2009. október 30., péntek

14.Ébredés

"You never know what you have until you lose it,and once you lose it,you can never get it back."

"Sosem tudod mid van,amíg el nem veszíted,és ha elveszíted,sohase kaphatod vissza."


Épp a nappali ablakán néztem be. Legalábbis elég nagy helyiség volt, én biztosan nappalinak használnám. De ez teljesen üres volt…


Megrémültem. Elköltöztek? Hiszen még csak most jöttek! A szemem riadtan próbált bizonyítékot keresni, hogy megcáfolhassa előző feltevésemet, miközben az agyam magyarázatot keresett… de nem talált. Miért mentek volna el?Miért ilyen hamar?Miért nem szóltak?Biztos,hogy nem tervezték előre,pedig egy költözés nem jöhet csak úgy spontán,azt az ember már hetekkel előtte is tudja… Mi történhetett?Megszólalt a mártír-énem:Miattam mentek volna el?Jaj buta,buta Evelin!Te csak egy kicsiny pont vagy,nem jelenthetsz olyan sokat,hogy miattad egy egész család eltűnjön…Különben se adtál rá okot,hogy elmenjenek.

Talán nem is mentek el… jelent meg a kételkedő-énem is. Ő sem akart kimaradni a "buliból."


Benéztem egy másik ablakon is, ami az ajtó mellett volt, de ott valami folyosó lehetett, láttam a lépcsőt, de semmi életjelet nem vettem észre. Se egy kép, se egy ott felejtett tárgy. Semmi, de semmi. Nem adtam fel. Magam sem tudtam, hogy miért, mit akartam bizonyítani, a kételkedő-én vagy a rémüldöző-én igazát, de megpróbáltam körbejárni a házat és más ablakokon is benézni. Közelharcot vívtam néhány fával, és a növények győztek. Túl közel voltak a házhoz, szinte benőtték, lehetetlen volt áthatolni rajtuk és bekukucskálni az ablakokon.


Szóval ennyi volt. Hátráltam egy lépést és könny szökött a szemembe… Eddig a pillanatig azt hittem, hogy a legszomorúbb akkor voltam, amikor Dávid azt mondta, nem akar velem járni… Meg voltam győződve róla, hogy ennél jobban nem fájhat semmi sem… Tévedtem. Sokkal jobban fáj,ha egyszerre két embert veszítek el. Lehetséges ez egyáltalán? Egy napon elveszíteni két olyan embert, aki számomra fontos? Lehet, hogy én vagyok a világon a legszerencsétlenebb? Valószínűleg így van… Különben hogyan is történhetett volna ilyesmi… Normális emberekkel nem történik ennyi szörnyűség egyszerre… Ki lesz a következő, akit elveszítek? Még van idő, nincs még vége ennek a napnak… Bár igazán nem bánnám, ha már vége lenne.


Ez a nap egy rémálom. Adná az ég, hogy tényleg csak egy álom lenne, amiből felébredhetnék, és elfelejthetném az egészet. Itt lenne még az angyalom és megnyugtatna, hogy csak egy rossz álom volt, ne félj! De attól félek, hogy a boldogság volt az álom és most fáj az ébredés. Hisz a meséknek sincs mindig boldog végük. Vagy igen?


Mindig nagy álmodozó voltam. A sors ajándéka volt, hogy pár napig megtapasztalhattam, milyen álomban élni. De jobb lesz, ha az álmaimtól sorra elköszönök. Mert ha egy álom beteljesül, annál jobb érzés nincs. De mint minden, egyszer ez is véget ér, és annál rosszabb érzés nincs. Amíg az álom nem teljesül be, addig nem tudom, mit veszítek, de ha teljesül, akkor már tudom. Az álom sorsa az ébredés, de álom nélkül nem fáj az ébredés sem.


„Mielőtt megismertelek Bella, az életem olyan volt, mint egy holdtalan éjszaka. Nagyon sötét, de azért akadtak csillagok, az értelem apró fénypontjai... Aztán egyszer csak te átszáguldottál az egemen, mint valami meteor, s hirtelen minden lángba borult, minden csupa szépség és ragyogás lett. Amikor elváltunk, amikor a meteor lehullt a láthatár mögé, minden elsötétült. Csakhogy a szememet már elvakította a fény: nem láttam többé a csillagokat. És így már nem volt értelme semminek." (Stephenie Meyer-Újhold-Edward)


Most nincs semmi, csak a keserű csönd. És én olyan üresnek érzem magam.


Edward az egyetlen, aki megértette volna a fájdalmam. És eltűnt… El sem köszönt, nem tudom miért. Edward Cullen saját maga jött el és kopogtatott be hozzám én pedig álmomban nem vettem észre. Nem hagytam nyitva az ablakomat, hogy bejöhessen, pedig csak belülről lehet kinyitni. Már hiába nyitom ki most, mikor felébredtem szép, hosszú álmomból. Csak a lábnyomait találom. Elment. Ha volna még egy esélyem, csak egyetlen egy, hogy helyrehozzam…

Ha még egyszer láthatnám azt a szomorú arcát, vagy azt a mosolyt, ami olyan különleges volt… Sose fejtem már meg, mi az oka a szomorúságának? Sose fogom megtudni, hogy miért hasonlítottak ennyire Mrs.Meyer fiktív szereplőire?! Elszalasztottam az alkalmat?! Ha Dávid helyett egy kicsit Edwarddal is foglalkoztam volna!…


Egy könnycsepp hullt a kezemre. A szél felerősödött, megrezzentek a fák. Dideregni kezdtem, olyan érzésem támadt, mintha ősz lenne, nem tavasz. Fáztam, de haza menni sem akartam még. Ott akartam maradni a háznál, az egyetlen dolognál, ami jelzi, hogy mindez megtörtént velem, nem képzeltem. Talán, ha elég erősen gondolok Rá, visszatér… talán nincs is olyan messze, mint hinném…


Talán…


Úgy éreztem, nem bírom tovább… Belül a szívem marta, égette egy furcsa érzés, amit még sosem éreztem. Valaki kiabált… Beletelt egy kis időbe, amíg rájöttem, hogy az én voltam.


-Istenem! Ha tényleg létezel, bizonyítsd be! Hozd vissza őt! Szükségem van rá!


Időközben besötétedett… Nem akartam haza menni. Kirohantam volna a világból is akár, csak ne kelljen oda visszamennem, ahol pár órája még olyan boldog voltam. Legszívesebben ott éjszakáztam volna az erdőben.


Ahogy ezen tűnődtem,valami megmozdult a bokorban.


4 megjegyzés:

  1. Már azt hittem, hogy nem fogok folytatni de há'istennek tévedtem:) Ez elég szomorúra sikerült de legalább kaputnk fejezetet:D nagyon tetszik és remélme, hogy azért tényleg nem költöztek el...hát nagyon kíváncsi vagyok a kövire! amúgy mkorra várható? :)
    sok pusziii:Vivy

    VálaszTörlés
  2. Szia!!
    Húha, nagyon nagyooooon jó lett ez a fejezet is. Remélem a következő minnél hamarabb fent lesz.Nagyon kíváncsi vagyok már rá.

    Sok sikert a továbbiakhoz.
    Pusszancs ,Rowana

    VálaszTörlés
  3. reméltem, hogy lesz következő fejezet:) és most van:) nagyontetszik siess a következővel^^
    Pussz Lana

    VálaszTörlés
  4. Hali! :)
    Így ismeretlenül és Alkonyat-fanként írok ide..:D
    Nagyon jó! Mikor megtaláltam azt gondoltam, hogy "áhh, biztos valalmi utánzat", de szerencsére tévedtem, és elolvastam - 2szer is.
    Szóval nagyon tetszik, és várom a folytatást!^^ (Remélem lesz!*.*)
    Puszii Kriszti

    VálaszTörlés