért nem holnap.Miután elmagyaráztam,hogy nem akarok minden nap menni,nehogy azt higgye,hogy csak ez jár a fejemben és nincs jobb dolgom,csak ennyit mondott:
-Elfelejtettem,hogy komplikált női aggyal rendelkezel.
Felhúztam az orrom és megcsókoltam.
-Azt hittem,hogy meg se csókolsz.Ha tudtam volna,hogy ez kell hozzá!
-Nem.Igazából csak szólnod kellett volna,hogy erre vársz.De akár te is megcsókolhattál volna,csókkirály,nem?
-Végülis..Van benne valami.Viszont lassan mennem kell.Marci apukája felajánlotta,hogy hazavisz a szállóba.
Szomorú arccal néztem rá.
-De ne szomorkodj!Holnap még itt leszek.Sőt!Holnapután is!
Igen..de utána?De erre nem gondolhatok!Még nem!
-Igaz.És tudod milyen nap van ma?
-Szerda?
-Igen.Vagyis Doktor House.
-És nem nézhetjük együtt.
Na tessék.Most meg ő látja pesszimistán a dolgokat.Én ezt úgy látom,hogy máris kisebb távolságból nézzük,mint eddig.Legközelebb már együtt nézzük.
-DÁVID!AKKOR JÖSSZ?-hallottuk Marci hangját.
-IGEN!Hiányozni fogsz,Tündérke!
-Ugyan már!Holnap találkozunk!Este meg House pótolja a hiányomat.
-Nem hinném.
-Édes vagy.
-Dehogy.Csak őszinte.-nevetett.
-Reggel hívj fel,ahogy felébredsz!
-Igenis!
Adott egy búcsúcsókot én pedig utána kiáltottam:Szeretlek!

10.Alkonyat

Kicsit késtem,hat után pár perccel érkeztem a tóhoz.Edwardot sehol se láttam.Körbesétáltam a tavat,végigpásztáztam az egész területet a szememmel,de hiába.Edward nem volt sehol.Kicsit megnyugodtam,legalább lesz időm átgondolni,hogy mit mondjak neki.Útközben ugyanis eldöntöttem,hogy azok után,ami Dávid és köztem történt nem választhatom Edwardot.

Vártam,hátha csak késik.Bár ez sehogy se tetszett nekem.Edward Cullen-hez nem illik a késés.Aztán hirtelen eszembe jutott,hogy ez az Edward Cullen nem az az Edward Cullen.Valóban nehéz lehet ezzel a névvel élni.Olyan emberek,akik alig ismerik,azt hiszik,hogy nagyon is jól ismerik.Túl sokat várnak el tőle,elvégre a névrokona a tökéletes férfi!Mindig csalódást okoz másoknak,mert ő nem lehet tökéletes..Nincs tökéletes ember...Ő sem az.Még a névrokona sem.Tökéletesnek tökéletes,csak nem ember.Be kell ismernem végre,hogy bármennyire is szép lett volna,nem az általam oly jól ismert Edward Cullennel lesz találkám pillanatokon belül.

Róla szinte semmit sem tudok.Ő viszont annál többet tud rólam.Eddig eszembe se jutott,hogy milyen sebezhetővé tettem magam.Az összes gyenge pontomat ismeri,hála nekem.Hogy érte el,hogy ilyen könnyen kinyíltam?Mindig odafigyeltem,szinte tudat alatt is,hogy ne áruljak el túl sokat magamról,csak amennyi szükséges.Erre most minden titkomat rábíztam egy idegenre,akit alig ismerek,aki meg sem érdemelte,hiszen ő semmit sem adott cserébe.

A Nap lemenőben volt.Tényleg gyönyörű a tó,csak Edward hiányzott.

Csalódott voltam.Teltek a percek és egyre biztosabbá vált az,amire nem akartam gondolni.Edward nem késik.El se jött.Felültetett.Bebizonyította,hogy nem méltó a nevére.Ő tényleg nem az az Edward.Egyáltalán nem.Még csak nem is hasonlítanak!Külsőleg talán igen,de belülről...ég és föld!Ezt az Edwardot már nem is akartam megismerni.

Dideregtem,fújt a szél és egyre sötétebb lett.Úgy éreztem,hogy most azonnal el kell futnom,jó messze a tótól.Nem bírtam elviselni a szépségét.Olyan csodaszép volt én pedig olyan szomorú.Rohantam,de még egyszer visszanéztem.Már eltűnt a Nap...a tó sem volt olyan szép...Elmúlt a pillanat.Messze szállt a szépség,mint a szél...

Hazafelé úton eleredtek a könnyeim,és szolidaritásból az eső is esni kezdett.Ettől csak még jobban sírtam.Hazáig futottam és csak abban bíztam,hogy senkinek sem kell majd elmesélnem,mi történt.

Mielőtt beléptem volna a házba,letöröltem a könnyeimet és felvettem a pókerarcomat.Anyuék semmit se kérdeztek.Hálát adtam az égnek,hogy este van,tehát vége ennek a napnak.Lefeküdtem és gondolkoztam.Tényleg olyan borzasztó volt ez a nap?Nem.Dávid énekelt nekem és olyan édes volt!Szeret engem,érzem.Akkor meg miért vagyok szomorú?Tényleg olyan nagy katasztrófa,hogy Edward átvert?Nem.Így a legjobb.Megkönnyítette a dolgom.Nem kell választanom kettejük közül.Legalább senkit sem bántok meg.Így jó.Miért nem vagyok hát boldog?Mert másképp történt meg,mint ahogy elképzeltem.Nem értem miért nem jött el...MIÉRT?

Így sírtam álomba magam...

Álmomban gyönyörű helyen jártam...Egy kis vendéglőben,ami egy tó mellett állt...A tó gyönyörűen ki volt világítva.Ott várt rám egy fiú..Csak messziről láttam,de Edward kiköpött mása volt.Mármint a könyvbeli Edwardé...(Bár az igazi Edward is kiköpött mása a könyvbelinek,külsőre.)Aztán közelebb mentem hozzá...és már egyáltalán nem hasonlított Edwardra...teljesen idegen volt.Sose láttam még ezt az arcot.De a felismerés,hogy nem ő az,annyira meghökkentett,hogy felébredtem.

**********

Másnap reggel első dolgom volt,hogy felhívjam Dávidot.Egyszerűen szükségem volt rá.A hangjára.

-Szió Angyal!
-Szia Tündér.
-Zavarlak?
-Te?Engem?Soha!
Normál esetben elnevettem volna magam,de most valahogy nem tudtam nevetni.Legalábbis szívből biztos nem.A mesterkélt nevetést pedig Dávid nem érdemelte volna.Ő túl jó volt hozzám.Egyelőre.
-Valami baj van?-kérdezte.Ennyire jól ismer?
-Á...Semmi.Csak elegem van egy pár emberből.
-Gondoltam.Úgy érzem,egy kicsit belőlem is.
Ezt nyilván viccnek szánta,de én nem értettem a tréfát.
-Hogy mondhatsz ilyet?
-Miért?Nincs eleged?
-Nincs!
-Akkor jó.Szeretnéd,hogy elmenjek hozzád?
-Igen.
-Oké.De előtte mondanom kell valamit.
-Mit?
-Csokiillatú AXE-ot vettem.És tusfürdőt is!-nevetett.-Szóval,jobb ha lélekben felkészülsz.
-Jajj!Az tök jó!Imádom a csokit minden formában.
-Akkor engem is kóstolgathatsz majd.
-Basszus de jó illatod lehet most!
-Nem tudod mit veszítesz.-nevetgélt.
-Az biztos.
-Most fürödtem.-mondta.
-Ó.
-Na jó,nem kínozlak.A vizes hajammal...-nevetett.
-Na most hagyd abba.-mondtam,de már én is nevettem.
-Rendben.Megyek és akkor meggyőződhetsz a jó illatomról.
-Alig várom.
-És felvidítalak.
-Az jó lesz.
-Csak még nem tudom,hogyan.
-Húha.Most csalódtam benned.Azt hittem,kreatívabb vagy.-cukkoltam.
-Tudtam,hogy meg akarsz tőlem szabadulni.-nevetett.
-Honnan tudtad?
-Nőből vagy.
-Kössz.-mondtam sértett hangon.
-Miért,nem abból vagy?
-De.
-Akkor?
-Attól még,hogy nő vagyok,nem biztos,hogy teljesen olyan vagyok,mint a többi nő.Az meg végképp nem biztos,hogy ezért meg akarok szabadulni tőled.Utálom,ha általánosítanak.Mindenféle előítéletet gyűlölök!Én teljesen egyedi és megismételhetetlen vagyok.
-Mondtam már,hogy egyre jobban tetszel?
-Igen,úgy rémlik,mintha már mondtad volna.
-Na jó,Tündérke,akkor máris indulok hozzád.
-Oké.
-Szia!És ne szomorkodj addig se!
-Szia!Hát megpróbálom,de nem olyan könnyű.
-Próbálkozz!
-Rendben.Siess!
-Jó.Szia!

**********

Nem kellett sokat várnom Dávidra.Tényleg siethetett hozzám,mert alighogy letettem a telefont,és elvégeztem reggeli teendőimet,amiket Bella után szabadon emberi perceknek nevezek,már meg is szólalt a csengő.

-Majd én beengedem!-kiabáltam anyunak,aki épp főzött.
-Hát szia.-köszönt Dávid.
-Szia Angyal!Gyors voltál.-beengedtem és beinvitáltam a szobámba.Anyu meg se lepődött,csak annyit kérdezett:
-Dávid,maradsz ebédre?
-Igen,ha nem baj.
-Dehogy baj.-válaszolta anyum és tudtam,hogy komolyan gondolja.Nagyon szimpatikus volt neki Dávid.
-Köszönöm.
Olyan imádnivaló volt,ahogy küszködött az udvariassággal,hogy nem bírtam tovább hallgatni.
-Gyere már!-mondtam és szó szerint behúztam a szobámba.
-Na mesélj Tündér,mi történt?Mi bántja kicsi szíved?
-Hát ez egy hosszú történet...
-Van időm.
Nagyot nyeltem.El kell mondanom az igazat.Tudnia kell,hogy Edwarddal randink lett volna tegnap.Hogy lehettem ilyen hülye?Most fogom elveszíteni Dávidot,érzem.De mi mást is tehetnék?Nincs más választásom.Itt a színvallás ideje.
-Szóval az úgy volt,hogy aznap,amikor randira hívtál,Edward is hívott.Ő is randit kért tőlem,és úgy beszéltük meg,hogy tegnap este találkozunk a tónál.
-Szóval ezért kellett tegnap a tóhoz menned.
-Igen.Ne haragudj,tudom,hogy ez csúnya dolog volt tőlem.De akkor még nem tudhattam,hogy veled ilyen komollyá válik ez az egész.
-Tényleg csúnya dolog volt.
-Nagyon kérlek,ne haragudj!
-Ezt mintha már mondtad volna.
Nagyon megijedtem.A torkomban dobogott a szívem.

-És mondd csak,vele meddig jutottatok el?Mit tett,hogy tőlem várod a vigaszt?
Teljesen ledöbbentem ettől a hangnemtől.Olyan ellenséges volt...Könnybe lábadt a szemem,de nem akartam,hogy sírni lásson.
-Semeddig!-a hangomon már érezhető volt az elfojtott sírás.
-Ó,értem.Hát borzasztóan sajnálom.Nem is értem,miért nem történt semmi...
Na kész.Nem bírtam tovább.
-Nem értesz te semmit sem!-kiszakadt belőlem a sírás.
Bűnbánó arcot vágott.
-Akkor magyarázd el!
-Már tegnap,amikor a tóhoz indultam,tudtam,hogy Edwarddal nem lesz semmi köztünk,mert...
-Mert?-sürgetett.
Na igen.Újabb öngól...Ki tudom még magyarázni magam?Mondjam,hogy szeretem?Már megint?Tegnap se örült neki...
-Mert te sokkal fontosabb vagy nekem.
Végre ellágyult a tekintete.
-Akkor nem értem...Mi a baj?
-Az,hogy Edward becsapott.Nem jött el.Vártam,de nem jött.Végülis sokat nem veszítettünk,de ez akkor is neveletlenség volt tőle.
-El se ment?Tényleg,te erre nem is gondoltál?Hogy mi van,ha el se mész?
-Nem.Tudod,én vele ellentétben nem akartam bunkó lenni.
-Értem.-gondolkodott.
-Nem tudod miért nem jött el?
-Épp ezen gondolkozom...Beszéltem vele...azt hiszem tegnap...Igen,tegnap.Azért késtem tegnap a próbádról...
Szájtátva bámultam.
-És mit mondott?
-Semmi különöset.Beszélgettünk..
-Miről?-kérdeztem türelmetlenül.
-Mindenféléről.-zavarban volt.-rólad is.
-Rólam?
-Aha.Mondtam,hogy összejöttünk...
-DÁVID!Miért nem ezzel kezdted?Akkor ezért nem jött el!
Dávid még mindig zavarban volt.
-Valószínűleg.Akkor minden rendben van,nem?Már tudod,hogy miért nem ment el,megnyugodhatsz.
-Nem.Beszélnem kell vele.
-Miért?-kérdezte értetlenül.
-Mert úgy helyes,ha tisztázom vele ezt a helyzetet.Képzeld magad a helyébe!Nagyon rossz lehet most neki.
-Te menthetetlenül tündéri vagy!-válaszolta elégedetten.

Csak ekkor jutott el az agyamig,hogy mit is mondott.Összejöttünk...Hát ezért volt zavarban!Ez a fiúknál kb. annyit tesz,mintha azt mondta volna,hogy szeret,illetve szeretjük egymást.Azt hiszem,ezt hívják lassú felfogásnak.

-Szóval...összejöttünk?

Megint elpirult.

-Úgy tűnik...Vagy te másképp neveznéd azt,ami köztünk van?
-Nem.Ez így megfelel.-mosolyogtam és megcsókoltam.
-Ne haragudj,hogy olyan undokul viselkedtem veled.Azt mondtam,hogy nem foglak bántani,de a lelkedet mégis bántottam.Miattam sírtál.Ezt sose fogom megbocsájtani magamnak.
-Drágám,én nem miattad sírtam.Csak attól féltem,hogy elveszítelek.De nem számít.Félreértés volt az egész.Felejtsük el!
Dávid nem mondott semmit,csak megcsókolt.Nem is kellett semmit se mondania,ez minden szónál többet ért.

**********

-Szóval mikor akarsz Edwarddal beszélni?
-Hát nem most.-mondtam,cinkosan mosolyogva.
-Felhívod?
-Nem.Személyesen beszélek vele.Hol is lakik?
-Az erdő szélén.Az utolsó ház az övék,tulajdonképpen félig már az erdőben.
-Te voltál már náluk?
-Igen.Szívesen elkísérnélek,de az nem lenne túl szép tőlünk,ha együtt mennénk.
-Igazad van.Már megint.-tettem hozzá.
Mosolygott és megint megcsókolt.

**********

-Ma is lesz próba?
-Nem.Ma nem.
-Az együttessel sem próbáltok?
-Nem.
-Hogyhogy?
-Nem tudom.Nem hívtak.A fellépés óta nem is hallottam róluk.Múltkor írtam msn-en nekik,de senki sem válaszolt,kivéve Lillát,de ő sem tudott semmit.
-Nem válaszoltak?
-Nem.Mondjuk ez nem meglepő.Előtte se nagyon érdekeltem őket.De azt hittem a koncert,meg az együttes miatt változik a helyzet.Tévedtem.
-Tudod mit mondok erre?Ne foglalkozz velük!Minek problémázol miattuk?
-Hát...én eddig kíváncsi voltam rájuk.De most már fulladjanak meg.-nevettem.
-Rossz hatással vagyok rád.
-Szerintem meg jó hatással.
-Reméltem,hogy ezt mondod.Már kezdtem félni,hogy megint igazam van.

**********

Ebéd után megtalálta a macimat az ágyamban és elkezdett játszani vele.

-Szia.Téged hogy hívnak?-kérdezte a macitól.
-Szinimini-nek hívják.-mondtam
-Örülök,hogy megismertelek,kedves Szinimini.Én Dávid vagyok.Evelin biztos mesélt már rólam.Tényleg!Te biztos minden féltett titkát tudhatod!Hűha!Nem kis kapcsolatra tettem szert!Nem érdektelen nekem,ha összebarátkozom veled.

Arra lettem figyelmes,hogy jobban szórakozom,mintha vígjátékot néznék.

-Szóval régóta ismered Evelint?
-Igen.-válaszolta pár oktávval feljebb,a macit szinkronizálva.
-Hány fiúba volt eddig szerelmes?
-Sokba.
-És rólam miket mesélt?Szeret,vagy a háta közepére se kíván,csak nem meri megmondani?
Odalopakodtam mögé,átöleltem és megcsókoltam a nyakát.Összerezzent.
-Zavarok?-kérdeztem.
-Te nem tudsz zavarni.Neked csak örülni tudok.

A karjába vont,arcával közelített felém,de mielőtt ajkunk összeért volna a maci felé fordult és megszólalt.

-Engedelmeddel,Szinimini...

És elfordította a macit,hogy ne lássa,amikor ajkunk végre összeforrt.

**********

Körbenézett a szobámban.Tekintete megakadt a zongorámon.

-Tudsz zongorázni?-kérdezte.
-Nem túl jól.-válaszoltam abban reménykedve,hogy ennyiben hagyja a dolgot.
-Játsz valamit!-kérlelt.

Hogy lehettem ilyen naiv?Hát persze,hogy nem hagyta annyiban...

-Ne...Tényleg nem tudok jól zongorázni...
-Nem baj.Nálam csak jobban zongorázhatsz.Én a Boci-boci-n kívül semmit sem tudok.

Olyan szépen nézett rám,hogy nem tudtam ellenállni neki.

-Hát jó.De mit játszak?
-Az mindegy.Ami a legjobban megy.Amit te szeretnél.Mit játszottál utoljára?

Felnevettem.

-Bella altatóját.Ja és a River flows in you-t.

Égnek emelte a tekintetét.

-Hát jó!Akkor legyen ez a kettő.-adta meg magát.

Elkezdtem játszani,izgultam,egyszer-kétszer el is rontottam,de a River flows-t már teljes átéléssel zongoráztam.Tényleg elég béna voltam,de ő le volt nyűgözve.

-Te tényleg tudsz valamit!-mondta az utolsó hang után és megtapsolt.
-Persze.Bénázni.Azt nagyon!Abból csillagos ötös lehetnék!
-Ugyan már!Akarod látni,hogy én hogy zongorázom?

Meg sem várta a válaszom,elkezdte játszani a Boci-bocit,akadozva és csaknem ütögetve a billentyűket.De nem ezen nevettem,hanem azon,ahogy ez a 17 éves,188 cm magas égimeszelő azon az alacsony kis széken ül,a térde alig fér el a zongora alatt,ráhajol a billentyűkre...Ez már magában is vicces volt,hát még amikor elkezdte püfölni szegény zongorát,ami az én lágy kezeimhez volt szokva...

-Mit vétett a zongorám?-kuncogtam.
-Miért?
-Mert püfölöd.Tudod ez nem dob.Ezzel gyengéden kell bánni.Nincs hozzászokva a durvasághoz.
-Ja.Bocsi.Mondtam,hogy ügyetlen vagyok.

A keze még mindig a billentyűkön feküdt.Odaléptem hozzá,megfogtam a kezét,nyomtam egy csókot a tenyerére,majd összefontam a kezünket.

-Gyere,sétáljunk egyet kint,mielőtt megint esni fog!-mondtam.
-Oké.-válaszolta és le se vette rólam a szemét.

Amint kiléptünk,szomorúság suhant át az arcán.A kutyáim hangját még sokáig hallottuk,miután elhagytuk a házat.

-Egyszerűen nem értem mi bajuk van a kutyáimnak veled.
Fura arcot vágott,mintha valóban a magyarázaton törné a fejét.
-Biztos féltékenyek.-válaszolta kurtán,álmosollyal.
-Mi a baj?-kérdeztem.
-Semmi,csak...Valahogy semmi sem úgy jön össze,ahogy kéne.Meg az Isten megint kekeckedik velem,mert egy csinos lányt messzire rakott tőlem.És hamarosan haza kell mennem.Pedig imádom azt a lányt.Ő meg imád táncolni.És mindig igazat ad nekem.
-Édes vagy...De gondolj arra,hogy lehetnék messzebb is.
-Erre inkább nem gondolnék,ha nem haragszol meg.
-Csak próbállak rávezetni a pozitív gondolkodásra.
-Engem nehéz arra rávezetni.Túlságosan is pesszimista vagyok.
-Eddig én is az voltam.De meguntam.
-Azt meg lehet unni?
-Persze.Én legalábbis meg tudtam unni.
-Lehet,hogy hasonlítunk ebben.Majd később meglátjuk.
-Így van.Mikor mész haza?
-Három nap múlva.

Hirtelen én is szomorú lettem.Hogy fogom kibírni nélküle?De tisztában voltam azzal,hogy nem szabad észrevennie rajtam,látnia kell a reményt az arcomon.Ha ő nem az,legalább én legyek nyugodt.Látva békés arcomat ő is megnyugodott egy kicsit.

-Majd elviselem valahogy.-mondta.
-Én is ezt kívánom magamnak.Na meg neked is,természetesen.Nagyon hiányozni fogok?
-Hát egy kicsit.-nevetett,de a szeme még mindig bánatos volt.
-Csak kicsit?
-Egy kicsit jobban.
Adott egy puszit a számra.
-Na még egy kicsit.
Még egy puszi landolt a számon.
-Na még...
-Szóval nagyon.-szólaltam meg két puszi közt.-Tudtam én.
-Dehogy tudtad.-nevetett.
-De igen.
-Akkor tudd.
-Tudom is.-grimaszoltam,ő pedig végre adott a sok puszi után egy igazi,szenvedélyes csókot is a számra.

Ekkor vettem észre,hogy már megint alkonyat van.Hogy is mondta Edward a könyvben?

"A legkönnyebb időszak.De a legszomorúbb is,bizonyos tekintetben...egy újabb nap vége,az éjszaka visszatérte."

Hát igen.Egy újabb nap vége.Már csak három nap...Elképesztően gyorsan telik az idő,mikor Dáviddal vagyok.Csak remélni tudom,hogy akkor is ilyen gyorsan telik majd,ha nem lesz mellettem.De jobb,ha erre nem gondolok még.Elég lesz,ha akkor szenvedek a távolságtól.Most még itt van mellettem.Most ki kell élveznem minden percét a boldogságnak.Mert most végre boldog voltam!Ennek tudatában néztem Dávid szemébe.Ő is valami ilyesmin gondolkodhatott,mert boldogság ült az arcán.Egymásra mosolyogtunk,végigsimítottam kezemmel az arcán és megcsókoltam,hevesen,szenvedélyteljesen,hosszú percekig el sem akartam engedni,de levegőre volt szükségem.Most kellene vámpírnak lenni és levegő nélkül órákig csókolni!Szorítva magához ölelt, arcomat a mellkasába fúrtam,ő pedig belehajolt a hajamba.
-Szeretlek.-suttogta.