Szokatlanul borongós tavaszi nap volt.Az ég sötétszürke,a nap sehol...elszökött...valahol nagyon messze lehetett és a falu sötétségbe borult.
Nem jellemző a mi kis falunkra,Hévízgyörkre,hisz itt általában még az eső is a nap társaságában esik.Mintha az idő az emberekhez hasonulna,hisz a hévízgyörkiek mindig mosolyognak,optimisták,vidámak.
Talán ezért nem illettem a képbe.Én általában szomorú voltam,főleg mióta itt éltem,de nem a falu,hanem az iskolaváltás miatt.Pesszimizmusom határtalan,s itt,Hévízgyörkön szárnyalt.De az utóbbi időben az egész ország búskomor lett,és egyesek ezt a gazdasági válsággal magyarázták,bár szerintem a kettő nem függött össze.Mindenesetre legalább már nem voltam olyan furcsa.Engem speciel nem igazán érdekelt a válság.Az annál inkább,hogy én mekkora válságban vagyok.Tudom,hogy ez önzőség,de leginkább ez foglalkoztatott.Elveszítettem a barátaimat,mert másik iskolába mentem,és bár próbáltuk menteni a menthetőt,ez egyre kevésbé sikerült.A barátnőimnek mind egytől egyig volt pasijuk,aki kitöltötte az életük jelentős részét,állandóan róla beszéltek,és mivel én nem voltam olyan mázlista,hogy bárki is viszonozta volna az érzéseimet,nem nagyon tudtam hozzászólni a dolgokhoz.Na igen,itt a másik probléma,a szerelem.Volt egy pár szerencsétlen próbálkozásom,de feladtam.Olyan válogatós vagyok,hogy az én elvárásaimnak egyetlen hús-vér fiú sem felel meg.Mit fiú,még egy igazi férfi se!
Persze mindig akadtak olyanok,akiknek tetszettem,de hiába.Hamar rájöttek,hogy nálam nem számíthatnak semmire,és szépen lassan elpárologtak.
Az új osztályomba sem tudtam beilleszkedni,habár a tanárokkal egész jól kijöttem,mondjuk nem mintha ez vigasztalt volna...
És-ha ez még nem lett volna elég-otthon sem volt rózsás a helyzet,a szüleim nem tudták pótolni a kortársaim hiányát,és nem is értették a bánatom okát.
Két dolog volt az életemben,ami vigaszt nyújtott.Az egyik a zene,a másik a könyv.A zene bármilyen lehetett,talán csak a monoton house,progressive és clubzene állt nagyon messze tőlem.A kedvencem az ötvenes,hatvanas évekbeli rock and roll,a rock és a musical.
A könyv egyetlen könyvet jelentett számomra,illetve öt könyvet,egy sorozatot,amely -mióta elkezdtem olvasni-az imádatom tárgyává,személyes bibliámmá és a számomra életet adó könyvvé vált.(Igen,ugyanis ha ez a könyv nem létezett volna,már megöltem volna magam.Komolyan fontolgattam,nem volt sok értelme élni.Mindenben kudarcot vallottam.)
Ez volt a legjobb regény,amit valaha is olvastam: Twilight,vagyis Alkonyat Stephenie Meyertől.
Most is azt olvastam,Isten tudja hanyadszorra,az utolsó fejezetnél tartottam.Apukám vitt haza az iskolából.Végre megkezdődött a tavaszi szünet,bár ez az időjáráson egy cseppet sem látszott.Kivételesen apa sem volt bőbeszédű,így nyugodtan olvashattam.De végül mégis megszólalt.
-Nem baj,ha megállok a boltnál?Kéne venni egy-két dolgot.Sietek.
-Jó.-nem nagyon szerettem,ha megzavartak olvasás közben.Egyszerűen imádtam hagyni,hogy egy másik,sokkal szebb világba röpítsen a könyv.Minden problémám megszűnt és én is Bella és Edward világába csöppentem.Gondolom nem kell sokáig találgatni,hogy kinek a helyébe képzeltem magam ilyenkor.Természetesen Bella.
Az első rész,az Alkonyat volt egyébként is a kedvencem.Úgyhogy reméltem,itt lezárjuk a beszélgetést.Így is történt.Apu leparkolt a bolt elé,én pedig olvastam tovább.De sajnos túl hamar befejeztem,az egész regényt pedig nem volt kedvem újrakezdeni,ezért elkezdtem kapcsolgatni a rádiót.Edda-Éjjel érkezem...Szeretem az Eddát.Meghallgattam.Reklám...Átkapcsoltam.:Kelly Clarkson-Beautiful disaster,amit imádok!De nem adták le végig,hírek következtek,megint átkapcsoltam.Már megint Kelly Clarkson.Behind this hazel eyes...másik kedvencem!Miközben hangosabbra vettem,egyszercsak jobbra néztem,hogy jön-e már apu.Egy pillanatra megállt a szívem,mert egy ezüst Volvo állt mellettünk.A rádiózás közben fel sem tűnt,hogy beállt valaki mellénk.
Nem jellemző a mi kis falunkra,Hévízgyörkre,hisz itt általában még az eső is a nap társaságában esik.Mintha az idő az emberekhez hasonulna,hisz a hévízgyörkiek mindig mosolyognak,optimisták,vidámak.
Talán ezért nem illettem a képbe.Én általában szomorú voltam,főleg mióta itt éltem,de nem a falu,hanem az iskolaváltás miatt.Pesszimizmusom határtalan,s itt,Hévízgyörkön szárnyalt.De az utóbbi időben az egész ország búskomor lett,és egyesek ezt a gazdasági válsággal magyarázták,bár szerintem a kettő nem függött össze.Mindenesetre legalább már nem voltam olyan furcsa.Engem speciel nem igazán érdekelt a válság.Az annál inkább,hogy én mekkora válságban vagyok.Tudom,hogy ez önzőség,de leginkább ez foglalkoztatott.Elveszítettem a barátaimat,mert másik iskolába mentem,és bár próbáltuk menteni a menthetőt,ez egyre kevésbé sikerült.A barátnőimnek mind egytől egyig volt pasijuk,aki kitöltötte az életük jelentős részét,állandóan róla beszéltek,és mivel én nem voltam olyan mázlista,hogy bárki is viszonozta volna az érzéseimet,nem nagyon tudtam hozzászólni a dolgokhoz.Na igen,itt a másik probléma,a szerelem.Volt egy pár szerencsétlen próbálkozásom,de feladtam.Olyan válogatós vagyok,hogy az én elvárásaimnak egyetlen hús-vér fiú sem felel meg.Mit fiú,még egy igazi férfi se!
Persze mindig akadtak olyanok,akiknek tetszettem,de hiába.Hamar rájöttek,hogy nálam nem számíthatnak semmire,és szépen lassan elpárologtak.
Az új osztályomba sem tudtam beilleszkedni,habár a tanárokkal egész jól kijöttem,mondjuk nem mintha ez vigasztalt volna...
És-ha ez még nem lett volna elég-otthon sem volt rózsás a helyzet,a szüleim nem tudták pótolni a kortársaim hiányát,és nem is értették a bánatom okát.
Két dolog volt az életemben,ami vigaszt nyújtott.Az egyik a zene,a másik a könyv.A zene bármilyen lehetett,talán csak a monoton house,progressive és clubzene állt nagyon messze tőlem.A kedvencem az ötvenes,hatvanas évekbeli rock and roll,a rock és a musical.
A könyv egyetlen könyvet jelentett számomra,illetve öt könyvet,egy sorozatot,amely -mióta elkezdtem olvasni-az imádatom tárgyává,személyes bibliámmá és a számomra életet adó könyvvé vált.(Igen,ugyanis ha ez a könyv nem létezett volna,már megöltem volna magam.Komolyan fontolgattam,nem volt sok értelme élni.Mindenben kudarcot vallottam.)
Ez volt a legjobb regény,amit valaha is olvastam: Twilight,vagyis Alkonyat Stephenie Meyertől.
Most is azt olvastam,Isten tudja hanyadszorra,az utolsó fejezetnél tartottam.Apukám vitt haza az iskolából.Végre megkezdődött a tavaszi szünet,bár ez az időjáráson egy cseppet sem látszott.Kivételesen apa sem volt bőbeszédű,így nyugodtan olvashattam.De végül mégis megszólalt.
-Nem baj,ha megállok a boltnál?Kéne venni egy-két dolgot.Sietek.
-Jó.-nem nagyon szerettem,ha megzavartak olvasás közben.Egyszerűen imádtam hagyni,hogy egy másik,sokkal szebb világba röpítsen a könyv.Minden problémám megszűnt és én is Bella és Edward világába csöppentem.Gondolom nem kell sokáig találgatni,hogy kinek a helyébe képzeltem magam ilyenkor.Természetesen Bella.
Az első rész,az Alkonyat volt egyébként is a kedvencem.Úgyhogy reméltem,itt lezárjuk a beszélgetést.Így is történt.Apu leparkolt a bolt elé,én pedig olvastam tovább.De sajnos túl hamar befejeztem,az egész regényt pedig nem volt kedvem újrakezdeni,ezért elkezdtem kapcsolgatni a rádiót.Edda-Éjjel érkezem...Szeretem az Eddát.Meghallgattam.Reklám...Átkapcsoltam.:Kelly Clarkson-Beautiful disaster,amit imádok!De nem adták le végig,hírek következtek,megint átkapcsoltam.Már megint Kelly Clarkson.Behind this hazel eyes...másik kedvencem!Miközben hangosabbra vettem,egyszercsak jobbra néztem,hogy jön-e már apu.Egy pillanatra megállt a szívem,mert egy ezüst Volvo állt mellettünk.A rádiózás közben fel sem tűnt,hogy beállt valaki mellénk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése